konteo_1_2_poszter_1411391695.jpg_600x848

Megjelentek a Konteókönyvek! 30 + 30 válogatott összeesküvés-elmélet, a blogban olvasható verzióknál 15-50 százalékkal hosszabban! Információk a könyvek tartalmáról és arról, hogyan lehet hozzájuk jutni: Konteó1 (kék kötet), illetve Konteó2 (zöld kötet).

Kedves barátaink!

Itt jobboldalt egy donate gombot láthattok, amelynek megnyomásával a PayPal rendszeren keresztül (vagy bankkártyásan) mostantól pénzben is kifejezhetitek lájkolásotokat az új Csurtusblog irányába. Nincs minimális összeg, és természetesen mindez abszolút önkéntes. A beérkező pénzt (ha lesz olyan) az új (saját) oldal létrehozására és fenntartására szeretnénk fordítani. 

Szóval ha gondoljátok...

Köszönjük!

Csurtusék



 

A bukaresti Köztársaság Házáról (KH) szóló első posztunk (melyben az előzményeket, illetve a külcsínt mutattuk be) elég komoly olvasottságra tett szert, aminek természetesen nagyon örültünk. Folytassuk tehát a világ legnehezebb épületének bemutatását egy belső sétával és további finomságokkal.

 

 

Annak ellenére, hogy mi, magyarok imádjuk a legeket, ha találomra megkérdeznénk 100 honfitársunkat, hogy melyik európai fővárosba látogatna el a legszívesebben, komoly fogadást mernék kötni arra, hogy Románia fővárosa egyik válaszban sem szerepelne.

 

 

Közel két hónappal ezelőtt, amikor a nevezetes Foucault-féle ingáról írtunk egy természettudományos ismeretterjesztő posztot, belengettük annak a lehetőségét, hogy előbb-utóbb magáról az épületről is ejtünk pár keresetlen szót, ahol az ominózus inga lengett (és leng).

Nos, ha a naptárra néztek, láthatjátok, hogy pont ma van előbb-utóbb napja. Felfüggesztjük tehát a has örömeiről szóló (amúgy elég sikeresnek bizonyult) mikrosorozatunkat, s abban a reményben, hogy a történelmi érdekességek is képesek lekötni olvasóink zömének gyomorsavját figyelmét, elétek tárjuk a párizsi Panthéon rövid történetét.

A helyszín tehát a francia főváros ötödik kerülete, annak is a híres Latin Negyede, amiről – fogadjunk! – tájékozott olvasóink mindenre bírnak asszociálni, csak éppen székesegyházra meg híres emberek földi maradványait tartalmazó kriptákra nem. És ez így is van rendjén: élők az élőkkel, holtak a holtakkal.

csurtus 2011.10.21. 12:00

Madeira - utak (x)

 

A madeirai utak 90%-a jó minőségű aszfaltburkolattal rendelkezik - persze nekik könnyű, mert sem a fagynak, sem az extrém hőségnek nem kell ellenállniuk. A domborzat miatt tíz méternél hosszabb vízszintes út mindössze két helyen van a szigeten.

10 komment

Címkék: utak madeira

csurtus 2011.10.17. 08:00

Portugália - piknik

A portugálok ismét meglepetéssel szolgáltak, mintegy bizonyítva, hogy mennyire urbánus népség. Azt vettük észre ugyanis, hogy a vasárnapi piknikezés során, amikor az egész nagycsalád (minimum 8-10 ember) kivonul a zöldbe pihenni, nos, ilyenkor sem mennek 6-8 méternél messzebbre az aszfaltúttól. Képzeljetek el egy tökre vagány erdőt, tisztásokkal meg minden egyéb hasonló összetevővel, és portugál barátaink ott nyüzsögnek az út mellett, kiteregetik a kempingszékeket, előveszik a szendvicseket meg a behűtött italokat, kártyáznak, dominóznak, harsányan beszélgetnek – és mindezt köpésnyire az úttól..!

csurtus 2011.10.14. 16:00

Madeira - humor (x)

Azt, hogy a madeiraiaknak van humorérzékük, az alábbi fotónál mi sem bizonyíthatja ékesebben.

A tábla, illetve a hozzá tartozó szálloda az alább már említett fennsíkon található, ahol a fonnyadt kétszikűeken kívül nincs más növény, az állatvilágot pedig pár kósza gyík (róluk lesz még szó), sovány rágcsáló és pár eltévedt turista képviseli. A talaj sziklából és kavicsból áll, s a termőföld vastagságát csak olyan szerkezettel lehet kimutatni, amellyel a gépkocsik motorháztetején lévő festékréteget szokták mérni a rosszhiszemű autónepperek.
 

1 komment

Címkék: humor madeira

csurtus 2011.05.07. 18:00

Madeira - caninha (x)


Ha már madeirai szesz, nem hagyhatjuk ki a caninha-t, a cukornád-pálinkát, ami a poncha alapanyaga. Ez gyakorlatilag igazi rum, a 40-52 fokos vertikumban. A piacokon lehet natúr cukornádat is venni, amit el lehet rágcsálni (nagyon rostos és tényleg édes). Az üvegbe néha egy darabka cukornádat is beletesznek, akárcsak nálunk gyümölcsöt a vilmoskörte-pálinkába.

A caninha amúgy bevándorló (a cukornáddal együtt), eredetileg Brazíliából importálták pár száz évvel ezelőtt, de a helyiek szerint természetesen finomabb, mint a dél-amerikai eredeti.
 

 

csurtus 2011.04.04. 12:00

Madeira - banán

Úgy emlékszem, Csuri evett banános kardhalat és nagyon ízlett neki. A helyi banán is megérdemel egy kitérőt: itt Európában a férfiarasznyi vagy annál is nagyobb, testes dél-amerikaiakhoz szoktunk, amelyek jótékony gázfelhőben, mindenféle kemikáliával dúsan megspékelve heteken keresztül utaznak a baráti Ecuadorból vagy az ébredő Kolumbiából, ahol a banános konténerek a kokaincsempészek nagy kedvencei – de ne kalandozzunk el a tárgytól.



Olvasóink tudhatják, hogy nem esünk zavarba, ha evés-ivásról van szó, és éhezni-szomjazni sem szoktunk. Baszkföldön azonban az evésért, bizonyos értelemben, meg kell dolgozni.

Szóval nem egyszerű, véreim, nem egyszerű! De azért megoldható :)

 
 

Tolosa városról volt már szó. Fejtegettem, hogy mennyire kiváló támaszpont Baszkföld meghódításához, de önmagában is egy nagyon kellemes, szép kisváros, kábé az általunk kiszemelt terület közepén.

Belvárosában, az Oria folyó partján, a régi híd és a templom szomszédságában nagyon figyelemfelkeltő egy fehér, üvegezett, árkádos csarnok.

A szálloda recepciós lányaitól megtudtuk, hogy ez a heti piac színtere... Márpedig ha Csurtusék piacról hallanak, azt megnézik maguknak.

És megmutatják nektek is.

A posztot - teljes terjedelemben - ide kattintva olvashatjátok.

Mikor Té előjött az ötlettel, hogy lőjjük be Baszkföldet, mint úticélt, én - jó szokásom szerint - nekiestem a térképeknek.

Egy előző posztból láthattátok, hogy az egész nem olyan nagy terület, így logikusnak látszott kijelölni egy bázist, ahol alszunk, és majd onnan mászkálunk fel s alá.

Erre a célra Tolosa ideálisnak bizonyult.

A posztot - teljes terjedelmében - ide kattintva olvashatjátok.

 

Ahogyan azt a Maximint felvezető posztban írtam, ebben a kisvárosban áll az a székesegyház, melynek altemplomában található a Mária Magdolna (a továbbiakban: MM) földi maradványait befogadó szarkofág. Nem akarom most a sokak által vitatott (és majdnem ilyen sokak által vallott) témát feszegetni, hogy MM valójában Jézus felesége volt-e, vagy csak tanítványa (esetleg annyi sem), hiszen a topiknak szép irodalma van; hogy csak hármat említsek: a Szentírás, Dan Brown és a Konteóblog.

Nem; mai írásunk simán csak bemutatja a helyszínt s az előzményeket, amennyire ez egy blogposztba belefér. Persze véleményét a sztoriról mindenki elmondhatja a kommentekben, feltéve, ha ezt civilizált hangnemben teszi és senkit nem sért meg durván hitében és meggyőződésében.
 

 


Ahogyan azt már beharangoztuk, Saint-Maximinben - szerda lévén - pont elkaptuk a heti piacot, amelyről most bemutatunk pár képet (amelyek kattintásra külön ablakban kicsit nagyobb méretben is megnyílnak, megkönnyítve a nyálcsorgatást), mintegy lezárva az idei csurtusposztok sorát. Kívánunk minden olvasónknak boldog újévet, és kifejezzük abbéli reményünket, hogy jövőre (a blog ötödik évében!) ugyanitt találkozunk!