A Coimbra-i Egyetem azért is megérdemelt egy kitérőt, mert itt tanított közgazdaságtant az a professzor, akit 1932-ben a portugál hadsereg és az Akadémia vezetői sírva kértek, hogy vállalja már el pár évre az ország első számú vezetői beosztását és tegye rendbe a romokban heverő nemzetgazdaságot.



Nos, ez az érzékeny tisztes úriember egyszerűen nem bírta nézni a zokogó tábornokokat és tudósokat, nagyvonalúan elfogadta a meghívást és állítólag azt mondta: négy év múlva vissza akar térni a tanszékére tanítani. Ez történt tehát 1932-ben, s a tanár-kollégát úgy hívták: António de Oliveira Salazar. Hogy igen szerény ember volt, az onnan is látszik, hogy csak három neve volt, míg az átlag-portugált már az óvodában is leköpik a kiscsoportosok, ha csak négy nevet visel.

De térjünk vissza Salazarra: a Mester pár év alatt gatyába rázta Portugália gazdaságát, elérte, hogy semlegesek maradjanak a II. Világháborúban (de közben jókat kereskedett a britekkel, a németekkel, a jenkikkel és az olaszokkal is), civilizált pár apróbb tengerentúli területet (Mozambik, Angola, Zöld-foki szigetek, Portugál-Guinea), s rengeteg szabadidejében kidolgozta az Estado Novo-teóriát, ami nem Új Stadiont, hanem Új Államot jelent. Erről sokan (főleg a hajdani Vasfüggönyön innen) sokan azt mondták, hogy korporatív fasiszta szemléletű államelmélet, bármit is jelentsen ez.

A lényeg: Salazar engedett a portugál tömegek hisztériás követelésének és az eredetileg vállalt négy év helyett röpke 36 (harminchat!) évig kormányozta hazáját. A harmincas évek közepétől a  negyvenes évek közepéig - az egyszerűség kedvéért - nemcsak miniszterelnök, hanem egyszemélyben kül- és hadügyminiszter is volt.

Ez a teljesítmény még akkor is kalapemelésre készteti az elfogulatlan biztonság- és védelempolitikai szakértőt, ha tudja, hogy Salazar utolsó éveiben a portugál GDP 35%-a katonai kiadásokra, míg 10%-a rendőri fejlesztésekre ment el. És képzeljük el, még emellett is pezsgett a gazdaság, nőtt az életszínvonal. Csak pofázni nem lehetett. De ki is akart volna pofázni, ha megvolt a napi betevő ginja (ejtsd: dzsinzsa, portugál meggylikőr, nagyon hasonlít a visinátára), a kemencében sült szopós malac (leitiero leitão), a hűvös portói, majd lehetett barátkozni az ellenállhatatlan bajuszkát viselő portugál lányokkal…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.12.24. 15:41:20

Ühüm, ühüm, mindenféle szép és jót elmondtál a drága vezírről ... De azért ennyire nem volt fenékig tejföl az élet országlása alatt. Baromi nagy szegénységben tengették napjaikat a népek, a kiváltságosok kivételével, és az iskolázatlanságot erősen támogatta ez az egyetemi prof, 4 osztályt köllött végezni nagyon sokáig, ezt még ma is nyögi a portugál társadalom. A gyarmati háborúk abszurd elhúzása is nagyrészt az ő számlájára írható, ill. az utódja folytatta. Elég sok gyomorforgató történet, halottak, sebesültek, post war szindrómások, szóval nem kell annyira odalenni Salazarért ...
Szopós malac: leitão. Hát, az azért nem mindennapi betevőnek számít :) Ami mindennapi, az a kávé. Jó erős espresso.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.24. 19:53:47

@Carmesina:

Hopp, nem tudom, a leitiero honnan jött... Javítva.

És köszi a kiegészítést.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.12.24. 21:36:08

@tiboru: Leiteiro/a = tejelő (hát, általában csak nemű alakban használják). Pl: vaca leiteira = tejelő tehén. Az a hangcsoport, amit írtál, nemtom, honnan jöhetett, de ennek a mutáns formája feltevésem szerint.
süti beállítások módosítása