Kételkedett valaki egyetlen percig is, hogy Csuri Pozsonyban is talál színes házakat?
Naugye, hogy nem.

Helyes, merthogy talált, és most kíméletlenül meg is mutatja.
És a kíméletlenség nem (csak) a szenvedő olvasóközönségre vonatkozik, de ezt mindjárt meglátjuk.



Kezdjük a szépészettel, rózsaszínben és zöldben:


























































Ezek egymástól nem túl messze állnak, a belváros egyik hídjának lábánál egy nagy forgalmas csomópontban.
Ugyanitt egy megtévesztő feliratú sarokház is érdemes a megbámulásra:




Nagyon néztem hogy mi lehet a 'hus', de nem tűnt hentesboltnak egyáltalán...
Van valakinek megfejtése??






























A homlokzat mindenesetre közelebbről is jól mutat:






















És hogy a színeknél maradjunk, találtam, szintén valahol a belső fertályon (merthogy csak gyalogosan közlekedtem, tehát a belvárostól, a Dunától nem lehetett túl messze) egy kék iskolát is.
Kicsit úgy tűnt, hogy javíthatóvá vált már a vakolat, de egye fene, még így is jól mutat:




























Felfedezni véltem a jó öreg közép-kelet európai szecessziót, a suli melletti utcába bekukucskálva pedig még egy világoskék tereptárgyat leltem, hasonló sítlusban:






























Na, mondok magamnak, ha már itt vagyok, megnézem a kék iskola másik felit is.
Meg is néztem, meg én, mer' én már ilyen vagyok. És ez mind semmi, meg is mutatom:














































































Az épület maga gyönyörű, és ezt most minden felhang nélkül mondom: még ilyen állapotában is látszik rajta.
Csak remélni tudom, hogy nem marad így...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dani Csaba 2007.08.15. 22:21:19

Itt van egy rögtönzött szlovák nyelvlecke (egy internetes szótár segítségével), de azt hiszem nem visz közelebb a hentesbolthoz... hacsak a hegedűversenyhez nincs köze...

szlovákról-magyarra
Találat:

hus liba
husacia masť libazsír
husacia pečeň libamáj
husák ludas (?)
húsenková dráha hullámvasút
husle hegedű
huspenina kocsonya
hustilka pumpa
husto sűrűn
hustý sűrű
husľový koncert hegedűverseny
zhustený sűrített
zarezať (sliepku, hus)levágni (baromfit)
hrať na husliach hegedülni

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.08.15. 22:45:40

Szerintem egyszerű a megfejtés: sűrű, kocsonyás, libából készült pumpás hegedűket forgalmazó hullámvasút bejáratát látjuk, csak a szlovák nyelv nagyon tömör: hus.

Dani Csaba 2007.08.16. 07:38:04

A múltkor megénekelt poetikus szlovák lelket is beszámítva, van még megoldás (bár a fenti kimerítő): Hattyúház hangversenyterem. Igazából az is megfordult a fejemben, hogy személynév: pl. Ján Hus (Husz János), igaz ő cseh, és azt nem tudom, hegedültek-e a husziták annak idején Pozsonyban! (Vagy csak elhúzták egyesek nótáját?)Az iskola pedig olyan, mint a Közép-Kelet Európától a Balkánig terjedő régió tanügye, így a magyar is: régi fényét a felszínen megőrző, ám valójában málladozó rozoga építmény...

fransancisco 2009.09.29. 20:20:38

az elso két epulet /a piros és a zold/
+ a kék gimnázium + kék templomocska - Lechner Odon alkotások
süti beállítások módosítása