Blogunk szemfüles olvasóinak bizonyára szemet szúrt az a fájó momentum, amelyet feljegyzéseink között hagyományos történelmi szövetségesünk, örök példaképünk, a savanyúkáposztás csülök, a másfél literes söröskorsók, a végeláthatatlan és sebességkorlátozások nélküli autópályák, valamint a teuton erdők hazája, a Német Birodalom Német Szövetségi Köztársaság sajgó hiánya jelent. A kwadratisch-praktisch-gut hazáját eddig hanyagoltuk ugyan, de nem akarunk úgy járni, mint Európa kétszer is a huszadik században: Germániát nem  hagyhatjuk figyelmen kívül.

És - ahogyan a régi mondás is felszólít - megadjuk a németeknek, ami a németeké.





Első filogermán posztunk a német egységet szimbolizáló Deutsches Eck-hez, a híres Német Sarokhoz vezet, amely messziről, a levegőből így néz ki

(kölcsönfotó)

Egy mesterséges földnyelvről beszélünk, amely Koblenz mellett található, s arról nevezetes, hogy a Mosel itt ömlik össze a Rajnával.

Balról (a tisztábbik) a Mosel, melynek a völgyén végigmentünk és egészen jó fehérborokat ittunk.

A német tartományok lobogói már sejtetik, miért is nevezik ezt a helyet a Német Egység emlékművének. És nem ám 1990 óta, hanem már 1953-ban kitették az akkor még létező DDR-hez tartozókét is. Volt ám rendesen puffogás és durcáskodás a keletieknél a finom célzás miatt... Mint tudjuk, a türelem rózsát termett.

Az ember azért egy picit elszoruló szívvel néz végig a 16 zászlón és ezt suttogja, mintegy önmagának: basszus, ezek mégis megcsinálták...



A fő helyen I. Vilmos császár lovasszobra tekint le a halandókra. Ez már csak egy másolat 1993-ból, mert az eredetit 1945 tavaszán egy jenki tüzérségi találat érte a sajnálatos (illetve mit is beszélek: örvendetes) amerikai előrenyomulás közben.



A talapzat kiemelt dísze ez a barátságos, szelíd és joviális sasfej.

Ha valaki nem fordított volna elég figyelmet a német történelem és a germán lélek egyes momentumainak és rezdüléseinek tanulmányozására, csak nézzen rá ezekre a szemekre és csőrre: mindent meg fog érteni az elmúlt 100 év európai eseményeiből.

Csak remélni tudjuk, hogy ez csak a múlt és nem a jövő.

A környék tele van hangulatos, dombtetőkön fekvő várakkal és kastélyokkal.

A németek valaha nagyon tudtak (és szerettek is) erődítményeket építeni. Az utóbbi hatvan évben ez a haladó hagyomány megtörni látszik; azóta alkotó erőik jelentős részét a már említett autópályákra összpontosítják, amiért Európa nem tud elég hálás lenni.




Csurtusék nem szeretnének igazságtalanoknak tűnni, ezért gyorsan elismerik: Koblenz nem csak a militarizmus apoteózisa, hanem hangulatos, tüchtig városka is, ahol csak a hozzánk hasonló kelet-európaiak szemét zavarják az idegesítően mértani egyenesek mentén sorakozó fűszálak.



















Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.01.24. 18:42:38

"Ezek a németek... ha nem tudnak valamit beletömni állatbélbe, akkor nem hajlandóak megenni."

(Tim Allen amerikai színész)