A rendes turista, ha elmegy egy más országba, annak is a fővárosába, akkor ugye előtte beletemetkezik a zútikönyvekbe, amelyekből megtudhatja, hogy akárhányadik Ulászló ettől-eddig uralkodásának ixedik évében hogyan építtette meg a főtéri templom bal hajójának szárnyasoltárát, melynek gótikus beütésű barokk tartóoszlopait a híres talján festő faragta, ésígytovább, ésígytovább.
Az utcákon sétálgatva pedig minden műemlék szerű épület előtt újra átolvassa a tudnivalókat, és ha ott az áll, hogy most nézzünk balra mert ebben a házban élt a híres..., utána forduljunk be a jobboldali utcába, akkor illik vakon követni az utasításokat.

Nem így én. Töredelmesen bevallom, hogy elolvasom ugyan a kalauzok nagy részét, de amikor a terepen vagyok, akkor már csak térkép van a kezemben (a térképeket IMÁDOM. Ez egyébként praktikus vonzalom, tekintettel arra, hogy még térképpel is el bírok tévedni, de csak ideiglenesen.)
Szóval a városokban az utcákon csak a megérzésre hagyatkozva csatangolok, de van bennem egy nagyvárosi ösztön, amely elvisz úgyis a jó helyekre.

Így eshetett meg, hogy lefényképeztem pár házat, meg ezt-azt Prágában is, amiről elképzelésem nincs hogy micsoda, de az volt a határozott véleményem, hogy szép.

Kezdjük a sárga házzal.






































És folytassuk is vele, csak közelebbről is megszemlélve































És így tovább










































Nna. Van még olyan, aki nem akar Prágába menni?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bárányi Sanya 2007.07.12. 01:21:08

NINCS !

Béni 2007.07.12. 23:07:48

Szerintem sincs.
süti beállítások módosítása