A zöld, azul és fekete után jellemző szín még a vörös, de nem egy piros árnyalatra kell ám gondolni, hanem amolyan téglaszínű-agyagvörösre. Igaz, ez már nem jelenik meg olyan nagy mennyiségben, mint az eddig taglalt színek, és nem is különül el annyira, de azért kétségtelenül ott van.

Elsősorban a sziklákon csodálkozhatunk rá:

Ez a Pico Arieiro, a maga 1818 méteres magasságában, és addig a helyig, ahonnan ezt fényképeztem, autóval el lehet jutni. De ezt azok, akik ismernek, már amúgy is kitalálták: másképp nem lettünk volna ott, legalábbis mindketten semmiképpen...

Na jó, nem rejtélyeskedek: én még csak erőt veszek magamon a szép látvány érdekében, de Tuskót már nehezebb lenne rávenni hogy a lábát koptassa, ráadásul hegynek felfelé...

Pedig amint látszik, ezen a lokális kis vörös fennsíkon keresztül, amelyet a víz egyenesített le minden jel szerint, egy sétaút vezet a vörös-zöld sziklákhoz, sőt azon túl is.

Itt még jobban kivehető, hogy hol mennek az utak a hegyen át, a méretekhez pedig csak annyi adalék, hogy azok a kis fehér izék ott jobboldalt egyrészt irányjelző táblák, másrészt nálunk bátrabb és kevésbé kényelmes turisták... Az eredeti képfelbontásnál kinagyítható, ebben a méretben sajnos már nem.

A kép bal felső részén is látható egy pici fehér pálcika, mellette pedig az út a gerincen. Ez vezet el Madeira legmagasabb csúcsához, amely a Pico Ruivo (1862). Oda vagy innen lehet átgyalogolni, vagy északról megközelíteni egy kis úton, majd gyalogosan még egy óra. Úgyhogy arról nincsenek képek... :((

A hegytetőn keletkezett legyalult rész több helyen is szembetűnik, és ez mindenhol vörös,

mint ahogy vörös föld is van - igaz, nem annyira téglapiros, mint például az Isztriai félszigeten.

Ez a kis falba illesztett kápolna a Jungle Rain kávézó parkolójában ácsorog, (lásd még a madeirai humor fejezetet) és meg ne kérdezzétek, hogy mi a csudát keres ott, a nyílegyenes út mentén, ami az 1400 méteres magasságban fekvő Paul da Serra fennsíkon hasít át...

És van vörös szikla a sziget másik csücskében is, a már többször emlegetett Porto Monizban.

Na és most kellene egy élőlény, amely vörös, hogy az előző (feketés) poszt befejezésével összhangban legyünk...

Ne aggódjatok! (Aggódott valaki? de őszintén!)

Van ilyen. Madeira mindenre kínál megoldást - mondhatnánk a ma oly divatos szlogennel. Még az én blogírási nagy kérdéseimre is.

Íme:

Vörös tonhal.

Az egyik - útikönyvek eléggé gyatra gasztronómiai fejezetei által is kínált - madeirai specialitás a tonhal steak, amit csak ebből a vörösből készítenek.

Aki főz, és készített már tengeri halakat, az tudja, hogy elég csak megmutatni a gőznek, lángnak vagy pláne forró olajnak és máris kész, ha pedig túl sokáig pároljuk/sütjük, akkor szétmegy, főleg ha még a bőre sem tartja össze.

Nem így a vörös tonhal: ez sokkal konzisztensebb húsú; nem állítanám, hogy kemény, vagy legalábbis egyáltalán nem úgy kemény, mint egy rágós hús, de sokkal sűrűbb az állaga, nem olyan omlós, mint az egyéb fehér húsú halak.

Ezért van az, hogy a kétujjnyi szeletet meg lehet sütni pirosra egyben, mindkét oldalán, és nem esik szét. Kukoricalisztből készült puliszkát megfűszereznek, kihűtik és kockára vágják, majd olajban kisütik (milho frito) - ez a köret.

Húúú, egészen megéheztem.

Megyek is és eszem egy nagy adag vinetés húst - ami az anyukám találmánya csak innen a szomszédos Temesvárról, de ettől még világklasszis!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bárányi Sanya 2007.08.05. 14:42:55

Gyönyörűek az összes színes blogjaid!
Köszönöm a recept reklámot!

Dani Csaba 2007.08.07. 16:34:32

Erre a receptre kíváncsi vagyok! Minden mediterrán jellegű kotyvalék alkalmas arra, hogy a súlygyarapodással kapcsolatos lelkiismeretfurdalásomat ideiglenesen csökkentse!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.08.07. 19:29:25

A mediterrán kaják közül nekem a leginkább az ragadta meg a fantáziámat, amit A keresztapa című film második részében Michele/Michael Corleone fogyasztott a szicíliai kiskocsmában, helyi érdekű bérgyilkosok és szőlősgazdák társaságában: frissen sajtolt (?) olívaolajba mártogatott parasztkenyér, RENGETEG vörösborral.

A súlygyarapodás meg elmehet a "=/)*!˛˘^ anyjába!