Viki bácsi
legújabb posztjában ismét ötvözi a történelmi tudnivalókat a zenehistóriai érdekességekkel. A helyszín ezúttal Crna Gora, ez az apró délszláv köztársaság, amely négy évvel ezelőtt intett be Szerbiának azzal, hogy (Belgrád őszinte sajnálatára) hetykén kikiáltotta függetlenségét.


Látogatóban a Víg Özvegynél

A cím talán egy kicsit furcsának tűnik, de lassan  majd kiderül, hogy miért választottam, holott amikor hajnali négykor elindultunk Montenegróba, eszembe sem jutott.

Miután a „Dubrovnik Line” gépén eljutottunk Dubrovnikba, felszálltunk a Vladi által vezetett Mercedes-buszra és egykettőre a horvát-montenegrói határon voltunk. Itt alig másfél óra alatt lepecsételték az útleveleinket (először a horvátok, utána pedig a montenegróiak). Megérkeztünk Kotorba, és a városnézés után – holtfáradtan az  éjszakai repüléstől és az egész napi járkálástól – végül a budvai szállodába.

Kotorról és Budváról talán egy másik posztban fogok beszámolni, egyelőre aludjunk rá egyet!

Másnap kora reggel indultunk Njegos felé. Az út a tengerpartról
egyre kacskaringósabban vezetett fel a hegyek közé; egy helyen meg is álltunk, ahol a njegosi szuperáruház láncának egy előretolt egysége volt. Itt már lehetett kapni a helyi különlegességeket, a  házi sir-t és a prsut-ot.

Ezután érkeztünk az 517 lakosú Njegosba, amely a kecskesajton (sir) és a finom száraz házisonkán (prsut) kívül arról híres, hogy az 1600-as évek körül itt született a montenegrói uralkodó dinasztia első tagja; mindannyian a nevükhöz fűzték a „Njegosi” jelzőt is. A család férfitagjai sokáig (több, mint kétszáz évig) világi és egyházi vezetői szerepet is betöltöttek, egyfajta hercegprímási szimbiózisban.

Mivel úgy látszik, tudták, hogy a kajablog egyik kiküldött riportere is a
turistacsoportban van, a szupermarket központi csarnokában (amely legalább tíz-tizenkét négyzetméteres) az egész társaságot megkínálták egy-egy ropogós sonkás-sajtos szendviccsel és egy pohár finom vörösborral.

Jó döntés volt; szerencsére a csoportban nem volt senki, aki túl komolyan venné az étkezésre vonatkozó vallási előírásokat.
A kóstoló után majdnem mindenki jól bevásárolt az egyáltalán nem olcsó portékákból. A borról talán még annyit, hogy teraszosan művelt szőlőtőkéken kívül semmi mást nem láttunk termeszteni Montenegróban, de meg kell adni: a boruk kitűnő.

A szerpentin egyre magasabban kanyargott, s mi csak csodálni tudtuk Vladi ügyességét, amivel a hatalmas buszt vezette a keskeny, kanyargos úton. Közben Egon (a csoport idegenvezetője) az egyik leghíresebb Njegosról mesélt: Petar II. Petrovics Njegosról, aki létrehozta a modern montenegrói államot azáltal, hogy elválasztotta az államot az egyháztól, s ezenkívül híres költő és író is volt. Europában ismert művei közül említést érdemel a Hegyi koszorú, a Szerb tükör és a Mikrokoszmosz sugara. Fiatalon halt meg tüdőbajban; utolsó kívánsága szerint a Lovcseni hegység Jezerski csúcsán (1657 m) temették el, egy általa építtetett kis kápolnában. Mivel Petar a független Montenegró jelképe lett, a kápolnát először az Osztrák-Magyar Monarchia romboltatta le, és miután Sándor szerb király újra felépítette, a kommunista Jugoszlávia újra a földdel tette egyenlővé.

Az okot nem tudom, de a helyére egy bécsi szecessziós stílusú mauzóleumot terveztettek Ivan Meštrović-csal, a világhírű horvát szobrásszal, aki később Amerikába menekült Tito elől. Mi Baton Rouge-ban láttuk a szobrait.

Közben felértünk a még mindig hóval borított hegyre. Vladi leállt az egyetlen helyen, ahol még (nagy művészettel) meg lehetett fordulni, s a megmaradt kétszáz métert gyalog tettük meg az alsó kilátóig, a hólétől nedves úton. Innen is gyönyörű kilátás nyílik. Személygépkocsival idáig lehet feljönni, tovább a kriptához és a felső kilátóhoz már csak a csoport „fiataljai” (70-75) mentek, akik vállalkoztak a 461 lépcsőfok megmászására. Odafentről csodás panoráma nyílik, jó időben állítólag még az Adria olasz partjai is láthatóak.

A csoportvezetőnk tovább mesélt Petar Petrovics 25 tonnás bronzszobra előtt, amely ugyancsak Meštrović alkotása. Azon morfondíroztam, hogy hogyan hozhatták fel ide, miután évekig porosodott egy raktárban..? Kalapot emeltem a mérnöki teljesítmény előtt, s arra gondoltam, hogy
nekem még a fényképezőgépemet is sok volt felvinnem a 461 lépcsőfokon…

Petart unokaöccse, I. Danilo követte a trónon, majd I. Nikola került a fejedelmi székbe, aki királlyá koronáztatta magát. Annak dacára, hogy nejével, Milena királynéval külön aludtak, mégiscsak sikerült tizenkét gyereket összehozniuk. Ezek majd mindannyian beházasodtak a különböző európai királyi családokba, úgyhogy Nikolát Európa apósának csúfolták.

A legnagyobb fia, II. Danilo herceg Párizsban élt. Mikor idáig ért a történet, leesett a tantusz és akkorát csendült, hogy az előcsarnokban álló „Királylány” és a „Lány”, Meštrović két, ugyancsak hatalmas  gránitszobra is megrezdült belé! Tudniillik arra gondoltam, hogy Lehár Ferenc Víg özvegyében a szereplők vajon véletlenül viselnek olyan neveket, hogy Pontevedro nagykövete, Danilo herceg és Njegos titkár?!

Miután hazaérkeztünk, utánanéztem a dolognak és kiderült, hogy egyáltalán nem véletlen. A szövegkönyvet Victor Léon és Leo Stein írták, egy korábbi francia vígjáték után, amely Henri Meilhac műve volt, és az volt a címe, hogy Az attasé.

Lehárnak egyáltalán nem tetszett ez a cím, és törte a fejét egy újon. A művészettörténeti legenda szerint L
eo Stein mondta egyszer a Theater an der Wien pénztárosának: "Nincs több szabadjegy a főtanácsos özvegyének. Ha legközelebb idejön, dobják ki ezt az alkalmatlankodó (németül lästige) özvegyet!".

Lehár – aki fültanúja volt a kifakadásnak – félrehallotta a "lästige" szót és "lustige”-nek (víg, vidám) értette, és így ötlött fel benne az operett címe: "Die lustige Witwe", amit 1905-ben mutattak be Bécsben, és rögtön kiváltotta a hazafias érzületű montenegrói diákok tüntetését az operett ellen. Triesztben olyan ricsajt csaptak a bemutatón, hogy a rendőrségnek kellett
közbelépnie. Firenzében és Konstantinápolyban is tüntettek az operett ellen, mégis világsiker lett. Annyira, hogy az MGM filmet is forgatott belőle. Jó amerikai szokás szerint még rá is tettek egy lapáttal: a filmben Danilo herceg elcsábítja Glavari Hannát, majd faképnél hagyja, mert szegény, s így üres maradna Pontevedro kincstára. Mikor mint milliomos özvegy érkezik Párizsba, hiába igyekszik meggyőzni őt igaz szerelméről, már késő.

Mindez már so
k volt a valódi (II. Danilo) hercegnek (itt oldalt látható), akinek mellesleg Mecklenburgi Jutta hercegnő volt a felesége. Beperelte az MGM-et, s meg is nyerte a pert: kártérítést kapott és a filmet átdolgozták; a hercegből egy kapitány lett, a cselekményt meg áttették az 1800-as évek elejére, amikor II. Danilo még meg sem született.

De térjünk vissza a  Jezerski vrh-ra; a kilátóról jól látható a körülbelül száz méterrel magasabb Stirovnik (itt alul).
Petar Petrovicsrol (aki 207 cm magas volt) mesélik, hogy amikor a majdani örök nyughelyének szánt kápolnát építtette, kifejezte azon kívánságát, hogy  a Stirovnikra csak olyan montenegrói herceget temessenek, aki nála is magasabbra nő!

Hát ilyen azóta sem született.
 
Mi pedig továbbra is élvezzük Lehár Ferenc halhatatlan melódiáit, amik ellen már senki sem tiltakozik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rgranc 2010.07.30. 10:48:57

Köszi! Az miért maradt ki, hogy a mauzóleum plafonját 120 négyzetméternyi aranyozott mozaikkal burkolták? Az se semmi...

Nem találtam igazán jó képet róla, de itt is látszik:
www.mijnalbum.nl/Foto-N6OJ4PN7-1.jpg

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.07.30. 11:28:45

Látom a zátjátszó állomás Viki bácsinál sem maradhatott le a megörökítendők listájáról :)

Csuri / Bariildi 2010.07.30. 14:05:06

No lám....
A gyanútlan turista (Viki bácsi), csak úgy bóklászik a világban, és ha elég szemfüles (Viki bácsi!!!!), miket nem talál?
A táj gyönyörű, a kulturális kiegészítésekért pedig köszönet!

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.07.31. 00:38:11

Egy hétig voltam Montenegróban, akkor még épp Jugoszlávia része volt. A szerb szállodatulaj(!) mesélte a helyiek egykori potentátjainak történetét. Azért a Crna Gora-Lehár párhuzamra viszont sosem gondoltam volna.

Egyébként a crnagorácok tényleg magasabbak az átlagnál európainál (elég megnézni a kosárlabda válogatottat), de azért Petar 207 centije nem semmi:)

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.07.31. 21:46:58

ha budva jön, lécci még több képet, mert az régmúlt gyerekkorom többszöri nyaralásainak színhelye :)
(meg kotor se semmi...)

MTi 2010.08.03. 08:27:14

Nagyon tetszett, köszönöm! És ha már a zenénél tartunk: azt tudjátok-e, hogy a guzlicának - montenegrói/szerb népi hangszer miért nincs kottája? Mert csak egy húrja van :)

llll20 2010.08.05. 17:55:29

nagyon tetszett. Nosztalgiáztam is mert fiatal koromban mi is voltunk Kotorba.
Üdv. H

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2010.08.06. 18:20:04

Jó kis ismerettő, de azért az uralkodók sztorijainál néhány évszámot nem ártott volna beszúrni, mert csak hozzávetőlegesen sejtem hogy a XIX. századról van szó...

Erről a Lehár sztoriról jut eszembe, Heltai Jenő ís írt erröl, Zórád ernő meg képregényre vitte...

kep.tar.hu/sallayt/27517980#2
süti beállítások módosítása