Egyszer régen már írtunk egy posztot az osztrigáról, s egy rövid posztot a feketekagylóról. Mivel azóta már mi is beruháztunk holmi digitális fényképezőgépekbe és nem kell azzal a rohadt szkennerrel bajlódni, ha az ember saját fényképeket akar felpakolni a netre, most egy újabb…

Nem hittük volna, hogy osztrigás posztunknak ilyen sikere lesz (index nyitólapi ajánlás szombat délutántól vasárnap délelőttig: közel 4000 olvasó 20 óra alatt, az eddigi napi átlag 50-70-hez képest). Tekintettel a gasztronómiai gurukra, prezentálunk még egy utolsó eresztést…

Ott tartottunk előző posztunkban, hogy - már az antik római idők óta - általában jégágyon hozzák, már ha élő osztrigát rendeltünk. Persze van grillezett, marinírozott, kemencében sült, stb. osztriga is,de az igazi a még mozgó. Bocs. Az is életbevágó tudnivaló, hogy valami…

Ahogyan azt már többször bátorkodtuk megemlíteni, Csurtusék mindenféle, reálisan bekövetkező élethelyzetre fel szeretnék készíteni olvasóikat. Ezen ars poetica jegyében már mindenki tudja, mi a teendő, ha a brit uralkodó meghívná a jachtjára vacsorázni. Mivel az ördög nem…