Hogy kiszálljunk egy időre a lassan kényszeresnek tűnő (és a kommentekből következtetve néminemű félreértésre okot adó) füvescigisholland-antikszobrosgörög mókuskerékből, kikapcsolódásul nyomunk nektek egy kicsit rendhagyó Párizst.



Itt látható a gall főváros címere (melynek bemutatásáról  mindeddig megfeledkeztünk); nem veszítettünk sokat: a Bourbonok liliomos címer-részlete alatt egy hánykolódó hajó látható, s alatta a jelmondat:  Fluctuat nec mergitur, vagyis hánykolódik, de el nem süllyed.

Még egy tipikus francia/párizsi köcsögségről emlékezzünk meg gyorsan: Párizs csupán egyetlen várossal lépett testvérvárosi kapcsolatba, az összes többivel csak úgynevezett partnervárosi nexust hajlandó kiépíteni. Lehet spekulálni és találgatni; a megfejtést majd a kommentekben közöljük, ha nem érkezik jó tipp. Tájékoztatásul: Budapest még csak nem is partnervárosa, viszont pl. Moszkva, Prága, Kairó, Berlin vagy Genf igen.

Ha Párizsról hallunk, csupa-csupa klasszikus dolog ugrik be az embereknek: Edit Piaf, Napóleon, Eiffel-torony, Szent Mihály útja, na meg az orális szex. Ezzel az uncsi közhely-lánccal akart szakítani a párizsi városvezetés, amikor mintegy harminc évvel ezelőtt elkezdett egy nagyon komoly (és akkor nem kicsit meghökkentő) projektet: olyan felhőkarcolós üzleti negyedet építeni alig húszegynéhány kilométerre a Louvre-tól, amilyen addig csak a Nagy Víz másik oldalán, Csikágóban vagy Nyújorkban volt látható. S mivel mindezt azon a helyen szándékoztak megvalósítani, ahol a németek az 1870/71-es porosz-francia háborúban úgy áttörték a fővárosukat védő franciák védvonalát, mintha az ott sem lett volna, a majdani üzleti negyedet nagyképűen La Défense-nak, vagyis A Védelem-nek nevezték el.


Nem a legjobban sikerült fotóink közé tartozik (már technikai kivitelezés szempontjából), de azért ezzel nyitjuk a poszt érdemi képeit, mert Csurinak nagyon tetszett a múlt és a jelen/jövő szerepeltetése: egy 19. századi vurstliból származó körhinta állomásozott éppen a Défense közepén, s a háttérben a negyed védjegye, az új diadalív, az Arche de la Défense látható.

Szerintem kiváló a fotó, még akkor is, ha kicsit elmosódott.

Hátha így jobban látjátok: ez az Arche (az ív, hosszú és nagy í-betűvel, de ilyet ezen a gépen most nem tudok előállítani...), egy hatalmas épület, amelyben minisztériumok és más irodák vannak. Ez az Arche annak a nyílegyenes vonalnak a nyugati végpontján fekszik, melynek meghosszabbításában az igazi Diadalív, a Champs-Élysées és a Louvre udvara található. Ez az Axe Royal, a Királyi Tengely, amit legújabban Axe Historique-nak, vagyis Történelmi Tengelynek neveznek. Ezt akkor tervezték, amikor a Versailles-i kastélyt.

Nem akarom építészeti historizálással fárasztani az olvasókat, ezért csak annyit még az elméleti témához, hogy Descartes óta a franciák egyik fennen deklarált rögeszméje, hogy értenek a geometriához és szeretik a matematikát.

Mondjuk azt el kell ismernünk, hogy egészen jól tudtak térképen egyenes vonalat húzni már 300 évvel ezelőtt is; hogy ez valóban a karteziánus eszme megnyilvánulása, vagy egyszerűen szerencséjük volt - soha nem fogjuk megtudni. És talán jobb is így. Az Axe mindenesetre egyenes, mint a vöcsök







Itt tényleg minden üveg, acél és egy kicsi beton. Szögek, élek, sík és csillogó felületek, fénytükröződés és -visszaverődés. Tömény funkcionalizmus.





Azért a franciák nem hazudtolják meg hundertpercent magukat: a csillogó üvegpaloták között alkalomadtán fel-felbukkannak ilyen furcsa, színes izék, amelyek elvileg szobrok.














Aztán továbbmész és megint beleütközöl ilyen tornyokba, amelyek bizony tetszetősek, könnyedek, légiesek (elvégre Párizsban lennénk, vagy mi a fene).









És megint egy furi alkotás.

Én tényleg rühellem, amikor az öncélú vasgörbítést művészetnek nevezik, meg azt is nehezen viselem, amikor  valaki kiállít egy 120 forintos dugóhúzót, elnevezi mondjuk "metafizikai szinkretizmusnak", majd eladja idiótáknak ötvenezer euróért, de itt, a Défense közepén nem látnék semmi kivetnivalót benne.


Bizony, furcsa szerzet az ember. Párizst meg csak szeretni lehet, Défense-ostul, Place Pigalle-ostul, Gitanes-füstöstül, brazil transzvesztita kurvástul, xenofóbiától csicsegő pincérestül. Még az ezres nagyságrendben az utcákon kéregető, gyermekkorú román lábnélküli koldusok is alig tudnak rontani rajta.

Párizs: Párizs.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neoprimitiv 2007.09.15. 09:37:27

"metafizikai szinkretizmus": egy régi reklámfilm-fesztivál egyik díjazottja volt egy film. Egy ilyen "dugóhúzó-kiállításon" két, nagyon műértő gusztál egy, a terem közepén elhelyezett nagyon piros felmosóvödröt, nekitámasztva egy kék nyelű, sárga fejű felmosó. Színdinamika, koncepciózus kiegyensúlyozottság, stb., majd megjelenik a tenyeres-talpas takarítónő és elviszi az egészet. A két pasas egy pillanatig zavarban van, majd az egyik feltalálja magát: Látod, mobil!

csurtus 2007.09.15. 11:00:41

neoprimitiv,

qrva jó!!! Terjeszteni fogom!

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.15. 11:57:47

Párizsról nekem mostanában leginkább a La haine című film jut eszembe (természetesen az orális szex mellett). Ha még nem láttátok, sűrgösen bepótolni:)

( www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=928&i_city_id=3372&i_county_id=-1 )

Balfake 2007.09.15. 13:46:12

Majdani kormányzati negyedünket hívhatnánk akkor mondjuk Mohácsnak. Az angol neveket viszont mér' menő fonetikusan írni?

Csuri / Bariildi 2007.09.15. 17:27:29

Rotting!
Ha nem vagy kíváncsi valamire, azt könnyen megoldhatod: ne olvasd.
Egyébként senki nem írt ilyen vulgáris és útszéli szöveget mint te, én meg erre nem vagyok kíváncsi.
Az én blogomon.
Úgyhogy pá-pá, ne gyere többé!
csur

csurtus 2007.09.15. 18:02:35

Balfake,

kétségbeesetten próbálok jópofa lenni, és csak ez az egy módszer jutott eszembe. De ha tudtam volna, hogy "menő", akkor nem teszem. Bocs.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.15. 18:05:51

Apropó, tudja valaki, mitől ugrott meg délután kettő óta a látogatottságunk? Esetleg megint ott voltunk az Indexen? Vagy valahol?

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.15. 18:45:42

Csurtus,én tudom a választ.
Két forintért megmondom:P

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.15. 19:24:30

No,nekem lassan mennem kell ápolni a magyar sörkultúrát,szóval megelőlegezem a 2ftot;) Index volt a helyes megfejtés.
Viszont ha emlékem nem csal,holnap mentek Rómába, így jó utat és jó kikapcsolódást kívánok Nektek:)
És várjuk a beszámolókat:)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.15. 21:04:27

Peat,

jövünk neked egy bélással. Minimum.

És akkor most ideiglenes búcsú; jövő pénteken jövünk, szombatra talán már lesz egy bemelegítő Róma.

És Párizs egyetlen testvérvárosára a megfejtés:

Franciául: Seule Paris est digne de Rome; seule Rome est digne de Paris.

Olaszul: Solo Parigi è degna di Roma; Solo Roma è degna di Parigi.

Magyarul: Csak Párizs méltó Rómára; csak Róma méltó Párizsra.

Nem véletlenül megyünk oda, ahová megyünk.

Legyetek pont annyira jók, amennyire még nem kényelmetlen.

Csurtusék

Dani Csaba 2007.09.16. 06:32:30

Jó utat nektek és nagyon kellemes időtöltést!

ErrorFlynn 2007.09.17. 11:07:39

erről az üzleti negyedről csak fotókat láttam, de képeken is egészen meghökkentő. ódon várak és belvárosok nagy kedvelőjeként sosem gondoltam, hogy lázba tud hozni holmi modern építészet, de ezt irtó szívesen megnézném magamnak.

Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2007.09.20. 13:38:53

Végre , végre lesz Róma :)))
Sok képet szeretnék... ha lehet.
Vigyazzatok magatokra,
pusz: Aranka

norka 2008.02.12. 15:51:55

Nekem megvan a La Haine, legjobb Kasssovitz és különben is. Írj, Ildi, ha kell, postázom! :)

Fleurette 2008.02.16. 17:44:19

Meg tudjátok nekem mondani,hogy a Defense-nál múködik még a 3 dimenziós mozi?Ezelőtt 15 évvel csodálatos élmény volt(és szemüveg nélkül)

tim007 2008.02.16. 18:05:12

A tavaly nyáron biztosan működött,azóta nem tudom.

El Presidenté 2010.01.26. 16:40:15

Párizsnak az egyetlen testvérvárosa Róma. Van is egy ilyen jelmondat: "csak Párizs méltó Rómához és csak Róma méltó Párizshoz"