Vagyis a kezdet.

Olvasóink egy része biztosan emlékszik arra a mondatra, amelyet a római kóborlásainkat megörökítő posztsorozat legelején idéztünk, s amely franciául így hangzik: Seule Paris est digne de Rome; seule Rome est digne de Paris, azaz Egyedül Párizs méltó Rómához; egyedül Róma méltó Párizshoz.

Nem szeretnénk a világ (fő)városai közötti vetélkedő döntőbíráinak szerepében tetszelegni; a tipikusan latin melldöngetést csendes és elnéző mosollyal szemlélve azzal is tisztában vagyunk, hogy ehhez azért (teszem azt) Stockholmnak, Londonnak, neadjisten Brugesnek, Jeruzsálem óvárosának vagy Ózdnak is lenne egy-két szava.


Na jó, elismerem: Ózd egy kicsit durva volt.

Szóval Párizs. Csurtusék szeptember végén eltöltöttek pár napot a gallok fővárosában, és szokott tempójukban készítettek
mintegy 1200 fotót, gyalog megtettek naponta úgy 20 kilométer és a most induló posztsorozatban azon lesznek, hogy élményeik egy részét megosszák veletek.

A tőlünk elvárható szubjektív és ilyen-olyan irányban elfogult vélemények mellett lesznek persze kötelező körök is (Défense, osztrigás kaja, piac, metró, satöbbi), de annyira elvetelmültek nem leszünk, hogy az Eiffel toronnyal kínozzunk benneteket. Itt és most ünnepélyesen felhatalmazunk mindenkit, hogy csatolmányként Győzike-, Kiszel Tünde- és Fekete Pákó-posztereket tartalmazó levelekkel dugaszolják el elektronikus postaládánkat, amennyiben akár csak egyszer is leírjuk azt a szóösszetételt, hogy Öreg Hölgy.

A francia főváros kiemelt helyet foglal el emlékeink között, hiszen egyszer régen (olyan régen, hogy például Error akkor még a friss középiskolás léttel barátkozott és a Magyar Nyelv Értelmező Nagyszótárában nem is szerepelt az a szó, hogy pártfinanszírozás), szóval nagyon-nagyon régen tíz hónapot laktunk ott (egészen pontosan Csuri élt a városban, Té a környék egyik településéről hétvégeken csatlakozott hozzá).

Párizzsal az a szomorú (és ugyanakkor veszélyes) helyzet, hogy mindent leírtak, lerajzoltak, lefotóztak és elmondtak már vele kapcsolatban, ezért a róla beszámolni szándékozó folyamatosan a közhelyek árnyékában retteghet attól, hogy hallgatói-olvasói (miközben óriásit ásítanak) legyinteni fognak, mondván: ezt már ezerszer láttam/hallottam/olvastam. Ettől függetlenül le kell írnunk, hogy elképesztően izgalmas, színes, változatos (és
folyamatosan változó), nyüzsgő, pimasz, nagyképű, merész, továbbá egyszerre ósdi és ultramodern, toleráns és türelmetlen, művészi és pragmatikus, büdös és illatos, fekete és fehér…

Itt mindenki talál magának több napi (mit napi: heti, havi, éves…) elfoglaltságot és látnivalót: a képzőművészetek imádója, a történész, a
korszerű építészet szerelmese, a szociológus, az ábrándos szemű tinédzser, a zsebtolvaj, a katona, az Alzheimer-kóros aggastyán, a mindhárom nembeli prosti, a zenész, az újságíró, a cukrász.

Ebben a városban mindenki gyűjthet érveket régi előítéleteihez, ugyanakkor lazán szerezhet újakat; ha akarod és engeded, Párizs megváltoztat; ha nem akarod, Párizs megvonja a vállát és szemtelenül rádlegyint, miközben elsuhan melletted.

Párizsban mindent megtehetsz, ami eszedbe jut, és ezeknek csak töredékéért jár börtön. Ha idomulsz hozzá: befogad. Ha nem idomulsz hozzá, akkor is. De nyugi: csak ha te is akarod.
Ez egy ilyen város.

Itt temették el Napóleont és Jim Morrisont, élt itt Picasso és Jean-Bedel Bokassa, itt élt volna Quasimodo és Maigret felügyelő, ha léteztek volna. Ez a divat és a transzszexuálisok, a gasztronómia és az utcai megmozdulások, az impresszionizmus és a legsűrűbb metróhálózat városa.

Párizs mindenre képes a látogatójával, csak egyvalamire nem: untatni nem tudja.

Hamarosan indul a Párizs-sorozatunk. Gyertek, olvassátok, kommenteljétek.

ekkerjoz 2008.10.06. 10:42:10

Az utolsó előtti mondathoz:

pár hete nyolc és félórát szédelegtem a Charles de Gaulle reptéren, vártuk a prágai gép indulását, ha tudom, hogy ennyit késik, kiszöktem volna, így csak a tranzitban interneteztem, nem volt jó.

Párizs tavasszal és ősszel a legszebb, különösen hajnalban, mikor nyitnak a kisboltok és ébredeznek a clochardok.

Mi volt a piacokon?

Mentula 2008.10.06. 12:38:16

A tangás úrinő is Párizsbna került lencsevégre?

Pfujj. Kikérem. :)

novi 2008.10.06. 12:54:02

a tangás nő az "ez a különbség az USA és Európa között" c. különbség-érzékeltető jpeg műalkotás szebbik fele.

egy 'difference europe usa' szókapcsolat a gugli képkeresőbe és látni a másik felet is. De inkább ne. :)

Írországi Utazók · http://www.reserva.blog.hu 2008.10.06. 13:07:56

várom a sorozatot!!! nekem Párizsban a Montmartre tetszett a legjobban, ugye benne lesz a beszámolóban?

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.10.06. 13:43:10

ekkerjoz 2008.10.06. 10:42:10

Hohó, piacok... Lesz ám ilyen poszt is (szerintem még kettő is).


Mentula 2008.10.06. 12:38:16

Csak nem képzeled, hogy Párizsban vannak ilyen szemérmetlen perszónák?!

(Vagy ha vannak is, feltételezed, hogy engem érdekelnek annyira, hogy lefotózzam őket?)

quicksilver · http://www.szamszara.blogspot.com/ 2008.10.06. 16:17:21

Remélem fotóztatok sok gargoylét, ööö... izé, vízköpőket. Kedvelem őket és úgy hallottam Párizsban élnek jópáran. :-)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.10.06. 18:23:58

Azért a tangás képnél érdekesen hat Errort megemlíteni:D:D

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.10.06. 20:17:34

Peat,

honi soit qui mal y pense - hogy stílszerű legyek.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.10.06. 23:00:44

C'est plus qu'un crime, c'est une faute - De ha erre is válaszolsz, megfogasz, mert a végső adumat kell elsüssem rá:P

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.10.07. 00:35:23

Nem venném a szívemre, hogy muníció nélkül maradj :-)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.10.07. 01:16:31

Tegyél próbára nyugodtan, arra úgysem tudsz mit mondani ;)

Benikuty 2008.10.07. 13:52:56

Piacfüggő vagyok!:))

sammy85 2008.10.07. 18:51:52

jol latom hogy a parizsi keruleteket spiralisan szamoztak be es minel nagyobb sorszamuak annal nagyobb teruletuek (nagyjabol)?

andras 2008.10.08. 07:38:35

Mentula 2008.10.06. 12:38:16
> A tangás úrinő is Párizsbna került lencsevégre?

A ruhadarab lehet tanga, de az összképet ugy hivják, hogy T-bar.

Na, most megfittogtattam...

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.10.08. 07:58:12

Telis-tele vagyok hiányosságokkal. A zenéhez sem értek és Párizsban sem voltam (még). Nagyon várom a Párizs sorozat többi tagját. Remélem legalább annyira lesz élvezetes, mint a Madeira sorozat, amit szinte faltam!! (ott sem voltam még)

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.10.08. 08:01:17

Még azt szeretném kérdezni, hogy lesz-e a Párizs sorozatban rendvédelmi elem - francia rendőrség pl. ami elég híres és veretes része a párizsi utcaképnek. Vagy rendőriskola, ami szintén híres messzeföldön... Esetleg a másik blogon?

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.10.08. 09:59:07

Naná, hogy lesz rendvédelmi poszt, több is - a vegytiszta odaát, a csak érintőleges itt.

ErrorFlynn 2008.10.08. 12:01:33

mosmé, nekem talán nem lehet tangám? bizonyhogy van. nem olyan csúnya mondjuk, mint a képen látható csajon, és farmerom sincs olyan ízléstelen.

milyen költői lettél Párizstól, csurt.

(és lehet, hogy eiffel torony nem lesz, de azért csak beraktad a vízköpős képet, szerintem ez a világ legtöbbet fotózott vízköpője, sőt, nem szerintem, hanem ez a világ legtöbbet fotózott vízköpője.)

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.10.08. 12:20:32

Error,

a költőiség lényemből fakad.

A vízköpőt meg csak gargoyle kedvéért raktam be; errort nem találtam.

ekkerjoz 2008.10.08. 13:12:36

www.youtube.com/watch?v=Ukmgv7VGXWQ

a városképek nem annyira érdekesek, de a zene...!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.10.08. 13:21:46

Ez tényleg szuper zene, köszi, ekkerjoz!

tribunus 2008.10.08. 21:15:02

Fel vagyunk csigázva (www.franciakonyha.extra.hu/csiga.html)jöhet a folytatás! Üdv T
süti beállítások módosítása