A tavalyelőtti portugáliai fotóink között lapozgatva ráfutottunk a Cabo da Roca-ra, amelyet nem lehet poszt nélkül hagyni.

Ennek a látványosságnak feltétlenül szerepelnie kell a szimbólumokra fogékony turisták előjegyzési naptárában. A Cabo da Roca ugyanis a kontinentális Európa legnyugatibb pontja; földrajzi koordinátái (38° 47’ északi szélesség, 9° 30’ nyugati hosszúság) szerepelnek az itt (ott) látható oszlopon.

Természetesen egy idézet, illetve meghatározás is olvasható (naná, hogy nemzeti költőjüktől, blogunk olvasói által már jól ismert Camõestől), mely szerint ez az a hely, ahol a föld végződik és a tenger kezdődik ("Onde a terra acaba e o mar começa").

Hogy miért kellett ehhez a meglehetősen triviális mondathoz költőnek lenni, nem értem; hiszen itt tényleg végződik a föld, stb.

A Cabo da Roca különben alig 40 kilométerre van Lisszabontól, illetve 20-ra a történelmi fővárostól, Sintrától.

A hely tényleg látványos. Az ember odaáll a 150 méteres szakadék szélére, lent az Atlanti óceán, na és a tudat, hogy odaát már Dél-Amerika van...

Persze van világítótorony és két (meglepően szegényes) ajándékbolt, ahol jégkrémből nagyobb a választék, mint képeslapból.

Itt is rá kellett döbbennünk arra, hogy a portugál kereskedelmi érzék (amelynek a világ jelentős része felfedezését köszönhetjük) valahogy megkopott az utóbbi évszázadokban; egy ilyen földrajzi kuriózumból az írek, a britek vagy a görögök világraszóló turistaközpontot rittyentettek volna; ehhez képest a luzitánok megelégedni látszanak az emlékoszloppal, a már említett két szuvenyírbolttal és az elmaradhatatlan dél-amerikai indiánokkal, akik (eléggé stílszerűtlenül) itt is az agyoncsépelt "El Condor Pasa" című fuvolás izéjüket nyomatják, pár eurós borravaló reményében, a kokainbizniszt kiegészítendő.

Ettől függetlenül nézzétek meg, ha arra jártok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StopSzmog 2009.08.04. 00:46:45

"Ahol vége a földnek és kezdődik a tenger/
és ahol dobog a Hit és a Kaland Lelke/
amely segítette a portugál karavelleket/
hogy egy új világot adjanak a réginek"

[legalábbis www.vizvarirobert.hu/index.php?id=302 szerint]

vicces, hogy innen
sirasok.blog.hu/2009/08/03/szent_jakab_kagyloja_a_budai_varban
megint hozzátok jutottam el :)
süti beállítások módosítása