Folytatódik a keresztes lovagokról és konyhájukról szóló poszt, az első után a második résszel. Megtudjuk, hogy mi a helyzet a fűszerekkel, a fridzsider-hiánnyal, valamint Oroszlánszívű Richárd is kap egy kis simogatást a múltkori barackok után. Na és persze várjuk Viki bácsitól a krumpli kultúrtörténetét!


Nem csak az atliti várban lakomáztak a keresztes lovagok, hanem a többi várban is. Akkóban, Apollónián (ahol maga Oroszlánszívű Richárd ült az asztalnál), Caesareán, Jaffón és Montfortban, meg még egy jó pár más várban.

A tengerparti kikötőkben, mint példaul Akkón (vagy más néven Acre-ban) a lovagok a kikötőben lesték az Európából érkező hajókat, amelyek az öreg kontinensről származó árukon kívül híreket is hoztak. Miután ezek a hajók megrakodtak keleti árukkal, visszatértek Európába. A forgalom a korszakhoz képest hihetetlenül nagy volt, szinte hetente indultak hajók a Szentföldre és vissza.
 
Így ismerte meg Európa a Közel-Keleten keresztül a cukornádat, narancsot, banánt, rizset, mandulát, a padlizsánt, valamint a fehér kenyeret. Miután a lovagok bevásároltak, meghallgatták a legújabb híreket, visszamentek a várba és a refektóriumban (vagyis az ebédlőteremben) élvezték a helyi konyhaművészetet.


Ne felejtsük el, hogy mindez még a sötét középkorban játszódik le, amikor az európai koszt még nagyon nyomorúságos volt. Az volt az általánosan elterjedt elképzelés, hogy a nemességnek más a külső és a belső testi felépítése: csak ők bírnak vadat, édességeket és más különleges, távolból
jött dolgokat enni; őszintén hittek abban, hogy ha a parasztember ezeket megeszi, meghalhat tőlük.

A fehér búzalisztből készült kenyeret a szegények nem ismerték; rozs- és zabkenyeret ettek,
és főleg maguk termesztette zöldségeken éltek, amikre nagyritkán került egy kis zsír.

A nemesek viszont főleg húst ettek, ráadásul olyan zsírosan, hogy az
ivókupák falába mélyedések, árkok voltak bevésve, hogy ki ne csússzanak a zsíros kezekből. Késen kívül más evőeszközt nem ismertek; kézzel ettek, a szénhidrátokat kizárólag a búzakenyérből kapták, aminek a fogyasztása – Európában – az ő kiváltságuk volt.

A Közel-Keletre került keresztes lovagoknak meglepetés volt, hogy itt mindenki fehér kenyeret (vagy pitát) evett, zsír helyett olívaolajjal
főztek, és nagyon sokféle fűszert és más növényt használtak az ételek ízesítésére. Európában tudniillik a nemesek kizárólag sóval és borssal fűszerezték ételeiket, a szegények pedig jóformán semmivel, hiszen például a bors ára megegyezett az azonos súlyú aranyéval.

Az arab konyha viszont a fűszerezést művészi tökélyre fejlesztette. Gyömbért, sáfrányt, fahéjat, szegfűszeget naponta használtak, valamint a helyben termesztett
rozmaringot, citromfüvet, koriandert, bazsalikomot, petrezselymet, kakukkfüvet, csombort.

A keresztesek gyorsan átvették a helyi szokásokat; de annyira, hogy innen kezdve agyonfűszereztek mindent. Egyrészt, mert a fűszerezés valódi státuszszimbólummá vált: sikkes volt például beszórni az ételt a méregdrága sáfránnyal, hogy az egész aranyos színben csillogjon.

Más oka is volt azonban a túlfűszerezésnek: hűtőszekrényről majdnem egy évezred után kezdtek csak álmodni az emberek, és bizony a meleg éghajlaton a hús nagyon gyorsan romlott és szagot is kapott, ezt kellett elnyomni a túlzásba vitt fűszerezéssel. A romlott húsnak az egyik emléke, hogy a jeruzsálemi bazárt a keresztesek úgy hívtak hogy Rue du Malquisinat (Rossz Konyha Utcája).

És végül visszatérünk
Akkóba, ahol az a Jacques de Vitry volt a kormányzó, aki nagy csodálója volt a környék citromfáinak, főleg a belőlük készült finom mártásoknak, amelyeket a szárnyasra és halételekre tettek. A csirkeaprólékot is bedörzsölték egy (citromból, olívaolajból és szezámmagból készült) speciális keverékkel.

Hogy ne maradjak adós a mai recepttel sem, tessék a mártás, csirkéhez vagy fácánhoz (és persze ne feledjük, hogy a fácánt csak nemesek leszármazottainak ajánljuk, mert az egyszerű, magunkfajta ember gyomra nem bírja el!):

Három citrom
Két és fél csésze fehér bor
Négy evőkanál cukor
Egy kiskanál fahéj
Fél kiskanál só

Vékonyan le kell hámozni a sárga héjat a citromról, kinyomni a levét, megtartani a citrom levét és rostját (kivéve persze a keserű belső fehér héj-réteget), hozzáadjuk a bort és kis lángon négy percig főzzük. Hozzáadjuk a fahéjat és a sót, majd ezt követően még egy pár percig forraljuk.

Még annyit Sir Jacques-ról, hogy Oroszlánszívű Richárd egyik legjobb barátja volt, s a híres arsufi csatába esett el. És hogy Richárdról azért valami jót is írjunk: ezt a csatát megnyerte, annak dacára, hogy Szaladin szultánnak sokkal nagyobb hadserege volt, mint az Oroszlánszívű által vezetett kereszteseknek. A győzelemnek köszönhetően nyílt meg az út Jeruzsálembe a harmadik keresztes hadjárat seregei előtt (1189-1192); a város később újra muzulmán kézre került.
Appollónia várában Richárd kétszáz lovaggal (és ezek csatlósaival) ült a hatalmas asztalhoz, és mivel kétezren voltak a várban, több váltásban folyt a lakoma. Minden lovagnak megvolt a saját kése, de – mint mondottam volt – a villát, kanalat nem ismerték, a leveseket mély tálakból itták. Az ebédlőterem mellett volt a konyha (ez megmaradt), ahol öt tűzhelyen főztek és sütötték a húsokat.
A lovagok a környéken vadásztak őzekre, vaddisznóra, medvére és nyúlra, amik annak idején még bőven tanyáztak a nagyjából lakatlan területen. A vár egyik ura úgy halt meg egy ilyen vadászaton, hogy a kalapja beleakadt egy faágba, s a kalap szíja megfojtotta.
Egy ilyen szerencsétlen baleset utan illik, hogy abbahagyjuk a lakománkat, és nekifogjunk valami komolyabb dolognak.

Az európai nyomornak csak a 16. századi „amerikai segítség” vetett véget, amely megszüntette a téli éhínségeket, és a lakosság gyors szaporodásához vezetett. Ebben az első Marshall-tervben csak egy pár barna gumó volt, de ennek a növénynek nagyobb jelentősége volt, mint akármilyen más, milliárdos segélyprogramnak. Érdemes volna a burgonya történetével külön foglalkozni a blogban.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvari.volt 2009.02.22. 10:10:29

> A Közel-Keletre került keresztes
> lovagoknak meglepetés volt, hogy
> itt mindenki fehér kenyeret (vagy
> pitát) evett, ...

A csatában szembenálló felek nem ismerhették egymás társadalmi hierarchiáját. A keresztesek számára mindegyik muzulmán csak hitetlen volt, lehetett az dusgazdag, vagy koldusszegény. Ezért könnyen elhitték, hogy mindenki jol kosztolt...

Ma is van ilyen optikai csalodás, példáúl ha elökerül egy vad törzs az Amazonas völgyében. Tolonganak az etnográfusok, hogy közelröl lássák a romlatlan, egyenlösdi társadalmat. Annyira messze áll tölünk az egész, hogy észre sem vesszűk a törzsön belüli kölünbségeket.

kvari.volt 2009.02.22. 10:11:14

el is felejtettem - gratulálok a képekhez

eMM2 2009.11.29. 18:19:56

Oroszlánszivű Richárd NEM foglalta vissza Jeruzsálemet.
süti beállítások módosítása