Viki bácsi folytatja élvezetes beszámolóit, mi pedig továbbra is szívesen adunk ezeknek publicitást. Jelenlegi vendégposztunkban a Holt-tenger kerül terítékre, amely (területét tekintve) csak 35 százalékkal nagyobb, mint a Balaton, vonzáskörzetében viszont sokkal több világvallást alapítottak és sokkal több vallásalapítót végeztek ki, mint mondjuk Vonyarcvashegyen. Ami a dilinyós prófétákat és a habzó szájú szónokokat illeti, álljuk az összehasonlítást a Szentfölddel, meg bárki mással a világmindenségben.

És akkor jöjjön Viki bácsi:


“És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből. És elsüllyeszté ama városokat és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is”. (Teremtés könyve, 19,24; 19,25).


Persze nem egy földönkívüliek által ledobott atombombáról van szó, mint ahogyan Däniken magyarázza a fentieket, hanem egyszerűen két, egymástól távolodó tektonikus tábláról, amely elvékonyítja a földkérget, mintha egy nyers tésztát húznánk széjjel. Ennek eredményeképpen a földfelszín lesüllyed, behorpad, s a repedéseken láva is feltörhet. Bizonyíték, hogy ez így is történik: a földkéreg még ma is harminchárom centimétert süllyed évente a Holt-tengernél,
ami földtanilag egy fantasztikus sebesség.

Ezáltal a süllyedés által lett ez a terület a világ legmélyebb fekvésű vidéke (-420 m a tengerszint alatt). A  Holt-tenger feneke még 330 méterrel mélyebben van, így aztán a világ legmélyebb sós tava lett belőle. Itt balra látható az űrből fotózva.

Mivel semmiféle lefolyása nincs, viszont a párolgása nagyon erős, a belehordott só mennyisége miatt az oldat (vagyis a tengervíz) elérte a telítettséget: a
só mindenhol kicsapódik a vízből, a tenger fenekén például vastag fehér rétegben áll. Ettől olyan világoszöld a víz a part mentén, például itt, az egyik fotón is látható.
A parton hatalmas sókristályok is találhatók.

A Holt-tenger vize (a benne lévő nátrium, kálium, magnézium és bróm egymáshoz viszonyított különleges arányaiból kifolyólag) ősidők óta a legkülönbözőbb célokat szolgált. Az ókori Egyiptomban a mumifikáláshoz használták a holt-tengeri sót, Kleopátra pedig kikötötte, hogy csak neki áll jogában felhasználni az ottani vizet gyógyfürdő és szépítőszerek készítésére. Evvel Nagy Heródes nem egészen értett egyet, és a biztonság kedvéért felépítette a massadai fellegvárat és a saját fürdőjét a parton.

Jelenleg is erre a három dologra használják a Holt-tengert: elsősorban kálium, magnézium és bróm kinyerésére az ipar számára. Mint gyógyvizet főleg a pikkelysömör (pszoriázis) kezelésére; a környék magas légnyomása és a gyengített ibolyántúli (UV) sugárzása miatti különleges klímája okán pedig egyes légúti betegségek kezelésére is kiváló.

Hatalmas szállodai hálózat biztosítja a fürdőzők kényelmét, az “Ahava” márkájú holt-tengeri kozmetikumok pedig világszerte népszerűek.

Sajnos a tenger (tó) jövője kétséges; az emberi beavatkozás itt is felborította az évezredes egyensúlyt. Mivel a Jordán folyó Izrael és Jordánia egyetlen vízforrása, egyre több vizet használnak fel a hozamából mezőgazdasági és ipari célokra, úgyhogy a Holt-tengerbe már alig jut valami friss víz: a tó szintje évente egy méterrel csökken.

A teljes kiszáradás megakadályozására tervet dolgoztak ki, melynek értelmében a Földközi-tengerből hoznának vizet a feltöltésére. Ezt a legegyszerűbb megoldást Jordánia ellenzi, így aztán 2005-ben megegyezés született az Akabai öbölből hozandó vízutánpótlásra, de ehhez a vizet előbb fel kell pumpálni 120 méter magasságba, azután 550 méter magasságból zúdulna le 870 millió köbméter víz, egy 550 megawattos erőművön keresztül a Holt-tengerbe. A Világbank hajlandó lenne kölcsönt folyósítani a tervhez, de még fenntartások vannak, mivel egyes ökológusok félnek az esetleges mellékhatásoktól, minthogy a víz súlya megbolygatná a tektonikus egyensúlyt és földrengéseket okozhatna.

Mindettől eltekintve a szép novemberi napokon élvezettel ültünk (úszni nem kell) a körülbelül harminc fokos langyos vízben, és mivel a sós víz nehezen párolog, az ember még akkor sem fázik, ha kijövet erősen fúj a szél.

Mezítláb bemenni nem ajánlatos, mert a fenéken lévő sókristályok élesek, de árulnak a parti üzletekben különleges, jól záródó vízálló cipőket erre a célra. Még valamire kell vigyázni: ha az ember lát valakit pánikszerűen rohanni az édesvizű zuhanyhoz, annak biztosan bement egy csöpp víz a szemébe, ami (tapasztalatból mondom!) pokolian csípi a szemet!

Aki úszni akar, az a szálloda csodálatos medencéjét használhatja, amelyben jacuzzi van és időnként jó erősen áramoltatják a vizet. Ezt nem tudtam, és tátva maradt a szájam, mikor egyszere csak láttam, hogy Ani olyan sebességgel úszik, amit sohasem tételeztem fel róla; persze a víz sodrásáról volt szó.

(Ani néni Viki bácsi felesége. Amúgy pedig mindkettek Tibor szülei, azé a Tiboré, akiről hetek óta nem hallottunk, pedig hűséges olvasónk és kommentezőnk volt... Ez szemrehányás volt, Tibor!!! Csurtusék)

Azután hazasodródtunk, és csak a képek és a kellemes napok emlékével maradtunk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2007.11.21. 15:08:23

Szuper hely lehet. Sajnos még nem volt szerencsém arra járni - bár a családból többen is voltak. Én legközelebb az Akabai öbölben jártam és az is felejthetetlen volt.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.11.21. 23:50:56

El tudom képzelni, mennyire csíphet az a víz. Egyszer úgy mentünk Szovátára, hogy előző nap az erődben összevágtam magam minden szarral, és csupa seb volt a testem. Amikor bementem a tóba... Szerintem mindannyian el tudjátok képzelni:)

Egyébént nagyon élvezetes volt az írás, csak így tovább:)

VIKI BACSI 2007.11.22. 09:00:26

P.S. A napokban minden emberi beavatkozas nelkul,volt egy kis foldrenges, amelynek az epicentruma a Holt Tenger volt.

ErrorFlynn 2007.11.22. 12:16:50

hátigen. nekem már a földközi is nagy meglepit okozott, mert tudtam ugyan, elméletileg, hogy sós, de odamentem, és erre sós volt tényleg. a holtot el sem tom képzelni.

Dani Csaba 2007.11.22. 16:15:23

Egyedülálló élmény valóban. Én a jordániai oldalról próbáltam ki, és tényleg így van: megtart a víz, csípi a szemet, és fiatalítja a bőrt (állítólag a lúgos hatása miatt). Azon az oldalon meg Mózes sírját mutogatják. Megragadó egy vidék, az biztos. Gratulálok a leíráshoz!

e1 · http://beszoltam.hu 2007.11.22. 21:43:37

Csak hogy legyen egy kis elkézpelésetek: a sótartalom akkora, hogy 1 liter v1zben kb. 35 deka só van. Keverjétek ki otthon és kóstoljátok meg, de csak mértékkel, mert állítólag 1 deci víz is halálos mérgezést tud okozni (ezt nem próbálgattam). Viszont annyi szent, hogy csípős a v1z, akinek sebei voltak...na az élvezhette.
Nagyon fontos még az, hogy nem lehet benne úszni. Hülyén hangzik, de tényleg nem megy. Ha az ember csimán beleáll, akkor a víz mellmagasságig kidob. A vízben csak háton úszva fekve lehet mozogni, mert amint kalsszikus úszóhelyzetbe kerül az ember, azonnal belefejel a vízbe és olyankor futhat David Hassehof pamel Andreson nénivel kimenteni a rövidtávon megvakult fürdőzőt. Amit a holt tenger mellett indenképpen érdemes megtekinteni az pedig az említett Massada, Heródes erődítménye. Csodálatos onnan a kilátás. Talán nemsokára megírom erről a beszámolót a saját blogomon is (egyelőre csak az első 5 nap van fent).
süti beállítások módosítása