Minden - magára valamit is adó - vallás igyekezett a téli napforduló környékén kibérelni egy kényelmes helyet az élet nagy misztériumjátékát előadó társulat (aka. emberiség) színpada előtti nézőtéren, lehetőleg az első sorban; ropi, üdítő, karosszék, mobiltelefonok elnémítva.

Lévén, hogy Csurtusék (sportemberek lévén) nem akarják egyik vallást sem a másik elé helyezni, és mivel meggyőződésük, hogy a hit nem azonos a vallással (egyikkel sem!) és viszont, aktuális jókívánságaikat szándékosan igyekeztek vallás- és hit-semlegesen megfogalmazni.


Az év legrövidebb napja, illetőleg leghosszabb éjszakája környékén kívánjuk tehát valamennyi olvasónknak mindazt, amit ők önmaguknak kívánnak. Tesszük ezt egyrészt azért, mert jó fejek vagyunk, másrészt pedig azzal a nem is igazán titkolt szándékkal, hogy (javíthatatlan optimisták lévén) jótett helyébe jót várunk.

Blogunk most jó pár napig szünetel (ami Tét illeti, legalább egy hétig); szerintünk mindenki foglalkozzon egy kicsit többet önmagával, társával, családjával, az aranyhalakkal az akváriumban vagy a törpekaktusz-gyűjteményével - egyszóval: akivel/amivel jólesik.

Ehhez kívánunk többek között - a klasszikusokkal szólva - balesetmentes közlekedést és jó szurkolást!

Csurtusék

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mentula 2007.12.22. 17:37:22

Ugyanezeket viszont !

Ugyan én még nem szellemültem át, a szeretet balzsamos langymelege addig nem vehet körül, míg nem szerzek egy tűrhető külsejű karácsonyfát. Ehhez jön a - nem tudom másnál is így-e van-e - a feleség fokozottan stresszes álapota. Pl nem érti meg, hogy a munkám révén 4-5 évzáró partin kell résztvennem, míg ő vásárolgat. Na ilyenek. De ez eeddig is így volt, és Szentestére úgy is beköszönt a meghitt karácsonyi hangulat.

Tehát áldott Karácsonyt minden posztló és kommentelő kollégának !

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2007.12.22. 19:02:12

Иcто за све!
(mindenkinek ugyanazt)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2007.12.22. 20:00:34

mentula,

a fokozottan stresszes állapot nálunk csak a bevásárlás kapcsán keletkezik; ilyen okokból kifolyólag én december 10-25 között évek óta kizárólag benzinkútra megyek vásárolni.

Évzáró partik: hát, nem irigyellek... Ismét csak saját példa: inkább a két ünnep közöttre vállalok munkahelyi jelenlétet, karácsony előttre nem nagyon, elkerülendő az általad is említett dolgokat.

A már kifejtett jókívánságokon túl kézcsók a nejednek.

És minden nejnek, édesanyának, nagymamának, valamint nagykorú leánygyermeknek (ha ez utóbbi nem túl szemtelen).

e1 · http://beszoltam.hu 2007.12.23. 00:40:33

Az a szitu, hogy nekem már elegem van ebből a karácsonyosdiból, mert kezd az egész kicsit másról szólni, szóval azt kivánom mindenkionek, amit magamnak is: kellemes lazulást és mihamarabbi normális kerékvágást (vagy minek is mondják)...

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.12.23. 11:28:33

Csatlakozom én is az előttem felszólalókhoz, annyival kiegézítve, hogy csöndes, békés, resszkessetek betörők mentes boldog ünnepeket kívánok:)

Dani Csaba 2007.12.23. 18:50:22

Szívemből szóltok! Mindenkinek kívánok tiszta szívből én is mindent, amire vágytok. Én egy nem túl hosszú estére igyekszem kibírni a rokonságot, majd hajnalban elhúzok egy termálfürdőbe. Csak újév után bukkanok elő, remélem helyreállított sejtfunkciókkal. Ezt jobban várom most, mint a megváltást...

A.Laci 2007.12.28. 09:46:50

Itt már mindenki mindenkinek annyi jót kivánt, hogy szinte füstölög. De a kommentelő - munkaköri leirásából adódóan - egy hűtlen véglény, mely cseppet sem értékeli CsurTusék blogjának vendégszeretetét, illetve a már-már emberfeletti teljesitményüket. Én a magam részéről Nekik szeretnék gratulálni és kivánni mindenkinek azt, hogy még legalább 100 évig olvashassuk ezt az utazási blogot!
Ezt nagyon megmondtam, az anyám jó Istenit!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.12.28. 11:08:04

Hinnye Laci,

remélem, nem kölcsön akarsz kérni...

;-)

Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2007.12.30. 14:34:47

Sokaig hallgattam, mert aranyhalakkal, kaktuszokkal, es persze csaladdal foglalatoskodtam.
De 2008-ban sem hanyagollak Titeket..
A legszebbeket kívanom tiszta szívemből!!
Aran-ka

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.12.31. 00:09:12

Aran-ka,

számítunk rád jövőre is! BÚÉK neked és minden jószándékú, szénalapú létformának a Galaxisban!

tistedur 2007.12.31. 09:59:33

:DD ez a szzénalapú létforma tetszik :)
BÚÉK mindenkinek :)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.12.31. 15:22:05

Ha már szénalapú létforma, akkor kívánok mindenkinek egy kvarcórát, amitől igazán boldog lesz:)

BÚJÉK:)

tistedur 2008.01.01. 14:48:30

és mindenkinek aznapos keddet :)

laricsev 2008.01.01. 19:41:52

Sziasztok!
Csatlakozom én is csurtusék rajongóinak táborához.
Gratulálok a bloghoz, igazán élvezetes olvasmány volt. 3 nap alatt végig olvastam az egészet, a szilvesztert is ezzel töltöttem.
Örülök, hogy Rátok akadtam a zindex skócia fórumán.
üdv
laricsev

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.01.01. 23:14:04

Szia laricsev,

kicsit másnapos lelkünknek valódi gyógyírt jelentenek hízelgő szavaid! Májunkra ráfér a hízás; köszönjük és maradj velünk!

csurtusék