Hát először is, kedves feleim, aki Pozsonyban járt és azt állítja hogy egyetlen nyavalyás kocsmát nem talált, nos az, háááát, nagyon béna kell hogy legyen.

A belváros telidestele van kávézókkal, éttermekkel, kocsmákkal és egyéb olyan helyekkel ahol enni-inni lehet, és ezek között nagy számban vannak roppant kellemes és hívogató helyek is. Ráadásul amikor ott jártunk (november vége, hétköznap), majd' mindegyik tele is volt, főleg a kávézók. Munkaidőben. Szóval van élet :)

Az egyik érdekesség, szintén a belvárosra koncentrálva, hogy a látnivalók egy nem elhanyagolható része a kapualjakban és a kis belső udvarokban van. Olyasmi belső udvarokra tessenek gondolni, mint a budai várban, még ha kevésbé flancos is, de hangulatában azokhoz áll a legközelebb.

Ezekben az udvarokban, bejárókban és átjárókban pedig éttermek és kocsmákok is vannak, méghozzá imho a legjobbak pont így bújnak meg a háztömbök mélyén.

Amint a mellékelt ábra is mutatja, amelynél a két szék-szobor egy kézműves műhelyt hivatott reklámozni. De kiskocsma is vagyon ugyanott....

Az imho-t most az egyszer elmagyarázom, de először és utoljára (há'ha valaki nem ismeri): in my humble opinion = szerény véleményem szerint = szvsz = imho. Nna.

És a kapualjakon keresztül elérhető kocsmák közül is a leglegebb a nemes egyszerűséggel csak Slovak Pub-nak nevezett műintézmény.

A pub ugyan valami globalizált pfúj-pfújságra emlékeztet bennünket és rögtön a McDonalds képe settenkedik elő a háttérben, de higgyetek nekem: itt a Slovak név dominál. Már-már népnemzeti felütéssel, amint azt rögtön látni fogjuk illusztrációilag.

Na jó, ez a felirat még multikulti, de a berendezésből már előtűnik az a népi beütésű retró, amely áthatja a helyet.

Kezdjük azzal, hogy az utcán csak a felirat látszik, és aki nem eléggé gyakorlott, észre sem veszi hogy né, itten van valami a kapualjban.

Utána egy homályos lépcsőn ebbe a kis előtérbe jutunk fel, ahol a faragott szláv faszent mellett jól elfér a falon a római (??)  férfiú és a szlovák nyelvű rigmus, a petróleumlámpa, a pácolt gerendák és a kettőskereszt csupán tovább gazdagítja a szemet gyönyörködtető eklektikát.

Egyébként ebből a kis előszobából legalább 3 helyen lehet behatolni magába a pubba, amely vagy 6-7 kisebb-nagyobb szobából - teremből áll, melyek közös jellemzője: olajjal beeresztett hajópadló, pici kis vaskályhák a sarokban, ahány szék és asztal, annyi féle (de mind a thonet - parasztbútorok tengelyen helyezkednek el,
mondjuk fröccsöntött műanyag, mindannyiunk megkönnyebbülésére nincs...).

Ilyen az utcai nagy terem:
és itt várta Csurit a finom kis söre:

De azt ígértem, hogy képileg bizonyítást nyer a SLOVAK elnevezés népi-nemzeti vonulata is, hát tessék:

A felirat mindeddig megfejtetlen, várjuk a megoldási javaslatokat!
Például, csak kedvcsinálónak: 'Ha nem volnék szlovák, állnék mint a cövek', stb.

A bárpult melletti részen kis népművészeti (??) bolt (!!) is üzemel, jó ütemérzékkel kaphatni benne slovakpub feliratú pólókat (ezek az étlapon is fel vannak tüntetve!!), hófehér báránykát, fekete és barna fából faragott szlovák parasztokat, magyar pödörtkalappal, miegymás...

Ha mindezek után azt gondolná valaki, hogy nem tetszett nekem a hely, akkor közlöm, hogy IMÁDTAM, mert van hangulata, finom a sör, roppant kedves és angolul folyékonyan beszélő fiatal srácok a kiszolgálók, és a juhtúróval töltött kis tésztatáskácskák sok sültszalonna kockával és rengeteg tejföllel pedig isteni eledel!!

Bryndzové pirohy (de a halusky is baba!!) so slaninou.

Minden szobát, a külön történetükkel, és az egész étlapot (amely dizájnban modern, de tartalmában tele jó autenticski helyi ételekkel) meg lehet kukkolni a szuper honlapjukon:
www.slovakpub.sk

A kis vaskályha mellett pedig, a faluról összeguberált, kissé kopottas, de annál családiasabban rusztikus asztalokra nyugodtan ki lehet rakni a laptopot és mehet az Internetezés: wi-fi free zone.

Én szeretem az ilyen kombinációkat.

És biztosan tudom hol fogok ebédelni, ha újra Pozsonyban járok.

A bejegyzés trackback címe:

http://csurtus.blog.hu/api/trackback/id/tr46134787

Kommentek:

Dani Csaba 2007.08.09. 22:56:05

Nagyon jó ez a SLOVAK PUB! Tanulhatnánk tőluk az országimázs építés területén! Cirill és Metód mint csillár-alátét(van ilyen?)! Fejemet rá, hogy a kerek kalapos, övében kést hordó alak pedig Jánosik a betyár nemzeti hős (Lásd még: Jánosik kocsma, Pilisszentlászló). A szlovákul verselő római pedig szerintem a klasszikus értékeket örzö szlovák néplélek allegóriája.

Csuri / Bariildi 2007.08.09. 23:07:42

Ó de szépen mondtad ezt, te Csaba!
Ez a filagória egészen elgyengített:))
Örülök hogy olvasgatod - csak így tovább!

e1 · http://beszoltam.hu 2007.11.22. 22:00:57

Ezt a bejegyzést miért csak most vettem észre? Na mindegy, most jól kiábrándítalak titeket. A Slovak Pub egy utolsó előtti kategóriába tartozó kocsma. Jó a konyhája, de sajnos a színvonal annyival roszabb. jelenleg 9 nagy helyisége van (ha nem bővítették azóta), aminek köszönhetően Pozsony legnagyobb kocsmája és este ezt le sem tagadhatja. Aránylag alacsony árainak köszönhetően közkedvelt a diákság és a fiatalok körében, este teltházas, ajánlatos helyet foglaltatni ha később szeretnénk érkezni. Ilyenkor a füstöt már az odavezető lépcsőkön vágni lehet (pedig még be sem mentünk). Belépve rengeteg pincért és pincércsajt látunk futkározni tálcákkkal, ami egy nagyon fura jelenség. Hogy miért? Anakka ellenére, hogy rengeteg a pincér, nagyon lassú a kiszolgálás, ajánlatos rögtön 2-3 kört rendelni, ha nem akarunk 15-40 percet várni a sörünkre. Igen, ezt megéltem és ez ott teljesen normális. A felszolgállást diákokok végzik, így annak színvonalát nem kell kommentálnom. Sajnos volt már olyan eset is, hogy panaszkönyvet voltunk kénytelenek kérni. A legnagyobb meglepetés az volt, amikor közölték, hogy nincs, de adtak 2 db 10x10 blokkpapírt amire leírhattuk panaszunkat. Szintén ajánlatos figyelni, hogy mit hoznak ki a fogyasztónak, mert hajlamosak a leginomabb körtepálinkát elkverni a legutolsó pancsolt vodkával, és még sorolhatnám. Szóval ha tényleg odakívánkoztok, akkor készüljetek fel sok-sok türelemmel.

És ami az ajtófélfán szereplő feliratot illeti: "Ha úgy szólsz, hogy Szlovák, ember forduljon feléd!" Mit nyertem? :)

Csuri / Bariildi 2007.11.22. 22:20:18

Iván lelkem,
Isten hozott! (vissza)
Nagy utazgató vagy ám: hol Izrael, rögvest utána Amszetrdam...
Beszámolókat követelünk!!

Azt nem tudom hogy a Slovak Pub-ot miért nem olvastad eddig, de akármit is moncc, igenis jó volt ott ebédelni! lehet hogy nem este kell menni, mert akkor a tömeg miatt tényleg várni kell, de délben semmi ilyen nem volt.

Köszönjük a fordítást, végre megoldódott a nagy talány!

Vendégoldal? Mármint nyereményként? :)))
Furfangos, mi?? :)

e1 · http://beszoltam.hu 2007.11.23. 13:46:11

Én csak személyes tapasztalataimat írtam le, amelyeket többszöri látogatásaim alatt szereztem emme vendéglátói iparegységben. :)

U.i.: Jah, mi ez a vendégoldal amit említettél? Nem vagyok képben. :)

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2007.11.23. 16:31:32

Iván,

a vendégoldal olyan, hogy megírod, küldesz képeket magánban, majd mi irígykedve feltesszük ide. Lásd még Error és Viki bácsi posztjai.

e1 · http://beszoltam.hu 2007.11.23. 17:09:42

Hehe. Alig érkezek a saját blogomra írni és akkor még a tieteket gyarapítsam? :D Irígykedni meg lehet az én blogomon is. :-)

e1 · http://beszoltam.hu 2007.11.23. 19:00:25

Azért ne legyél ennyire szomorú. Ha gondoljátok, linkelhetitek a cuccot. :-)))