Remélem, nem sértek különleges adatra vonatkozó személyiségi jogot, amikor nagy nyilvánosság előtt kikotyogom: Csuri egyik hobbija a graffitik képi gyűjtése. Tény ugyan, hogy az utóbbi időben (időhiány miatt) nem nagyon művelte, ettől függetlenül egészen szép gyűjteménye…

Ahogyan azt már említettem, blogunk egyik vastörvénye a politikamentesség. Most is igyekszem ehhez tartani magam, noha az (észak)ír kérdésben meglehetősen sarkos véleménnyel rendelkezem. Az írek és országuk (figyelem: nem államuk-at írtam!) a kedvenceim toplistáján dobogós helyet…

Az egyik baszk megye Vizcaya, annak pedig a 'fővárosa' Bilbao, avagy baszkosan Bilbo. A bevezető poszt utáni kommentelők már egy csomó mindent elmondtak róla, többek között azt, ami - úgy tűnik - a legfőbb mondanivaló Bilbaóval kapcsolatban: nevezetesen hogy a Guggenheim Múzeum…

Tudjuk ám, hogy Albániával kapcsolatosan van még egy csomó tartozásunk.  Biztosítunk benneteket, hogy semmi sem törlődött, semmiről sem feledkeztünk meg, csak a mindenféle tennivalók, no meg a legfrissebb (kubai) élmények feldolgozása csapott át a csurtusblog feje fölött. Hogy…

Eddig is tudtuk, hogy Viki bácsiban egy kultúrhistorikus és egy idegenforgalmi reklámmenedzser génjei keveredtek össze a mérnökével, de mai vendégposztja azt a futó benyomást erősíti, hogy maradt ott még hely egy gasztrotörténész kettős spiráljának is. Csurtusék utazásai…

Viki bácsi ismét Spanyolországba (bocsánat a területi és kulturális autonómia ibériai bajnokaitól: egészen pontosan Katalóniába) kalauzolja olvasóit, egy olyan művészre emlékezve, akinek teljes, több, mint fél évszázados munkássága sem volt elég egy olyan (látszólag…

Ez egy Csuri-féle bejegyzés lesz: kevés szöveg, beszéljenek a képek.A Louvre-ról írni eléggé nagy merészség lenne, meg aztán parttalan is, úgyhogy ezt kihagyom.A Louvre sokat vitatott üvegpiramisairól is összeírtak már több könyvtárnyit, ehhez viszont hozzátenném a saját kis…

Viki bácsi Katalóniában járt, és nem is igazán ismernénk rá, ha megelégedett volna holmi kalózos-paellás-flamencós kikapcsolódással akkor, amikor a közelben bizonyos ruhátlan nőket ábrázoló műalkotásokat, amerikai luxuskocsikat és még amerikaibb elnökök arcképét is…

  Néró úgy vonult be a történelembe, mint az őrült költő archetípusa; már (az ókor iránt legalább enyhén érdeklődő) zsenge gyermekek is tudni vélik, hogy felgyújtatta Rómát, s lángjainál hárfáját pengetve, könnyeivel küszködve énekelte egyik kedvenc slágerét,…

Nyugi, nem vagyok annyira fáradt, hogy félrebeszéljek. Amennyiben vannak olyan olvasóink, akik (pillanatnyi kétségbeesésükben, avagy szimplán azért, mert pont ez és csakis ez hiányzik a lelki békéjükhöz) feltétlenül szeretnének látni egy (majdnem eredeti) piramist, de a Muszlim…

csurtus 2007.09.02. 09:02

Prága - Kafka (x)

Kafka és a cseh főváros kapcsolatáról könyvtárnyi (szépirodalmi és pszichiátriai) mű született az elmúlt évtizedekben, ezért eszünk ágában sincs ezek számát szaporítani. A poszt apropóját a prágai Kafka-múzeum előtt látható szobor adja, aminek láttán ismételten el…

Ez a poszt legyen az építészeté.Normandiában sétálva néha az az ember érzése, hogy valami zavar támadt az erőben; mintha egy óvatlan pillanatban otthagytuk volna Franciaországot és pár száz kilométerrel északabbra, illetve ugyancsak pár száz évvel korábbra repített volna egy…

British Columbia tartomány fővárosa elég sok szempontból kiemelkedik a kanadai városok közül. Elsőként természetesen a címert említeném. A két címertartó alak formabontó módon nem angyalokat, griffmadarat vagy szárnyas oroszlánt ábrázol (a roppant gyakorlatias helybéliek…

süti beállítások módosítása