Provence-ban vagyunk hát, útban hazafelé a dél-francia és baszkföldi utazás végén.

már megírta a hely kiválasztásának történetét, én most a szálláshelyet mutatom be.

Bár kolostorban aludtunk, azért ez itt nem a Szűzgarázs!!!

Nem mintha elfogytak volna az érdekességek (vagy a fotók) a moldovai vagy az odesszai kirándulásokról, de most úgy gondoltuk, hogy – a változatosság jegyében – visszatérünk egy kicsit Dél-Franciaországba, ahol ugyancsak az idén jártunk, útban Baszkföld felé, illetve onnan haza.

Szó mi szó, elég furcsa körülmények közepette kerültünk a Provence-ban található Saint-Maximin-la-Sainte-Baume nevű kisvárosba.

Folytatjuk barangolásunkat az odesszai Privozon; ma a múltkori halasok után a húsos/felvágottas részleget próbáljuk bemutatni pár olyan képpel, amelyek (szerintünk legalábbis) még nem alkalmasak arra, hogy konyhaablakunk alatt vega olvasóink csendes tüntetéssel adjanak hangot  elemi felháborodásuknak, miközben fagyasztott karalábéfejekkel dobálják meg a  hóval borított grillsütőnket.

 



Az odesszai Privozt - általánosságban - már bemutattuk az olvasóknak, s eljött az ideje, hogy egy kicsit lemerüljünk a pultok szintjére, az árusok és az áruk közé. Mai fotóösszeállításunk a piac számunkra egyik legegzotikusabb részlegét, a halasokat szeretné megmutatni.

A Privoz Európa (egyik?) legnagyobb belterületi piaca, s mint ilyen, logikus módon felkerült Csurtusék odesszai must see listájának dobogós helyére. Azon most nem nyitunk vitát, hogy az ukrán nagyvárost magyarul helyesen Odesszának vagy Ogyesszának kell-e írni (majd megteszitek helyettünk a kommentekben, ha van hozzá energiátok), inkább azzal foglalkozunk, hogy a piacon készített mintegy kétszáz fotó közül kiválogassuk nektek a legérdekesebbeket.

Ma a Privoz-összeállításunk első, bevezető részét olvashatjátok.

A Rekordok Könyve tele van haszontalanabbnál haszontalanabb legekkel, amelyeken a hozzánk hasonló fancsali csak ironizálni tudna: a foggal történő kókuszdióhámozás világbajnokától kezdve a legmagasabbra ugró malacokon át a legnagyobbra növesztett körömig mindenről olvashatunk, amit a természet (és az unatkozó humanoidok) csak ki bírnak találni. Vannak azonban olyan rekordok, amelyek olvastán az ember tényleg azt mondja: no, ezt feltétlenül meg kell nézni!

Tudomásom szerint Moldova egyetlen Guinness-kategóriában rúg labdába, de ez elhomályosítja az olyan bornagyhatalmak csillogását, mint Francia-, Spanyol- vagy Olaszország. Igen bizony: itt van a világ legnagyobb borospincéje, ugyanakkor a földkerekség legnagyobb borgyűjteménye. Erről olvashattok most egy kicsit.

csurtus 2010.10.23. 08:30

Legio Romana (x)


A jómúltkori kínzó kérdés kapcsán szó esett a római légiókról is. Mivel a téma amúgy is érdekes (engem legalábbis régóta és nagyon érdekel), azt gondoltam, egy posztot megér; már csak azért is, mert a Colosseum környékén folyamatosan grasszálnak műkedvelő légionáriusok, akikről készítettem pár fotót, s mondandómat ezekkel teszem még színesebbé - már ha ez a fokozás emberi érzékszervekkel egyáltalán elképzelhető.

csurtus 2010.10.18. 08:08

Párizs - Opera

Nem. Még mielőtt az engem ismerők szívükhöz kapnának és a rólam alkotott képük recsegve-ropogva omlana össze, törmelékként maga alá temetve azt a komplex imázst, amit ismeretségünk rövidebb-hosszabb ideje óta kialakítottak rólam: NEM!

Nem voltam a párizsi Operában. Legalábbis nem előadáson.

csurtus 2010.10.13. 08:20

Belgium - Ypres (x)



Ha Belgiumban kószáltok, előbb-utóbb - már csak a nagy számok törvénye alapján is - rá fogtok futni legalább egy nagy csata helyszínére (lásd még a Belgium geostratégiai helyzete a történelemben című szemináriumunkon tanultakat).



Remélem, nem sértek különleges adatra vonatkozó személyiségi jogot, amikor nagy nyilvánosság előtt kikotyogom: Csuri egyik hobbija a graffitik képi gyűjtése. Tény ugyan, hogy az utóbbi időben (időhiány miatt) nem nagyon művelte, ettől függetlenül egészen szép gyűjteménye van jópofa falfirkákból, amelyeket Isztambultól Stockholmig fényképezett.

Most két francia példányt szeretnék bemutatni.

Ildis barátnénk Izlandon járt, és jó szokásához híven készített pár fotót. Ezeket a képeket szeretnénk most a figyelmetekbe ajánlani ezen a linken.

Gyorsan helyesbítek is: nem csak az izlandi fotóit érdemes ám megnézni, hanem a többit is. Mielőtt megkérdeznétek, gyorsan meg is válaszolom: nem, Ildis egészen biztosan nem fog vendégposztot írni. Ő nem az a típus.

És akit megzavarna a név: Ildis nem azonos Csurival, csak a nevük (majdnem); Ildis családneve két ékezettel szegényebb, mint a Csurié.

Ha pedig Ildis fényképezési stílusa nagyon bejött nektek, további oldalak a fotóival például itt, illetve a főoldala itt.

Kommentelni és üzenni a szerzőnek pedig itt nálunk lehet; majdnem minden évben megnézi a Csurtusblogot :-)



A 2 napos kimerítő prágai sétákból eddig csak néhány jól meghatározott kedvencet mutattam be, mint a szálláshelyemül szolgáló Hotel Evropát lámpásostúl, a Vitus székesegyházat, a sárga, szürke és egyéb házakat, szecessziós részletkérdéseket...

Most a rövid látogatás befejező akkordjaként egy-két körsétára invitálom a nagyérdeműt, képekkel fűszerezve.


Ez a poszt fényes tárgyi bizonyítékként szolgál azon, engem oly gyakran érő, igaztalan, megalázó és annyi fájdalmat okozó vádak szétzúzására, melyek szerint számomra a testmozgást a komposztláda körüli sertepertélés és a hétvégi fűnyírás hideg sörökkel tarkított végrehajtása jelentené.

A franciaországi Ardèche folyón történő kajakozásról beszélek, melyre igaz ugyan, hogy pár évvel ezelőtt került sor, de hála Istennek a fotók megvannak, hitelességükhöz kétség nem fér, s szükség esetén tán maga a magyar Alkotmánybíróság is kénytelen lenne igazolásként elfogadni (habár napjainkban erre nagy összegű tétet nem mernék tenni).

Galambos Tiborenkó barátom azt írta, hogy ő Prágára még fekete-fehérben emlékszik (hiába, aki állandóan fényképez, annál tényleg a fényképein keresztül marad meg a kép...), és akkor nem volt még divatban a jugendstíl/árt nuvó/szecesszió...

Nos én nagyon is színesnek találtam a várost, és teljesen belehabarodtam a részletekbe. Magyarázatként csak párat mutatok, mert igen, a sokat emlegetett Hotel Evropán kívül is van élet, szépség és szecesszió a városban.


Ahogyan azt már említettem, blogunk egyik vastörvénye a politikamentesség. Most is igyekszem ehhez tartani magam, noha az (észak)ír kérdésben meglehetősen sarkos véleménnyel rendelkezem. Az írek és országuk (figyelem: nem államuk-at írtam!) a kedvenceim toplistáján dobogós helyet foglalnak el.

 

süti beállítások módosítása