Csurtusék mindig is állították, hogy a temesváriak nem a szavak, hanem a tettek emberei. Úgy három héttel ezelőtt Laci belengetett egy koppenhágai posztot, és ravaszul kivárva, amíg mindenki elernyed és hátradőlve élvezi a késő októberi napsütést, hirtelen az asztalunkra teszi.

Egyetlen, általa küldött fényképet nem tettem bele a posztba: a Kastrup és Koppenhága közötti országút egyik körforgalmát ábrázolót, amelyen - a 12 millió tonnányi aszfalton és 148 lámpaoszlopon kívül - csak a hihetetlen depressziót eredményező szürke dán ég volt látható. Nem akartam kockáztatni.

Lássuk akkor a dánok fővárosát, Laci rendezői utasításai alapján.



Akik valóban odafigyeltek a Dánia poszt második részére (is) – és tudom, hogy ŐK vannak elsöprő többségben, vagy akár úgy is fogalmazhatnék, hogy a másik kategória gyakorlatilag nem létezik -, azoknak ismerősen hangzik az alábbi mondat:

Koppenhága túl nagy falat lenne így, egyszerre. Azt majd egy másik posztban énekeljük meg.”

Amint azt elmés olvasóink a címből és a fenti bevezetőből is kikövetkez-tethették (a kötőjel szándékos, mert ilyen hosszú szó nincs), lassan, de biztosan elérkeztünk az egy milliós dán fővárosba is, amit mi a reptér (Kastrup) felől közelítettünk meg.

A Köge-ből Koppppenhágába vezető országút (mert mi az autópálya helyett ezt részesítettük előnyben) gyakorlatilag a part mentén megy, egy véget nem érő kertvároson keresztül, ahonnan a Balti tenger az arra látogatót ilyen látványban részesíti.

Ottlétünk egyik érdekessége az ottani szállás volt. Mégpedig azért, mert az internetes foglalás és számlakiegyenlítés után, megérkezésünkkor az lepett meg (jó na, szóltak előre), hogy az egy emeletes, diákszálló kinézetű épületben nincs személyzet. A kapu és sikeres belépés után a szobaajtó is egy kód beütésével nyílt. Elszórakoztunk egy kicsit azon, hogy mi történik akkor, ha valaki elfelejti a kódot, de ez csak addig tartott amíg a jó megfigyelőkészséggel megáldott útitársunk (Zsombor), akiről később még szót ejtünk, észre nem vette az automatán feltüntetett telefonszámot.

Az elszállásolás után rögvest elindultunk városnézőbe. Felszálltunk egy buszra, ami kb. 10 megállónyit vitt egészen a központi pályaudvarig. Persze nem ment ez ennyire egyszerűen, mert a jegyet a minden esetben és kivétel nélkül feketebőrű buszsofőrnél (már azon filóztunk, hogy ez vajon benne van-e a munkaköri leírásban) kell megváltani. Ez meg is történt. A gond csak az volt, hogy ő – látván tájékozatlanságunkat (ami ránk ugye egyáltalán nem jellemző) – vagy négy megállónyi pénzzel átvert. Mondtam én neked, te köcsög, hogy panaszt fogok tenni a Csurtus blogon!!

Rögtön a pályaudvar mellett van a Tivoli névre hallgató vidámpark, amit itt és most mellőzünk. Az az igazság, hogy akkor is mellőztük, Zsombor útitársunk nem kis bosszúságára, aki már temesvári elindulásunkkor mondta, hogy a Tivoliban majd céllőni fog Ibolya nevű feleségének mindenféle nyereményt. Ez volt az egyetlen dolog amivel rá tudta venni Ibolyát az összesen 5.500 km-es autózásra.

A pályaudvar és a Tivoli mellett van a városháza.
Ez egy egyetemi könyvtár.







Ez pedig egy torony, aminek érdekessége, hogy a tetejére nem lépcsőn hanem egy ilyen – állítólag ágyúvontatásra szolgáló - spirális felhajtón lehet feljutni.







Utólag bölcs döntésnek bizonyult, hogy a hajós városnézést választottuk a fejenként 35 ajró ellenére, ugyanis ha mindezt szárazon kellett volna megnézni tömegközlekedve, az majdnem két napot és legalább kétszer ennyi pénzt vett volna igénybe.

A művész kiállású szemüveges, csíkos sálas csóka dánul, angolul és – igen, kitaláltátok - nem magyarul, hanem németül idegenvezetett.

Talán érdemes megjegyezni, hogy Dániában nem az euró, hanem a dán fityorka dukál (tudom, hogy koronának hívják, de nem hagyhattam ki a poén kedvéért Dénes bátyám műszavát. Ő ugyanis minden, a forinttól, lejtől, eurótól és dollártól eltérő pénznemet és főleg azok alegységeit az egyszerűség kedvéért fityorkának hív). Ettől azonban szinte mindenütt lehet euróval fizetni, azzal, hogy a visszajárót fityorkában adják vissza.

Így néz ki távolról Christiania – a részleges önkormányzattal bíró hippinegyed.


Ez pedig egy kiselejtezett hadihajó.

A dán hajózási társaság székhelye:
Ez viszont a királyi család különbejáratú hajója.
A Kis Hableány hátulnézetből, mert innen még biztos nem láttátok.
A koppenhágai tőzsde régi épülete:
Az Amalienborg palota (dánul: Amalienborg Slot) a dán királyi család téli rezidenciája. Az épületegyüttes négy egyforma, klasszicista homlokzatú és belül rokokó stílusú palotából áll, amelyek egy nyolcszögű teret (Amalienborg Slotsplads) vesznek körül. A tér közepén Amalienborg alapítójának, V. Frigyes dán királynak a lovasszobra áll.










Ez pedig a koronázótemplom, a közvetlen közelében lévő Frederikskirke, amely azonban nem része az épületegyüttesnek.

Sajnos ki kell ábrándítanom mindazokat, akiknek a párnájuk alatt őrzött kapcsos fotógyűjteményéből már csak ez a templombelső hiányzik, ugyanis ottjártunkkor az már zárva volt.















Még zárás előtt odaérhettünk volna, ha nem bámuljuk olyan sokáig az amalienborgi őrt.

Tudom, hogy még meg kellett volna említeni, esetenként illusztrálni is sok mindent, mint például a Tycho Brache Planetáriumot, Niels Bohr Nobel-díjas fizikust, Hans Christian Andersen meseírót vagy Lars Ulrichet, a Metallica együttes dobosát, akik mind híres koppenhágaiak, de utunk nem a teljesség igényének jegyében zajlott, így ezekről majd talán máskor.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kicsikriszta 2008.10.21. 10:34:04

Metallica forever!

Christianiáról azért készült csak távoli kép, mert nem mertetek bemenni? :)))

Mentula 2008.10.21. 12:49:24

Lars Urlich a legeslegnagyobb király, a Metallicával egyetemben. Legenda. Nincsenek méltó szavak, hogy folytasam :)

ErrorFlynn 2008.10.21. 13:38:34

1. a királyi család ladikját elfogadnám.

2. az idegenvezetőt is elfogadnám.

3. a spirális felhajtót is elfogadnám.

de ha valaki nekem adná az egyetemi könyvtárat, lemondanék cserébe az előző háromról.

A.Laci 2008.10.21. 17:13:22

Kicsikriszta,
A Christianiáról csak azért készült távoli kép, mert a hajóskapitány, erőteljes követelözésünk ellenére sem volt hajlandó megállni.

A.Laci 2008.10.21. 17:14:11

Mentula,
Egyetértek.

A.Laci 2008.10.21. 17:15:37

Error,
én a helyedben az idegenvezetőt ejteném minden másért cserébe, mert nagyon nyálas volt

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.10.21. 17:31:41

Laci,

Error biztos imádja a nyálas palikat :-)

_nyelvet nyújt_

Koppány 2008.10.21. 17:40:17

Remek! És hangosabban: remek!! :) Eddig ez a legszórakoztatóbb rész! Nagyon tetszett.
Csak így tovább, a folytatás kötelező!

Benikuty 2008.10.21. 17:40:19

Csíkos napernyőt csíkos sálra cserélnék!

ErrorFlynn 2008.10.21. 17:55:02

minden olyan nyálas palit imádok, akiért cserébe kaphatok egy királyi csónakot, egy spirális felhajtót és egy egyetemi könyvtárat.

Mentula 2008.10.21. 18:39:05

Én kérem láttam hátulról a Kis Hableányt. Igaz, ha eszembe jut, amit akkor tettem, szényenemben ma is összeborzadok. De hát csak 15 éves suttyó voltam, és kellett a pénz. Ja nem. A pénz nem kelett.
Na szóval hát ... felmásztam a nagy sziklára, mögé...., és ott, akkor, háát ....

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.10.21. 18:58:56

Mentula,

nem is tudom, hogy ezek után fogadjam-e még a köszönésed...

_beleborzong_

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.10.21. 18:59:41

Ja:

Mentula, fotó nem készült? Megnézném.

ErrorFlynn 2008.10.21. 19:13:26

ha akkor is annyian álltak a hableánnyal szemben, mint fent a képen, akkor minimum 23 fotó készült. Mentuláról. amint.

Mentula 2008.10.21. 19:16:28

Készült hát :)
De el nem tudom képzelni hol lehetnek.

spájdernecc 2008.10.22. 08:58:32

no, félre a fülledt erotikával :)
Nekem a speciel, sem az idegenvezér, sem a lépcsőpótló nem kéne. A hajó lehet vitaalap, mivel azonban Error elég határozott, fájó szívvel lemondok róla.
Főznek-e a dánok sört? / biztos, csak alulinformált vagyok e téren (is).
Tiboru, ha ajánlhatom, egy számmal följebbi téma:
kifozde.blog.hu/2008/10/22/gusztav_vasa_es_nepes_csaladja#comments

méhészborz · http://debi.blog.hu/ 2008.10.22. 10:52:19

Bohr keresztneve Niels.Javíts pls!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.10.22. 11:24:34

méhészborz,

ez az én saram, elütöttem, amikor bemásoltam Laci posztját, köszi, javítom...

A.Laci 2008.10.22. 12:17:38

Koppány,
köszönöm, köszönöm.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.10.22. 13:38:38

spájdernecc 2008.10.22. 08:58:32

Hogy főznek-e a dánok sört?!

Te jó Isten, remélem, senki nem olvas bennünket a koppenhágai nagyvezérkarnál, hiszen ez a kérdés automatikusan hadiállapot bejelentését vonhatja maga után...

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.10.22. 14:21:04

apropó hadiállapot. kutya jól néz ki az a hadihajó a P547 Sehested. utánanéztem a neten és azt írják, hogy 2000-ben szuperálták ki.
Ezt a linket találtam róla:
www.navalhistory.dk/english/theships/s/sehested(1978).htm

Nem semmi egy bárka lehetett. Aztán, hogy tiboru római nehézgyalogosokra tett megjegyzését is elferdítsem kissé: szépen felszerelték a hajót a körömcsipesznél veszélyesebb dolgokkal.

Czegő Teréz 2008.10.22. 17:13:45

Az amalienborgi őr élő avagy szobor?
Miért kellett olyan sokáig bámulni?

Írországi Utazók · http://www.reserva.blog.hu 2008.10.22. 19:21:11

nagyon tetszett a koppenhágai bejegyzés is, Lars Ulrichot, a Metallica dobosát egyébként nem igazán szeretik a dánok, dánul is alig tud már,és ezt valahogy nem tolerálják az őslakók

catalpa · http://oktatas 2008.10.23. 03:09:55

A Guggenheim muzeom ( New York, muepitesz Frank Lloyd Wright ), az is ugy van megoldva mint a torony, nincsenek emeletek, egy folytatolagos Galeria, spiralis megoldasal.

Benikuty 2008.10.23. 07:37:11

Tiboru, a Spájdi (is) borivó.:)

A.Laci 2008.10.23. 07:42:37

Teréz,
Teljesen élő és sokkal többet mozgott mint londoni társai. Hát azért néztük olyan sokáig, hogy lássuk mikor mozdul már meg. Ő pedig biztos látta rajtunk, hogy következő úticélunk a Frederikkirke lesz.

gargoyle 2008.10.24. 19:01:01

error az idegenvezetoert feddes jar, nezd mar meg a fejet :D teljes mertekben hanyagolando. ellenben az egyetemi konyvtar elott allo feher felsos szoszke leany a biciklinel mar sokkal jobban hangzik, ha megkapod a kobnyvtarat ot kikolcsonoznem :D

spajder: nemtom talalkoztal-e mar olyan sorosuvegekkel, hogy tuborg netan carlsberg :D ha igen akkor nem ertem a kerdest :D

Neoprimitív 2008.10.25. 10:21:53

A spirális toronnyal (Rundetarn) kapcsolatban lehet, hogy rosszak ez emlékeim, de úgy rémlik, hogy eredetileg csillagvizsgálónak és könyvtárnak építtette valamelyik királyuk. A rámpa azért kellett, mert a nagy távcsövet ökrökkel kellett felvontatni a tetejére és a könyveket is inkább szekéren szállítgatták az egyik helyről a másikra.

A.Laci 2008.10.26. 14:41:58

Neo,
az igazság az, hogy beléptetéskor adtak valami többnyelvű tájékoztatót amiben biztos ez is szerepel, na de tudod milyen az ember, főleg ha DK-európai meg turista: gyarló

cromwell2.0 2008.11.03. 08:09:41

Gratulálok Laci! Szép leírások, kedvem van oda elmenni. Remélem sort lehet rá keríteni hamarosan. Gondolkodom azon, hány Tivoli létezhet a világon? Egy Szovátán is van, a máshol említett román király használta. A torony meg lenyűgöző közlekedővel rendelkezik. Nem lehet, hogy ágyúvontatás helyett már akkor is uniós akadálymentesítés dívott arrafelé?