csurtus 2007.06.25. 08:53

Madeira - Santana


Ahogyan azt Csuri már említette, második éjszakánkat a mexikói származású amerikai zenészről, a latin rock egyik apostoláról, a méltán híres gitárvirtuózról, Carlos Santanáról elnevezett városka mellett töltöttük.

Ez persze vicc volt, tessék hangosan mosolyogni. Köszönöm.

Itt jöttünk rá, hogy a bérelt Clio csomagtartója nem zárható, de a kisváros szerencsére nem erről híres. Hanem.



A leginkább ezekről a hagyományos parasztházakról, amelyekben a helyi földművesek nagyjából a huszadik század elejéig folyamatosan laktak. 

A mellékelt képek is azt mutatják, hogy a madeiraiak bátorsága nem csak a Nikita nevű ital alkotóelemeinek formabontó és merész összeválogatása során mutatkozott meg, hanem a nyílászárók színvilágának eldöntése kapcsán is.

A budapesti Vasas- és/vagy a bukaresti Steaua-drukkerek szurkolói szívét megdobogtató színkombináció, a piros ajtók és ablakok a kék keretekkel szinte beleégnek az ember retinájába. A nádfedeleket annó 4-5 évenként cserélték, a festést évente ismételték.


A névadó szent (Anna) napján minden évben hatalmas bulit szerveznek, ahol a legnagyobb látványosság a "24 horas a bailar", vagyis a 24 órás néptánc-performansz, ahová rendszeresen nemcsak helyieket, hanem külföldieket is meghívnak.

A jó pár fennmaradt háromszögletű ház manapság már csak egyfajta falumúzeumként funkcionál; amikor ott voltunk, nem volt nyitva, ezért a belső berendezést nem tudtuk szemügyre venni; Csuri azonban kinyomozta, hogy a lakók egykoron a "tetőtérben" aludtak, a földszinten a konyha volt. És persze annyi virág szanaszét a környéken, mint egy botanikus kertben.




Santana mellett, a tengerszint felett olyan 600 méteres magasságban (miradouro!!!) három éve épült ez a nyaralófalu, pofás kis bungalókkal. A környezet egy kicsit még kopár (legalábbis a madeirai viszonyokhoz képest), de pár éven belül ez is buja zöld lesz, mint az egész sziget. Sajnos mi nem itt laktunk, talán majd legközelebb.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása