A Tirana főterén álló kis mecset (vagy dzsámi) az egyik olyan dolog, amit a fővárosban érdemes megnézni. A nevét többféleképpen láttam leírva: Et'hem Bey vagy Ethem Beu - mindenesetre a nevezett bejnek még az apukája kezdte el építeni.

Hogy mikor, arra vonatkozóan szintén több adat van, elégedjünk meg most annyival, hogy valamikor az 1780-as években kezdték, és úgy tűnik, 1821-ben fejezték be.

Nagyon kevés adatot találtam a neten, útikönyvekben róla, ezek nagyrészt azt emlegetik, hogy Albánia egyik legrégebbi épülete, ami így persze nettó baromság - de Tirana főterén valóban a legrégebbi épület, a szomszédségéban álló óratoronnyal együtt, amely 1830-ban épült.

 

Hogy el tudjátok helyezni a környezetében, íme egy nagyon jellemző összkép a főtér eme szegletéről:

Van ebben minden, ami Tiranára, sőt Albániára jellemző: Szkander bég szobor, ácsorgó emberek, albán zászló, autók kellemes összevisszaságban, barackfagyi színű blokk, azaz panel lakóház (na, ezekről külön poszt fog szólni!), minaret és dzsámi, és persze a be nem fejezett, még épülőben lévő, teljesen semmitmondó, randa betonkocka, lehetőleg minél magasabb kivitelben - mert az albán nép most annak a lázában ég, hogy ilyeneket építsenek válogatás nélkül bárhová, merazszép! És ejrópai, nyugati stíl, úgyám.

A mecset teljesen sértetlenül vészelte át a kommunista rendszer vallásellenes kampányait, ami nem is annyira evidens, ha elgondoljuk hogy Albániát kiáltották ki a világ első vallásmentes államának.

1991-ig be volt zárva, ekkor nyitották meg újra az első istentisztelet számára, amelyet azonban engedély nélkül tartottak, mégis 10 ezer ember vett részt rajta. Csodák-csodája, a rendőrség nem avatkozott közbe!

Ma a dzsámi egy rendesen működő intézmény, ennélfogva nem is igazán mertünk bemenni első nap, csak kívülről fényképeztem a "tornác" árkádjainak érdekes festéseit. Judit szerencsére mondta, hogy itt nyugodtan be lehet menni, senki nem fog nemhogy bántani, de még csak csúnyán nézni sem, lehet fényképezni is, ezek a népek nem veszik ezt annyira komolyan.

A legérdekesebb dolog az épületben kétségtelenül a benti falfestmények - amelyekről sehol nem írnak a világon semmit,

azon kívül hogy fák, vízesések és hidak láthatók a falakon, ami ritka az iszlám ornamentikában. Szerintem épületcsoportok is vannak ott, de azt senki nem említi.

A festő ismeretlen de ezt is csak onnan tudom, hogy utánunk bejött egy pár fős turistacsoport idegenvezetővel, és az mondta.

A belépésnél egy bácsi átadott nekem egy vékony, szépen összehajtogatott kendőt, és a fejemre mutatott. Betakartam vele a fejem és a vállam, és már mehettem is. Persze cipő nélkül, de ez alap, hiszen bent minden le van terítve perzsaszőnyegekkel.

Bent szépen csendben meghúzódtunk és igyekeztünk nem nagy feltűnést kelteni a fényképezőgépekkel, de egy idő után nekem mutogattak a falnál körben a szőnyegen ülő bácsik, hogy menjek fel a belső karzatszerűségre.

Azt gondoltam, hogy azért, mert a nőknek ott a helyük, úgyhogy szófogadóan felkapaszkodtam a kis keskeny lépcsőn, és onnan fényképeztem tovább a kupola belsejét és a falfestményeket, amelyek így már sokkal közelebb voltak hozzám.

Aztán bejöttek nálunk kevésbé megilletődött turisták, nők-férfiak vegyesen, és rájöttünk, hogy nem azért küldtek fel, mert nő nem maradhat lent, hanem azért, hogy jobban tudjam a falfestést fényképezni :))))

Hát, igyekeztem is rendesen, de vakuval azért nem akartam villogni, úgyhogy az eredmény nem tökéletes.

Remélem arra elég, hogy érzékeltesse, milyen gazdagon és különlegesen van telefestve ez a kicsi mecset, és hogy ha már ott jártok, be akarjatok és merjetek is menni! 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.06.24. 12:26:24

Csuri, micsoda szerencséd volt, hogy pont a fényképeződ elött ült egy efendi :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.06.24. 14:54:39

@Zig Zag:

És ráadásul milyen stramm fickó, még így, felülnézetből is!

SzilKa 2009.06.24. 17:42:03

Kairóban kék nejlonzacsikat húztak a cipellőinkre, amikor betértünk a soknevű (Mohamed Ali, Alabástrom, Hagia Sophia), ámde gyönyörű mecsetbe, kettőnknek mindössze 1 ojróért (amit kidobtunk a kijáratnál lévő kukába-szerintem este összegyűjtik és másnap újra eladják).

Nem féltetek, hogy mezítláb összeszedtek vmi jóféle lábgombát? :)

MTi 2009.06.24. 20:41:34

@tiboru: Sőt, ha igyekszik és eljut Mekkába, még hadzsi is lehet.. :) (hadzsi tiboru)
A kijövetelnél aztán lehetett válogatni a topánkák között, voltak formásabb - olasz lábbelik? Akkor ésrdemes egy szakadt strandpapucsban elcaplatni :)
Komolyra fordítva: Szarajevóban is megvan a dzsámi/minaret-óratorony kombó, az óratornyot ott Sahat-kulának hívják...
Azt hittem, ebben a posztban már eszünk :(
A kötelező Szkenderbég-konyak megvolt? :)

Csuri / Bariildi 2009.06.24. 21:39:19

@SzilKa:
Hagia Sophia sztem mintha Isztambulban is lenne....? SzilKa, itt az ideje, hogy kairó is szerepeljen a blogunkben, úgyhogy ne húzd az időt: várjuk a vendégposztot, mert nem érjük be ilyen kis nyúlfarknyi hozzászólásokkal :)
remélem fényképeztél is...
Gyühet.
csur

Csuri / Bariildi 2009.06.24. 21:42:38

@MTi:
Enni is fogunk, istenbizony, már csak azért is, mert mi az egész albániai hálidéjt végigzabáltuk.... Délben-este étterem, és határozottan pozitív élményeink vannak ezzel kapcsolatban is - bár nem valami agyonrafinériázott étkekre kell gondolni... Rendes balkáni - mediterrán konyha, de minden jó volt, és emberes adagokban érkezett....
Csur

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.06.24. 22:01:04

@SzilKa:

Mondjuk erre nem is gondoltam (pedig szandálban voltam, ergo nem volt rajtam zokni sem); Csurin asszem volt zokni.

De nem kaptunk el semmit, legalábbis eddig nem jött ki rajtunk :-)

Hiába, látszik, hogy nem vagy kereskedő-alkat: a kék zacsikat vagy ott helyben el kellett volna adni valami japán turistáknak (darabját két ajróért), vagy hazahozni és az itteni iszlám közösségnek átpasszolni ötért (mint olyan ereklyét, amely megjárta Kairót)...

Stupidella 2009.06.24. 22:19:57

@Csuri / Bariildi: De, az igazi ott van Isztambulban. Nem tudom, miért szeretik ugyanúgy elnevezni mások a sajátjukat ugyanúgy, láttam én már Hagia Sophiát Thesszalonikiben is, komolyan :)

A kairói idegenvezetőnk úgy mondta, hogy azért nevezik úgy is, mert hasonlít rá. Útikönyvek nem utalnak erre, úgyhogy lehet, hogy csak ottani köznyelvi név-változat.

Köszönöm az invitálást, még átgondolom, miről lenne érdemes tematikusan regélni. :)

Stupidella 2009.06.24. 22:23:16

@tiboru: bennem tényleg nincs egy csepp kereskedő vér sem. Pedig elvileg gyakorlatias vagyok, csak a pénzügyekhez vagyok érzéketlen. :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.06.25. 00:04:48

@Stupidella:

Ez elég furcsa kombináció; olyan, mint a húsevő vega :-)

StopSzmog 2009.06.25. 02:42:53

@Stupidella:
Miért ne lehetne több Isteni (Szent) Bölcsességről elnevezett templom, ha Miasszonyunkból is van kismillió? ;)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.06.25. 09:14:03

@StopSzmog:

Én csak azon csodálkozom, hogy egy (vagyis sok) mecsetnek görög neve van...

StopSzmog 2009.06.25. 21:13:08

@tiboru: sok római templomnak meg francia lásd Notre Dame :)

A lábgombához akartam mondani, hogy a mecsetbe lépés előtt arcot, kezet és lábat szoktak mosni az udvari kútnál, lehet, hogy így nem okoz(ott) nekik gondot.

StopSzmog 2009.06.27. 23:24:17

Egyébként még az ugrott be, hogy pl. a budapesti Belvárosi Plébániatemplom (amihez oly' sok városi legenda fűződik) egyik falában van egy mihrab abból az időből, amikor mecsetként használták.

Azt hiszem a törökök nem építettek, ha nem volt muszáj. Jól elvoltak a meglévő épületek újrahasznosításával és ebben tényleg nem voltak finnyásak.