Annak, aki pár poszttal ezelőtt felkapta volna a fejét és megkérdezte volna, hogy vajon Laciék kizárólag Andorra kedvéért tettek meg úgy alsó hangon kétezer kilométert Temesvár és a Pireneusok között, ez a poszt (valamint majdani folytatása) lesz a válasz.

Ha már arra jártak ugyanis, a hegyi törpeállam mellett (kvázi bónuszként) megnézték a katalánokat is, akikről gyermekkoromban (a nevük miatt, amit én katalánynak értettem) azt hittem, hogy kizárólag nők. Innen (és utólag) is elnézést. 

Ja: és az itt fent látható katalán zászlótól (a Senyerától) mereven elhatárolódom.

Katalónia 1.0

Annak ellenére, hogy katalán testvéreink két kerek héten át folyamatosan, módszeresen, a nap minden szakában és gyakorlatilag minden élethelyzetben leolá(h)oztak bennünket, semmibe véve etnikai, felekezeti, földrajzi, világnézeti hovatartozásunkat, no meg azt, hogy autonómiatörekvéseink is összekötnek – bár e téren ők már rendesen házon belül vannak - , nem tudtam megharagudni rájuk. Sőt: ha eddig nem voltam különösen érzékeny sorsuk iránt, mostantól rokonszenvezni fogok velük. Ez komoly.

Miután az ember korrekt áron (14 napra 400 fityorkáért) bérelt egy ilyen autót,
úgy érzem, méltányos lenne szót ejtenünk az útjaikról. Nos, úthálózatuk nagyon fejlett. Bárhova el lehet jutni szinte bármilyen rangú úton. Rendesen próbára tettük őket. A GPS-nek beadott mindenféle tiltás (ne legyen autópálya, ne legyen fizetős, ha lehet ne a Nappal szembe haladjunk – jó na, ez nem volt, stb.) ellenére nem tudtunk kifogni rajtuk. Sőt, az ápdételt dzsípíesz által földútnak minősített erdei út is le volt aszfaltozva.

Az úthálózathoz tartozik egy érdekes dolog, ami – úgy gondolom – egy bekezdést mindenképpen megér, bár fotókkal sajnos nem igazán tudom illusztrálni. Igaz, hogy Spanyolországban vagyunk, de Katalóniában, ahol a bikaviadalok be vannak tiltva

(ezt az épületet Barcelonában például annak szánták, de a tiltás miatt rendeltetése szintén művelődési vagy talán  ugyancsak sport, csak nem annyira véres)

– ezzel is jelezvén a spanyoloktól való másságukat, így semmiképpen sem a bikaviadalok országában, hanem sokkal inkább a körforgók országában járunk, autózunk. Az általunk ott megtett 1621 km során egy jó másfél-két megyényi területet jártunk be és becslésem szerint kb. 150-200 körforgalomban szédelegtünk, melyek átlagosan úgy 6-8 kilométerenként leledznek. Eddig semmi különös. Az viszont már igen, hogy nincs kettő egyforma.
Igényesen kialakított, mindenféle fával és cserjével gazdagon díszített, szemet gyönyörködtető növénykompozíciók ezek, itt-ott valamilyen képzőművészeti alkotással tarkítva.
Az úthálózathoz hasonlóan a környezet, a települések, rangjuktól és nagyságuktól függetlenül, nagyon, de nagyon rendezettek. Bármerre vetődne a tekintet, mindenről lerí, hogy azt az utóbbi 25-30 évben újították fel. Nem vagyok számok birtokában, de gyanítom, hogy az uniós csatlakozás egyik legnagyobb kedvezményezettje volt ez az ország, legalább is annak északkeleti csücske. Bár a többiről is van elképzelésem – a kerékpáros körversenyek tévéközvetítéseinek köszönhetően.

Gyakorlatilag mindenütt van közmű (vízhálózat, csatornázás, gáz, villany), domborzati adottságoktól és a lakosság sűrűségétől függetlenül. Minden településnek van egy ipari övezete (poligon industriál), közfürdőnek minősülő strandja (piscina municipal) és egy, akár körgyűrűnek is beillő terelőútja.

Mivel Andorra kapcsán az ábécét mint kritériumot már lelőttem, most megpróbálok más rendezőelv szerint valamilyen formában összefogni a látottakat. Ezúttal legyen az a szálláshelytől való távolság.

Szálláshelyünk Tarragona tartomány (az egykori római Tárraco) Alt Camp nevű járásában (járásközpontja Valls) meghúzódó Figuerola del Camp volt, annak is a déli csücske, egészen pontosan a falutól 40 méterre levő tipikus katalán farm.

Valls

Ez egy kb. 20-25 ezres lélekszámú, nagyon helyes kis városka, mindennel, ami egy közép-kelet-európai igényekkel érkező embert ki tud elégíteni. Van itt minden féle nemzetközi és országos (Esclat, Eroski) áruházláncnak boltja, ingyenes és fizetős parkoló, szűk utcák,

mosolygós terek,
húsbolt, szuvenír – igaz, hogy szuvenírkanalat például nem találtunk.

Montblanc

Egy kisváros aminek az óvárosát ilyen fal veszi körül:

Hangulatos kis utcácskák
és terecskék tarkítják.
Érdekessége, hogy a legenda szerint Szent György ennél a várkapunál
végzett a sárkánnyal, méghozzá ezzel a karddal. Én éppen DNS-mintát veszek, hogy a legendát történelmi ténnyé varázsolhassam, mert ottjártunkkor a polgármester ennek fejében díszpolgárságot ígért, én meg – mint damaszkuszi Apollodórosz a híd esetében – azt mondtam, hogy megpróbálom...

Folytatás következik!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.08.27. 08:42:25

És a kard körül azok ott a sárkány maradványai?

Sok spenótot ehetett szerencsétlen állat, mert úgy látom, elég magas volt a vastartalma.

Czegő Teréz 2009.08.27. 09:15:58

Szép volt Lacikám.Sok ilyent! Puszi Teréz

A.Laci 2009.08.27. 09:34:12

Nem is akármilyen vas az: rozsdamentes.

A.Laci 2009.08.27. 09:35:13

@Czegő Teréz: Köszönöm. Majd igyexem.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.08.27. 18:00:31

érdekes hely lehet. a kiegyensúlyozottság az ami nekem átjön a képeken.

A.Laci 2009.08.28. 10:16:15

@Zig Zag: az érzés helyes.

szempontpuska 2009.08.28. 14:15:14

bocs. Szlovéniáról van már írásotok ? Nem találtam...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.08.28. 14:55:11

@szempontpuska:

Még nincs, pedig jártunk ott. Valahogy kimaradt.

szempontpuska 2009.08.28. 15:04:19

@tiboru: addigi ajánlhatom a magam jegyzetét ? :-)

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.08.28. 21:34:21

@szempontpuska: Jártál már (az egyik) másik blogunkon? nemfelejtjuk.blog.hu/

nagyon oda passzol az isonzói írásod

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.08.28. 22:03:48

@szempontpuska:

Jó posztok, ajánlom a tisztelt olvasók figyelmébe:

orulunkvincent.blog.hu

szempontpuska 2009.08.29. 10:51:16

@Zig Zag: küldtem neked üzenetet

VIKI BACSI 2009.08.30. 07:54:08

Ami a korforgokat illeti vilagszerte nagyon divatba jottek.Amerikaban is az uj lakotelepeken egyik a masik utan, es hogy ne menjek olyan messzire, az utobbi evben, nalunk a faluban (5000 lakos) tizenket darabot csinaltak,a kozepukben egy egy oreg olajfat ultettek korulotte pedig viragokat.Meg kel jegyeznem hogy mar eddig is volt vagy husz!
süti beállítások módosítása