Ígéretünkhöz híven, a Jenő herceg térről, a belvárosi zsinagógát érintve végre megérkeztünk a Dóm térre, Temesvár régi főterére, amely véleményem szerint a várost legjobban szimbolizáló hely.

Két poszt fog erről szólni, az egyiket nappali, a másikat éjszakai képek illusztrálják majd.
A politikai korrektség jegyében, meg azért is, mert semmi bajunk ezekkel a szavakkal, a címekben a nappal és az éjszaka három nyelven szerepel.


nappal = bei Tag = ziua
éjszaka = bei Nacht = noaptea

És ketten írjuk: tőlem persze inkább fílingre számítsatok (zölddel), no meg a képek!! azok majdnem mindig tőlem jönnek - T. majd hozzáteszi az okosságot.
Nálunk ez a munkamegosztás a családban:)

Kezdjük mindjárt azzal, ami a lábunk alatt van: ez pedig kockakő.
Az egyik azonban különleges, erre Albert Laci hívta fel a figyelmemet - ezen ugyanis kicsiben a temesvári vár alaprajza látható.

Sajnos a Dóm tértől nem messze lévő vár-maradványokat nem fényképeztem (máskorra is hagytam pár nevezetességet), úgyhogy ennyivel kell beérnetek vár-ügyben:

A Dóm tér, talán már kitaláltátok, a dómról kapta a nevét, amely mint tudjuk: katolikus templom, kép szerint ez itt ni:

A dóm alapkövét 1736. augusztus hatodikán tették le; tervezője Joseph Emanuel Fischer von Erlach bécsi építész volt. Mivel egy ilyen jelentőségű épületet nem akartak csak úgy összedobni, nem kapkodtak: 38 évig épült, és két helybéli szakember irányítása alatt fejezték be: Kosztka Tódor és Steinlein Károly nevéhez fűződnek a végső munkálatok. Tornyai állítólag azért ilyen alacsonyak, hogy a várost esetleg ostromló ágyúk ne tudják könnyen céltáblának használni. Püspöki székesegyházzá 1803-ban, Szent György napján szentelték.

Azt mondják a szakértők, hogy a stílus neve
osztrák barokk; biztosan úgy van. Szent Györgynek ajánlották (mint ahogyan az az előző bekezdésből sejthető volt), tudniillik ő a védőszentje a területileg illetékes csanádi püspökségnek. A csanádi püspökség székhelye akkoriban Temesváron volt, egészen 1923-ig, amikor is holmi határmódosításokat követően Szegedre helyezik át.

Szent György amúgy igen komoly érdekérvényesítési befolyással rendelkezik a keresztény egyházakban, hiszen Londontól Lembergen és Fokvároson át a még távolibb Perthig mindenhol találkozhatunk neki felajánlott katedrálisokkal, hogy a libanoniakról meg a jeruzsálemiről ne is beszéljünk.

Van persze orgonája (szintén egy osztrák, bizonyos Wegenstein Lipót műve) és harangjai is - ez utóbbiakat tíz évvel ezelőtt Németországban újították fel.

Aki tudja, hogy mit kell felújítani egy harangon, és ehhez miért kell ezer kilométert utaztatni oda és ezret vissza, az ossza meg velünk az infót.

Amúgy egykoron a teret Losonczi térnek hívták, a temesvári vár egykori (1552-es) hős kapitányára, Losonczi Istvánra emlékezve.

Ez a két félkör alakú izé által körbezárt gödör, amelyben a fekete alak derékig benne áll, egy kút. Nagyon sokan még ma is jönnek a demizsonokkal (tudjátok ti egyáltalán, hogy mi az??) és viszik haza a gyógyvizet.

Direktben a kútból inni csak a bátraknak ajánlott (hogy még egy kis román kultúrát csempésszünk a fejekbe, ezt szomszédaink úgy mondják, hogy "pentru amatori de senzatii tari" = kb. az erős ingerek szerelmeseinek, de amúgy lefordíthatatlan), a víz ugyanis büdös és ami még ennél is durvább: langyos.

Mindazonáltal Ungor Csaba szerint lehűtve kiváló másnaposság ellen, márpedig ezt ha valakinek, akkor neki érdemes elhinni. Az ember hallgasson a szakemberekre:)

Nem tartozik szorosan a térhez, de mégis ide kívánkozik a dikaszteriális palota képe is, amely ma bíróság, ügyészség.

Az a barnás-drappos-sárgás ott a háttérben, arról van szó. Eredetileg a Szerb Vajdaság és a Temesi Bánság kormányzójának volt a székhelye (nem tudom, említettük-e, de ez a vidék jó ideg közvetlenül Bécs alá tartozott, mint koronatartomány), és röpke négy és fél év alatt húzták fel, 1855-1860 között. Tervezői kimondva-kimondatlanul a firenzei Medici-palotát vették mintaként. Az építtetők nem voltak valami erősek politikai előrejelzésekben, mert éppencsakhogy elkészül, a Bánságot ismét közvetlenül Magyarországhoz csatolják, tehát megszűnik a kormányzói beosztás. Sebaj, lesz belőle közigazgatási labirintus (elvégre mindössze egy szűk utca és egy háztömb választja el az egykori városházától): bíróság, közjegyzőség, ügyészség, fordítóiroda - vagyis mindaz, ami most is benne található.

A háromszintes irodaház sokáig Temesvár legnagyobb épülete volt: három belső udvar, 273 irodának is megfelelő helyiség (más források szerint több, mint 450, de ez erős túlzásnak tűnik), további mintegy 50 pince, 365 ablak.


Nagy örömömre, egy hasonlóan impozáns épület, amely az elmúlt saccperkb. 25 évben csak felállványozva volt látható, most végre nagyjából elkészült, sőt elkezdte működését is: szépművészeti múzeum lesz, egyelőre csak időszaki kiállítások vannak benne.

Ha minden igaz, ez volt a vármegyeháza. Az eredeti épületben a Bányászati Hivatal, vele társbérletben a Katonai Takarékpénztár nyert elhelyezést, majd 1754-ben teljesen átalakítják, felújítják és kibővítik (naná, hogy barokk stílusban) és 1778-ig a Temesi Bánság közigazgatási palotája volt, ezt követően a mindenkori főispán székháza. 1944-1958 között az ideiglenesen Temesváron állomásozó szovjet csapatok főparancsnoksága kap helyet benne, majd pár évig az Agrártudományi Egyetemé.

Itt fogadták majd' kétszáz éven keresztül a Temesvárra látogató nagyágyúkat: itt mondott pohárköszöntőt például II. József 1767-ben, mindenki Ferenc Jóskája 1872-ban, valamint (egy határmódosítással és zászlóváltással később) I. Ferdinánd 1923-ban.

Most éppen Jecza Péter, temesvári szobrászművész plakátja látható a bejárat fölött.

Az előzőekben emlegetett Ungor Csabától, aki szintén, (nem, nem zenész, hanem szobrász) tudjuk, hogy az épületet a fellelhető régi dokumentumok alapján eredeti formájára igyekeztek visszaállítani - de nem tudom, hogy ez a végeredmény még megfelel-e ennek az elképzelésnek.

A tér egyébként tágas, téglalap alakú és a körbe-körbe lévő házak mindegyike megér egy pillantást.

Valamikor, még a 80-as években, nem is értettük hogy ez hogyan történhetett meg, felújították az összes épületet, és szép színesek, díszesek lettek a házak. Sajnos a használt anyagok nagyon trének bizonyultak, mert már pár év elteltével elkezdett foszladozni a szép színes dekoráció, és sok ház azóta is úgy maradt.

De még így is érzékelhető a stílus és a hangulat...

Ez a fenti látvány a legborzalmasabb: a betonkockákat a tér látványába beleépítők válogatott kínzásokat érdemelnének; gondolom, nem kell győzködjem róla a kedves olvasókat...

A tér közepén pedig mi más lehetne, mint a Monarchia bármelyik komolyabb nagyvárosának főterén: egy szentháromság szobor.

Az itt látható szobor-együttes a Temesváron 1738-1739-ben átvágtató pestisjárvány áldozatai emlékére emeltetett. A kór 1738 márciusában tört ki és először az itt állomásozó katonaság (a Grüne Regiment, vagyis a Zöld Ezred) soraiban pusztított, majd végigsöpört a városon és az akkori (mintegy tízezres) lakosság egytizedét elviszi.

A szobrot 1740-ben állították fel, és bizonyos Donner Raffael bécsi mester készítette. A Szentháromság lábánál szentek (Rókus, Antal, Ferenc, Károly és a többiek) láthatók Mária társaságában.

(Amúgy a már említett és bemutatott Jenő herceg téren is van egy majdnem ugyanilyen szobor, ha még emlékeztek rá. Nem is tudom, melyik van jobban lepukkanva; talán ezeket is el kéne vinni Németországba felújítani...)

A dómmal átellenben a szerbek birodalma van: mindhárom épület, amelyet itt alant láttok, a szerbeké.

Majd T. elmeséli...

Temesvár 1748 óta a szerb ortodox egyház egyik püspöki székhelye is (a zöld épület), de ez a szerb templom (a sárga) 15 évvel korábban épült. A kékről most hirtelen nem tudok nyilatkozni, talán kisegít valaki a kommentekben.
A kedvenc, szecessziós beütésű házam csak a tér egyik sarkán kukucskál be:

























És mindez, vagy majdnem, még esti fényben is látható lesz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tistedur 2008.02.04. 08:20:40

szépek..de tényleg rájuk férne egy felújítás..:(

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.02.04. 09:23:11

Nos, lehet hogy én vagyok túlságosan szkeptikus az emberi özetlenség és egyéb ilyen magasztos jelzőkkel kapcsolatban, de épp ezért van egy elképzelésem a haranggal kapcsolatban: egy vállalkozó, aki kiadta egy alvállalkozónak, aki továbbadta egy...

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.02.04. 09:24:09

Error,

túlélte-e Kee a rokonokat, hétvégét és az ehhez járuló dolgokat?

_reménykedik_

ErrorFlynn 2008.02.04. 12:03:13

túléltem.
plussz nannéni lettem. húúúúúú
visszavonom azt a korábbi állításomat, hogy a gótika után már semmit nem volt érdemes alkotni az építészet terén; a szecesszió természetesen csodálatos.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.04. 14:54:01

Kéremszépen, rejtélyvan. Segíccsetek megoldani.

A helyzet az, hogy a statisztikákon megint hirtelen megjelent mintegy 160 látogató, ma 13.30 és 14.00 között, hasonlóan a szombat reggelihez, amikor egy óra alatt úgyszintén ennyien kattintottak - állítólag - a blogunkra.

Igenámde: az analitikus gugli nem mutatja ki (sem szombaton, sem ma), csak a blog.hu saját, admin-ból elérhető belső statisztikája. Az összes eddigi statisztikánkat a Google is alátámasztotta, +/- 10%-os eltéréssel. Ezt a két napot nem.

Kérdéseim: szórakozik valaki a statóval? Járt már így valaki? Van valami értelmes magyarázat? És értelmetlen?

Üdv nektek és Cézárnak!

Aran-ka 2008.02.04. 15:56:02

en csak annyit tudom, hogy beajanlottam a blogotokat az Internetalon.hu-nak.
Kinn is van:)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.04. 16:01:59

Aran-ka,

aran-yos vagy!!!

:-)

Köszönjük, még akkor is, ha ez nem lebbenti fel a fátylat a titokról (vagyis hogy miért fél-egy óra alatt lesz ennyi látogató, s előtte-utána a normál trend folytatódik, és miért nem érzékeli a gugli...)

ErrorFlynn 2008.02.04. 16:13:02

nekem fogalmam sincs.
remélem, segítettem most ezzel.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.04. 16:17:32

Error,

nagyon fontos, hogy az ember életében legyenek fix pontok, akikre/amikre támaszkodhatunk, ha zeng az ég.

Nos, remélem, nem veszed hízelgésnek, de te ilyen vagy: rád mindig számíthatunk, és ez jó érzés lehet. Neked.

ErrorFlynn 2008.02.04. 16:39:31

nemtudásom kincseskamráját mindig őszinte, önzetlen lelkesedéssel nyitom meg előttetek, halványlilagőzeimet eszemben sincs kuporgatni morc magamnakvaló magányban, elszöszölve tájékozatlansági tudatlansághalmazomon, mint földtúró furkász, aki a setéccségbe bújva malmozik mitsemértésének mákonyában.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.04. 18:32:15

Na megőrülök a kíváncsiságtól...

16.00 és 17.00 között újabb 160 visitor...

Mondja már meg valaki, aki erre jár, hogy látta-e valahol a blogunkat, olvasott-e figyelemfelkeltő linket, bemondta-e a szíenen vagy valami!!!

_megőrül a kíváncsiságtól_

mentula 2008.02.04. 18:39:49

Csurtus, Error tökéletesen körülírta az én vonatkozó tudásomat is. De, annyi tűnt fel első blikkre(gondolom nem csak nekem), hogy mindég ez a fránya 160-as szám...Vagy a blogos stat rossz, vagy valami nemzetközi összeesküvés állhat háttérben.

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.02.04. 19:33:32

mentula,

igen, ez a két verzió már nekem is megfordult a fejemben. Lázasan tanulmányozom a 160-as szám okkult jelentőségét; nagyon remélem, hogy igen jelentős készpénz házhoz állását jelenti.

Ha ma éjjel még álmodni is fogok róla, a siker szinte biztosítottnak tekinthető.

Apropó: nincs itten valami számmisztikus?

tistedur 2008.02.04. 21:21:13

a 160 számjegyeinek összege 7..ez pedig egy érdekes szám

mentula 2008.02.04. 23:17:23

Egyébként igen szép ez a Dóm tér, a klasszkus, méretes négyszögletes főtéri elrendezéssel, különösen az eljövendő művészeti múzeum.

Tistedur, ez

mentula 2008.02.04. 23:21:00

Szóval Tistedur, - mielőtt rátenyereltem volna a laptop izéjére - érdekelt volna, hogy mi van a 7-es számmal, valami kiolvasható ugye a bibliából is ez ügyben, de kérdés, hogy ez Csurtusék x aktáját megoldja-é :)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.02.04. 23:41:50

Error,

gratula:)

Csurtusék,

a világhír. Nem tudom, miért csodálkoztok;)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.05. 07:25:24

Peat,

csak azért csodálkozunk, mert eddig úgy tudtuk, hogy a világhír meglátszik a bankszámlán is.

Nos: hazugság. Szemenszedett.

A.Laci 2008.02.05. 07:43:21

A Dóm térrel kapcsolatban még annyit, hogy képzeljétek el, úgy 40 évvel ezelőtt az akkori hatalom buszpályaudvart csinált belőle!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.05. 07:55:09

Milyen szép kép lehetett: a múltat szimbolizáló régi épületek és a jövő hírnökei, az autóbuszok!

Mi a szinergia, ha nem ez?!

VIKI BACSI 2008.02.05. 08:55:50

Valamikor a puspok palotaban volt az irodank,es a katolikus egyhaznak fizettunk egy szimbolikus hazbert.Igy kerultem ismeretsegbe az egyhaz gondnokaval, aki latva erdeklodesemet megmutatta az domtemplom jol eldugott kincseit,es a kriptat.
A templom a mocsaras talaj miatt colopokre epult a fold alatt tobb van mint felette. A kriptaba a temesvari nemes csladok es a megye elokelosegei lettek eltemetve. Aztan a huszas evekben rajottek hogy csak temetoben lehet temetni, szepen atvittek a koporsokat a hosok temetojeben, egy kozos sirban . Tettek is foleje egy tablat a nevsoral ,vasplebol , es a varakozasoknak megfeleloen meg is rozsdasodott hogy a nevek olvashatattlanak lettek.Meg kell jegyeznem hogy a nevsorban nem voltak roman nevek.

ErrorFlynn 2008.02.05. 11:40:24

én is akarok valami ismeretséget, aki megmutatna nekem eldugott kincseket meg eldugott kriptákat.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.05. 12:55:21

Error,

eldugott kriptát én is tudok mutatni; kincset sajnos nem.

ErrorFlynn 2008.02.05. 13:34:13

őszintén remélem, hogy nem abban alusztok Csurival.
eldugott kriptában. mer akkor nem nézem meg inkább.
persze riszpekt minden vérszívónak.
_menekül_

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.05. 14:12:45

Error,

csak az első harapás fáj kicsit...

_összeszűkült szemmel néz és közben halványan mosolyog_

VIKI BACSI 2008.02.05. 16:59:05

Vissza Lugosi Bela-hoz ????

ErrorFlynn 2008.02.05. 17:19:03

fokhagyma van nálam, és nem félek használni!
hogy klasszikusokat idézzek.
_vagy inkább menekül_

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.02.05. 18:03:34

Viki bácsi,

valamennyiünkben ott lapul egy-egy kicsinyke Drakula; a történelemnél nem kell több bizonyíték.

Error,

egy olyan nő, akinél mindig van fokhagyma, nálam tuti nyerő. Kérdezd csak meg Csurit, ha nem hiszed.

ErrorFlynn 2008.02.05. 18:07:31

fokhagyma, bárány, meg egy sütő. gondolom.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.02.05. 18:17:18

Csak nem leskelődtél?!

ErrorFlynn 2008.02.05. 18:23:26

valószínűleg csak éhes vagyok.
:-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.02.05. 18:33:52

És hol van Peat, a harcos és vadász, aki seccperc alatt leteríti a gazellát meg a majonézes krumplit?

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.02.05. 19:01:36

Tiboru,

nem mondtál hülyeséget:D Hamburgert sütöttem:D:D:D

Error,

az megfelel?;) Szigorúan csak borssal, sóval fűszerezve a husi, saláta, hagyma, paradicsom, sajt, kecs up(tomato papa, tomato mama...), majonéz, mustár és erős pista ;)

tistedur 2008.02.05. 19:40:26

Bánya!
hozhatsz nekem is :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.02.05. 19:47:27

Vissza a topikhoz:

Már csak a "dikaszteriális" szó jelentését kellene ízlelgetni. Olyan elitista hangzása van, nem?

Dikaszteriális. Igazi európai fílinget közvetít. Mennyivel szebb szó, mint a "zsűri".

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.02.06. 00:54:38

Ugyan kérlek, én jól nevelt vagyok. Nem is értem ezt a feltételezést...

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.02.06. 07:06:48

Off
Köcsög Clinton bassza meg.Fuck-Fuck
On

Ezer bocsánat midenkitől

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.06. 07:29:20

Ccc, Peat...

Csak nem Obamának szurkolsz?

ErrorFlynn 2008.02.06. 12:02:29

házihambi jöhet, miazhogy!
szóval az az életcélod, csurt, hogy dikasztériumi tag legyél?

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.06. 14:29:20

Error,

a dikasztérium szó kísértetiesen hasonlít a dikasztrációra, ezért nem forszíroznám; sosem lehet tudni...

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.02.06. 17:16:03

Csurtus, de bizony. Ejh, bár tudnám, miből jutottál erre a következtetésre!

_értetlenül széttárja a karját_

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.02.06. 17:16:39

Error,

akkor ha legközelebb készítek, kapsz. Addig pedig tessék jókislánynak lenni.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.02.07. 21:20:45

A házihambi az olyan, hogy belül még kicsit nyers (mintegy tatárbifsztek-állagú) és folyik belőle egy kis vér?

Kérek majd én is!

szkeptikuss 2008.05.01. 13:09:16

Jelentem, amit az utolsó félórában olvastam a harangokról. Tudom, ti előbb derítettétek volna, ki, és a kérdés is költői volt, de mégis:

A harang nem csak maga a harang, hanem a nyelve, a függesztő szerkezete, és a technikai kivitelezése is. Érthető, ha pl a függesztő gerendák elöregszenek, vagy elavulnak műszaki kivitelükben, illetve a harangászati haladással kiderül, hogy konstrukcióhibás az eredeti elgondolás. Olvastam - tehát nem állítom biztosra, - hogy Szegeden a Dómban a nyelveket cserélték harangkímélőbb és szebb hangot adó konstrukcióra.

Eléggé ritka szakmáról (művészetről?) és nagy értékű 'munkatárgyakról' lévén szó, nem valószínű, hogy a helyi KTSZ-re bízzák ezeket a munkákat. A Wiki szerint elképesztően kevés harangöntő cég létezik - javító azért több.

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.05.01. 17:29:10

szkeptikuss,

köszönjük!
süti beállítások módosítása