Folytatódik látogatásunk Caesareában, természetesen Viki bácsi idegenvezetésével. A történetben ismét felbukkan régi, de annál ellenszenvesebb cimboránk, Titus, és új szereplők is megjelennek: bizonyos galileai Simeon és egy Cornelius nevű római százados.


Most pedig vegyünk sorra egy párat a  Caesarean látható épületekből, egyúttal kis ízelítőt is adva az ott történtekből.




















Kezdjük Heródes színházával. Ez a legrégibb az Izraelben fellelhető színházak közül. Elhelyezését nagy körültekintéssel választották ki a tengerparton úgy, hogy a nézőtérről a háttérben a tengert lehet látni. Két cavea-ja, azaz ülőhely-csoportja van, négyezer férőhellyel. A színpadot egykoron márványoszlopok övezték (amelyek napjainkban már nem állnak). A színpad mögött egy háromemeletnyi magas fal állott, amely a színpad hátterét alkotta (ami szintén nem maradt meg).




Uralkodásának végén Heródes lejött Caesareára és ünnepélyeket rendezett a császár tiszteletére. Az ünnepélyek második napján egy színezüst szálból szőtt ruhában jelent meg, amely a korai napsütésben úgy csillogott, hogy talpnyalói a beszédet  “Isten szava ez, nem emberé!” felkiáltásokkal kísérték.

És azonnal megveré őt az Úrnak angyala azért, hogy nem az Istennek adá a dicsőséget; és férgektől megemésztve meghala (Apostolok cselekedetei; 12.23)

A bizánci korszak végén a színházat kastéllyá alakították, majd az arab uralom alatt teljesen tönkrement.

Az ásatások után az izraeli állam rendbehozatta; jelenleg is használható állapotban van, nyaranta opera-előadásokat, hangversenyeket tartanak benne.
Meg kell említeni, akusztikája olyan kitűnő, hogy a színpadon elhangzottakat minden erősítés nélkül az utolsó sorban is jól hallani, a padok alá beépített korsók rezonanciájának köszönhetően.
















Az amfiteátrum, amelyet Josephus Flavius stadion-nak nevez, egy  “U” formára kialakított terület: 250 méter hosszú és 50 méter széles. Tizenkét sor ülés volt kialakítva a tízezer néző számára; később a keleti oldalára még egy sor oszlopot is építettek.











Az amfiteátrum volt a színhelye annak a kis születésnapi bulinak, amit Titus rendezett az öccsének, miután Jeruzsálemet a föld színével tette egyenlővé. Kétezer-ötszáz hadifoglyot vetettek a caesareai amfiteátrumban a vadállatok prédájául; az eljövendő császár tudta, hogy “Cirkuszt s kenyeret a népnek!”, meg aztán így mulatott egy római úr!

De egy sokkal nagyobb jelentőségű dolognak is tanúja volt az amfiteátrum.

Egy Joppe-ból jött gyalogosnak biztosan át kellett haladnia rajta, mert Joppe délre feküdt az amfiteátrumtól, maga a város (Caesarea) pedig északra. A gyalogost Simonnak hívták, de hívei Petrusnak is szólították. Egy Cornelius nevű római százados (centurion) hívatta, mondván, hogy a nála járt angyalok azt ajánlották, forduljon hozzá. Szent Péter (mert róla van szó), miután háromszor is prófétikus álmot látott a tisztáról és tisztátalanról, azonnal elindult Corneliushoz, megtéríteni és megkeresztelni őt, annak dacára, hogy pogány volt és mint írva vagyon:

Péter pedig megnyitva száját, mondá: Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben az kedves Őelőtte, aki Őt féli és igazságot cselekszik. (Apostolok cselekedetei; 10.34, 10.35)

Ezáltal lett a keresztény vallás világvallás, amit a népek elfogadtak, kivéve a zsidókat, akik a kereszténységben nem egy új vallást láttak, hanem saját vallásuk eretnek szektáját.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ErrorFlynn 2008.02.19. 12:19:12

tök azt hittem, hogy Pál terjeszti ki a térítést a pogányokra.

Flat · http://flat.freeblog.hu 2008.02.19. 12:26:53

Micsoda véletlenek. Épp most olvasom újra a Zsidó háborút Feuchtwnagertől. Most ímhol a háttérinformáció a könyvhöz.

Flat · http://flat.freeblog.hu 2008.02.19. 12:28:47

Jól meg majd más írja le anevét, nem? :) Szóval Feuchtwanger, Lion Feuchtwanger.
süti beállítások módosítása