csurtus 2007.09.13. 09:13

Kréta - Knosszosz

A Minótaurusz, a labirintus, illetve Ariadné fonalának komplex története egyike azon sztoriknak, amelyeket (részben vagy egészben) az elmúlt évezredekben mindenféle művészeti ág kényszeresen megörökített. Nem akarom szaporítani a bikafejű emberről és környezetéről szóló, egyéninek szánt alkotások számát, tehát magát a mesét nem ismétlem, csak egyik kamaszkori kedvencem, Jorge Luis Borges sztorijára hívom fel a figyelmeteket. Az állítólagos egykori helyszín, a knosszoszi Minósz-palota azonban megér egy posztot.

Kréta fővárosától, Irakliontól alig 4 kilométerre, a Kairatosz folyócska völgyében fekszik tehát Knosszosz. A környék teljesen oké, látványos ciprusok, olajfák és szőlőültetvények között látható egy csomó rom, amit a görög mitológia rajongói szemrebbenés nélkül azonosítanak a bevezetőben említett Minótaurusz és szűkebb családja hajdanvolt lakhelyével.






Ahogy járunk-kelünk a feltárás mintegy kéthektárnyi területén, a szemnek igen tetszetős színekre festett oszlopokkal és falakkal szembesülünk.
Ez ugyanaz, csak fentről és közelről.

Az igazi esztétikai csemegét azonban (szerintem) a freskók jelentik. Knosszoszban térdig gázolsz a jobbnál jobb freskókban:

Akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok az a kifejezett festmény-fanatikus; lehet, zavarba is jönnék, ha meg kellene mondanom, hogy ezt vagy ezt festette az az olasz pasi, akinek a kódjáról Dan Brown a könyvét írta.

Ettől függetlenül ezek a falra festett emberek és delfinek nekem nagyon bejönnek. Nem t'om, miért.
Mielőtt még elalélnénk a gyönyörtől, ejtsünk pár szót egy igazi huszadik századi nagy kópéról, bizonyos Arthur John Evans angol adófizetőről, akinek nevét egyesek hálaimákba, mások átkozódásokba csomagolják.

Ez az úriember foglalkozását tekintve régész volt, s mint ilyen, a görög ókor szerelmese. Az volt az egyik rögeszméje, hogy a trójás Schliemannénál is régebbi civilizációra bukkant Krétán. 1900-ban a saját pénzén megvásárolt egy jókora földterületet és nekilátott az ásásnak.

Éveken keresztül túrta a földet és szép lassan elkezdett előtűnni egy addig teljesen ismeretlen, több ezer évesre saccolt vár(os).
Mivel a feltárt alapok arra utaltak, hogy egy roppant komplikált épületegyüttesről van szó, és a hely tele volt mindenféle bika-rajzzal és egyéb utalással, Evans barátunk (egy merész, de az utókor által nagyra értékelt logikai átvezetéssel) arra asszociált, hogy ez lehetett a görög mondavilágból ismert Minótaurusz élőhelye.

Hogy ne húzzam tovább az időt: Evans mester régészi elkötelezettségénél csak magabiztossága és saját fantáziája volt nagyobb. Mivel a több, mint harminc évig (!) tartó konosszoszi ásatásai során nem igazán sikerült olyan objektív forrásokra bukkannia, amelyekből tudományos módon lehetett volna következtetni, hogy hogyan is néztek ki ezek az épületek valójában, Sir Arthur (1911-ben ugyanis lovaggá ütötték) megmozgatta a képzelőerejét és úgy rekonstruált számos épületet, illetve más építményt, ahogyan szerinte a 4.000 évvel korábbi mesterek azokat elképzelték.

Evans másik (a szakma számos képviselője által nettó barbárságnak tartott) merész húzása az volt, hogy a rekonstrukcióhoz lazán cementet használt. Vagyis jól kiegészítette betonnal a többezer éves romokat. De ennek az anyagnak már akkor is az volt a tulajdonsága, hogy csak légkalapáccsal, ütvefúróval vagy dinamittal lehet(ne) eltávolítani, ha neadjisten bárki is rájönne az építmények valódi méreteire és alakjára - ezt pedig csak úgy lehetne megoldani, hogy az eredeti romok is sérülnek. Nem kicsit: nagyon.

Szóval Krétának mintegy nyolcvan éve van egy olyan - négyezer évesre becsült - romkertje, amelyről senki sem tudja, hogyan is nézhetett ki valójában, az viszont ragyogóan látszik, hogy egy huszadik századi brit tudós milyennek szerette volna látni.

Nekem speciel tetszik az Evans-féle elképzelés; igen, így kell ezt csinálni: merészen, hideg fejjel, forró szívvel és tiszta kézzel bármihez hozzá lehet nyúlni (ahogyan ezt igen helyesen megfogalmazta Evans egyik kortársa, aki más műfajban alkotott nagyot). S ez hatványozottan igaz, ha az ember rendelkezésére áll több száz köbméter első osztályú beton.





Zárásként a kedvenc knosszoszi szobrom képével búcsúzom: ez állítólag valami kígyóistennőt ábrázol. Többet is találtak belőle a palota területén, a nagyobbak a helyi múzeumban, illetve Iraklionban láthatók.

Szerintem nagyon szexi. Esküszöm, ha lehetett volna valami normális másolatot kapni, vettem volna egyet. De a helyi szuvenyírsopp tele volt bikás és labirintusos emléktárgyakkal, ez a bögyös nem volt sehol.

Persze az is lehet, hogy elkapkodták és a helyi fröccsöntő műhely nem győzi a keresletet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

neoprimitiv 2007.09.13. 10:37:14

Nos, mi a Mátyás templomunkkal nem nagyon pampoghatunk Evans hozzáállása ellen, de a knosszoszi romegyüttes nekem is nagyon bejött. Evans javára írható, hogy ha ő nem "alkot", akkor hiányozna Knosszosz - turisták számára rendkívül fontos - specialitása: egy ókori romkert, ahol árnyékos, fedett helyek vannak! A bikaugróknál meg a Királynő medencéjénél nem csak a műélvezet miatt gyűlik fel a tömeg...

Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2007.09.13. 17:06:15

Engem mar csak az erdekel, hogy ErrorFlynn es Banyapeat miert pont itt , a Ti blogotokon folyat vegtelen parbaszedet.
Nem mintha zavarna, SOT!:))
Csak erdekel:)
Aran-ka

ErrorFlynn 2007.09.13. 17:13:21

bocsi, ha túlterjengtünk. amúgy szimplán azért, mert itt akadtunk össze. meg mert ti bújtok mint nyulak, és nem szóltok közbe :-)
meg természetesen hajtunk a 16 dicséretre, mégha görbe eszközökkel is.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.13. 17:25:48

Error,

a piros pontok csak gyűlnek-gyűlnek. Mindaddig, amíg a svájci hegyesvölgyes vendégposzt késése (joghátrányként) el nem mossa a jelenleg még fennálló tetemes előnyt...

ErrorFlynn 2007.09.13. 17:33:24

a szöveg már megvan.
_büszke_
nagyon izgi lesz, csak nem svájci. de hegyvölgy az lesz benne. meg TNT.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.13. 17:45:20

Ja, csak most ugrik be, hogy fransziás vagy. Szavoja vót?

Mindegy, most már kiböjtöljük...

TNT? Ez az, amire elsőre gondolok (Btk. 263.§), másodikra (zene), avagy harmadikra (gyorsposta)?

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 17:48:09

Aran-ka- ennek hagyománya van már, aminek a kedves blogtulaj is részese;) Remélem nem orrol meg ránk, hiszen sokszor relevánsak vagyunk, és nem folytatunk nemzetellenenes kommentelést;) Hehe.

Csurtus- TNT közül a második borzasztó,brrr
A svájci posztot meg már magam is nagyon várom, szóval Error, siessen:P

ErrorFlynn 2007.09.13. 17:53:17

nemárulokeltöbbet

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.13. 18:16:47

Aran-ka,

Peat és Error közös múlttal rendelkezik, melynek egy szeletkéjében alulírott is fel-felbukkant. Ez a közös halmaz a Subba, ahol a fentiekhez hasonló párbeszédek hagyománya gyökerezik.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 21:00:18

csurtus,

most nekem lenne egy "szolgálati közleményem". múltkor említetted,h az rss nullázdott vagy mit, azt így hogy tette és mit csináltál, hogy ne így legyen? Ha jól értelmezte, ezt magától küldi, és nekem napok óta 0 az rss statom. vagy én értelmezem rosszul az egészet?

Csuri / Bariildi 2007.09.13. 21:42:32

Peat,

nekünk is 0 napok óta, de Tus (aki mindent túlkombinál) azt hiszi, hogy ez attól van, hogy blogmotor (vagy minek híják az embert aki futassa a blogot) megjavított a blogunkon egy másik hibát, ezt meg elrontotta. Mintegy.
Úgyhogy annyit tett, hogy újabb pampogó leveleket írt - asszem.
De ettől még 0 továbbra is, mindkét blogunkon.
Vagyis a hiba nem a te készülékedben van.
Most már az a kérdés, mit tehetnénk mi közösen??
javaslom sztrájkoljunk.
vagy tüntessünk?
úgyis éppeg felszabadult a Kossuth tér...

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 22:10:58

Igen, erről korábban beszéltünk csurtussal, hogy sztrájkra lesz szükszég. Már be is szereztem a Nem én vagyok Rapaport című klasszist, hogy WM bácsitól tanulhassak. Kossuth tér bíz nem szabad. Esetleg menjünk valami Kossuth nevű iskola elé;)

Egyébként blogmotor nem hülyeség, tényleg vacakol napok óta, és lehet, hogy ezért nem küld rss infót

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.13. 22:41:36

Szerintem a blogmotor anyja minden hónap elején megszavaztatja bent a gyárban, hogy melyik funkció ne működjön a következő 30 napban.

Szeptemberben az RSS szop. Igy megy ez. Októberben a képek nem fognak látszani, novemberben a statisztikák.

Na und? Egésség legyen, meg munkaverseny.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 22:45:06

A térerőről pedig ne is beszéljünk.
Egyébként ha csak az rss nem működne, nem bánnám. De szopóágon vannak a kommentek, valamint előfordul, hogy a friss bejegyzést sem jeleníti meg vagy egy órán át, sűrű anyázásra és a katolikus anyaszentegyház mitologikus foguráinak közös említésére kényszeríti szegény blogger. Akinek az idegei, ugye.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.13. 22:48:45

Le kéne locsolni a blogmotort valami ragacsos és undorító folyadékkal.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.13. 22:49:41

Na megyek alunni. Jó éjt! A holnapi poszt Csurié.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 22:51:19

Jó éjt Neked is:) Részemről alig várom;)
Locsolásban meg van valami, de nem mondom, mivel gondolom. A korábban említett Subbás kapocs sejteti;)

Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2007.09.14. 13:16:28

Nem tudom miert mutat 0-at az RSS, én speciel RSS-t használok mindig... Ugy látszik én már nem számítok :)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.14. 14:33:03

Aran-ka,

nekünk nagyon is számítasz, a blogmotorral meg nem kell törődni...