csurtus 2007.06.08. 22:45

Madeira - Sissi

Pár poszttal lejjebb azt írtam (igaz, kérdőjelesen), hogy Madeira és a magyarok közös halmaza mindössze egyetlen elemből áll: Habsburg Károlyból.

Nos, revideálom a kijelentést, még mielőtt Galambos Tibi, a Monarchia nagy tisztelője és ismerője (joggal) kiegészítené felelőtlen állításom: ha Császári és Királyi Fensége, Őfelsége II. (bocsánat: I.) Ferenc József nejét, Erzsébet császár- és királynét (született Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach bajor hercegnőt) tiszteletbeli magyarnak tekintjük, akkor ő a hiányzó láncszem a portugál sziget és hányatott sorsú nemzetünk között.


Hogy a magyarok iránti vonzalma minek volt köszönhető, még manapság is viták tárgyát képezi. Egyesek szerint Andrássy Gyula gróf személyesen, alaposan és folytatólagosan gondoskodott arról, hogy a férje által minden szempontból elhanyagolt Sissi megkedveljen mindent, ami magyar.

De itt most nem erről beszélünk, hanem arról, hogy Erzsébet (akiről például a temesvári és a budapesti Erzsébetváros is a nevét kapta) többször nyaralt Madeirán, tüdőbaját kezelendő. Az egyik funchali parkban tán szobra is van - ez azonban nem tudott annyira felcsigázni bennünket, hogy elzarándokoljunk odáig. Republikánusok lennénk, vagy mi a fene!

És a Sissi-rajongóknak még tudniuk kell azt is, hogy kedvencük Korfun is megfordult, sőt, építkezett; erről a vonatkozó posztunkban olvashattok részletesebben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Béni 2007.06.10. 09:55:46

Csak néhány apró megjegyzés: nyilván I. Ferenc Józsefről van szó, a "II" az - gondolom - elírás lehet.
Nem tudtam, hogy Sissi tüdőbajos volt - attól még persze lehetett. 1860-ban elsősorban a kedélybetegségét kezeltette Madeirán - no és persze egyfajta belső száműzetésnek, menekülésnek szánta az utazást a férje és annak családja elől. 1893-1894-ben is járt Madeirán.
A blog egyébként kiváló, igen élvezetes olvasni - gratulálok!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.06.21. 08:38:28

Boldogult emlékezetű Ferenc József királyunk sorszámozásával kapcsolatban természetesen Béninek igaza van: I.

A kedélybetegséghez: Madeira kiváló hely az ilyesmi ellen, már csak amiatt az alsó hangon is 3000 kilométer miatt, ami légvonalban Bécstől elválasztja. Köztünk maradjon: Schönbrunnban én is majdnem kedélybeteg lettem, pedig összesen 20 percet bírtam. Innen is látszik, hogy nemcsak republikánus, hanem plebejus is vagyok.

Salgóvári Csilla 2007.09.28. 14:49:05

Nagy csodálója vagyok sissinek. És ő a példaképem.
Még mindig jobblenne ha élne.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.28. 17:30:08

Hát, Csilla, erre mit is mondhatnék... Talán csak annyit, hogy példaképet maga választ az ember, s ehhez senkinek semmi köze nincs.

Meg aztán nem vagyok biztos abban, hogy szegény Sissi szívesen élne a mai napig; gondold csak el: kábé 180 éves lenne és mennyit kínlódna a tüdejével. Meg a kedélybajával.

Annabella10 2007.11.28. 15:06:14

Sissi nagyon szerete a virágokat és egyszer azt mondta:-Ültessetek több virágot!
S ha hiszitek ha nem a virágok illata tisztította a tüdejét.De nem teljesen ezért halt meg.Nagyon szomorú.Sziasztok megyek vissza tanulni!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.11.28. 19:23:01

Annabella10,

a nagy emberek nagy mondásait fiatalabb koromban olykor kiragasztottam az ágyam fölé. Az egyik személyes kedvencem (talán már említettem) egy amerikai tengernagy frappáns mondata, amely úgy szól, hogy

Könnyebb elnézést kérni, mint engedélyt.

Persze a Sissié is szép.

Jó tanulást!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.27. 12:39:03

OFF

Elképesztő, hogy ez a poszt még most is a legolvasottabb kilenc között található... Lehet, Sissinek kéne szentelni még legalább egy tízezer karakteres posztot.

(Jó, vicceltem...)

La Tangolita 2009.03.26. 17:54:24

@tiboru: Igen, lehetne Sissirol cikk. En pl. egyaltalan nem ismerem a mondasait. Biztos tanulsagos lenne.