2007.07.21. 07:03
Portugália - Óbidos
Persze a többiek is olvashatják.
A szünetről szóló szolgálati közleményt kiegészítendő elárulom, hogy a számítógépek a ház legmelegebb zugában találhatók, aholis mostanság csak este 11 után lehet valahogy meglenni... de amikor reggel fél 6-kor csörög az óra...
És mégis! Ha a tömegek Portugáliát akarnak, akkor íme, itt a folytatás. Egy hetes utunkból még pár helyszín és gondolat hátra van, ezeket veszem hát sorba.
A Batalha-t és Alcobaca-t magába foglaló napra jutó harmadik csoda aznapi szálláshelyünk, Óbidos volt. Mindenkinek aki ezen az útvonalon megy azt ajánlom, hogy ezt ne sűrítse egyetlen napba, mert utólag sírni fog...Óbidos egy komplett kis város, amely a teljesen épen megmaradt várfalak között helyezkedik el, két dombtetőre is felfutva. A várfal körbe-körbe megy a dombok vonalát követve, helyenként masszív bástyák vannak, az egészen pedig körbe lehet járni és lélegzetelállító látvány a városka (a falon belül) és a táj (azon kívül).
Csupa apró kis ház, hófehérre meszelve citromsárga vagy azúrkék lábazattal, keskeny utcácskák és lépcsők összevisszasága, pár kis templom, a vár főépülete (ebben most ’pousada’ van), és ez végre teljesen rendbetéve, aránylag sok turistával, ajándékboltokkal, szóval olyan, mint amilyennek az ember álmodja az igazi turista-paradicsomot.
A pousada-k általában régi kolostorokból, zárdákból, fogadókból átalakított szálláshelyek, amelyek egész hálózatot képeznek Portugáliában. Nagyon hangulatosak lehetnek, de sajnos az árfekvésük is magasabb (lehetett volna az egész utat úgy szervezni, hogy végig ilyenekben lakjunk – aki megteheti, annak biztosan ajánlom). Az Óbidos-i pousada a várépületben összesen 9 szoba, úgyhogy évekkel előre kell foglalni.
A mi szálláshelyünk Óbidosban közelített a pousadakhoz, az Estalagem do Convento-ban volt, ami egy régi apácazárdából lett átalakítva. A berendezés, a belső terek, a bútorok, minden teljesen korhű és stílusos volt. A parkolás is centikre a faltól és „enyhe” lejtőn (a sötétszürke Renault-val nyomultunk).
Érkezésünkkor a kisvárosba láttuk, hogy balra van kiírva az Estalagem, de arra behajtani tilos volt. Ezért gondoltuk, hogy jobbra megyünk, megkerüljük a dombot és visszaérkezünk ugyanabba az utcába, a másik irányból. Úgy is lett, csupán ¾ óra rettegés és hideg veríték volt az ára, ugyanis bekeveredtünk a várfalakon belülre, végigdzsassztunk minden egyes utcán, amely autóval „járható” volt (csak a lépcsősöket hagytuk ki, és azokat, amelyek 35 fokos szögben lejtettek, egy autó alig fért el bennük és kétirányúak voltak…). Egyébként döntési lehetőség mindeközben alig volt: megfordulni lehetetlen lett volna, ugyanúgy, mint visszatolatni a hegyre és általában csak egyetlen irányba lehetett/szabadott menni. De ha valaki azt gondolja, hogy legalább nem volt forgalom, akkor téved: egy csomó autó döngetett fel s alá, + a sétálók, a kézikocsik, stb., egy igen keskeny helyen pedig T. azt mondta hogy na most lett elege az egészből, mikor olyan jel volt kirakva, hogy szemből csak lóvontatású mentőkocsik jöhetnek…
Szóval ez kalandos volt, de végül sikerült megtalálni a szálláshelyünket (10 méterre a halálmegvető rally kiindulási pontjától), és állítom hogy T. büszke lehet magára: az autó, sőt a kuplungja is egyben volt, és még le is parkoltunk egy meredek helyre. Igaz, ennél az utsó momentumnál az időközben előkerült recepciós kicsit unottan kérdezte, hogy parkoljon-e ő? Valószínűleg már több száz kétségbeesett, hajszolt, halálravált turistát látott kiszállni a kocsijából Óbidosban…
Ezen a képen látszik a legszemléletesebben, hogy a teljesen körbefutó várfal egy hajószerű építménnyé teszi a városkát, amelynek az orrában és a főbb pontokon ilyen bástyák vannak.
Szóval a hely maga egy isteni csoda, és csak azért írtam le ilyen szemléletesen az autókázás kalandját, mert az ilyen autós kirándulgatás nagyfokú szabadságot ad: saját tempóban lehet haladni, oda menni ahová akarunk, annyit maradni amennyi jólesik, de számolni kell azzal is, hogy a szabadság mellett az önállóságnak vannak ilyen aspektusai is: parkolót kell találni, meg kell találni egyedül a helyeket, nincs idegenvezető, aki megmondja a tutiságot, rá kell jönni a helyi kurflikra, stb.
Elhelyezkedés, fürdés után nagyot sétálgattunk Óbidosban, immár a saját lábunkon, amely önmagában is felüdülés volt. Végigjártuk a várfalat, bekukkantottunk a kis ajándékboltokba, végül egy, a helyhez illő hangulatú, ódon berendezésű étteremben isteni vacsorát ettünk: én roston sült bárányt mentaszósszal (!!) T. pedig lávakövön sütögetett marhaszeletet (de úgy, hogy odahozták a követ és ott sütögethette magának, habár inkább csak megmutatta a forró kőnek a hússzeleteket.)
Csuri ismét nagyon szemléletesen írta le Óbidost, nem is tudok érdemlegeset hozzátenni. A várról, várfalról meg egy általános érvényű gondolat: Számos gyönyörű erődítményt láttunk, amelyek kiváló állapotban voltak. Nem kisebbíteni akarom a portugálok (és elődeik) érdemeit, de könnyű ugye nagyszerű műszaki állapotban megőrizni egy-egy várat, netán egy egész középkori városkát egy olyan országban, ahol az utolsó érdemi összecsapás, komolyabb háború, ahol tényleg hadseregek feszültek egymáshoz, szóval az utolsó kemény, országos hadjárat valamikor a XII. század közepén volt, amikor a mórokat zavarták ki az Ibériai félszigetről…
Az azóta eltelt 800 évben voltak persze csetepaték, helyi érdekű pofozkodások, pár lovag néha kardélre hányt pár másik lovagot, felgyújtottak pár disznóólat és megszeretkeztek pár bajuszos szüzet, kiverték a vörösboros hordók csapját, hogy a bor kifolyjon a földre és más szörnyűségeket is elkövettek egymás rovására, de mi ez ahhoz képest, amin szűkebb pátriánk (Kelet-Közép-Európa) átment?
Én mondom, barátaim: a perifériának vannak előnyei is, a centrum-szerep meg sokszor szívással jár együtt. És mindez persze (dialektikusan!) fordítva is igaz.
A portugál kisvárosban kedves, turistacsalogató színfolt a hagyományőrző sarok, ahol a kézművesek által készített és potom pénzért megvásárolható apró csecsebecséket, az elkerülhetetlen színesbőrű (itt mozambiki és angolai illetőségű) képeslapárusok választékát ízlésesen egészíti ki ez az akasztófa, ahol annó csodálatos, ámde utolsó vizuális élményben részesülhettek az arra érdemes gézengúzok.
Óbidos lakói nemcsak a múltba révedve próbálják fájdalommentesen megszabadítani a turistákat fölös készpénzük jelentős hányadától. A városka mellett van a Praia Del Rey, Európa egyik leghíresebb, 18 lyukas (lyukú?) golfpályája, és ugyancsak a városkában rendezik meg évente a Csokoládé-Kiállítást.
· 2 trackback 4 komment
Címkék: portugália óbidos
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vadász Zsuzsi 2007.07.21. 12:03:08
Le vagyok nyűgözve. Még csak most sikerült bekapcsolódnom, de meg kell mondjam nagy élvezettel kísérem az utatokat végig (legalább olvasva).
A nagy hőségben (némi vízlelőhelytől eltekintve), sikerült frankón feldobni a napom.
Köszi
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.07.21. 14:38:33
örülünk, hogy te is itt vagy.
BTW: mennyire távoli?
Bárányi Sanya 2007.07.21. 21:41:44
Ha én akkor alezredes lehettem volna!
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.07.21. 23:16:14
Azaz: nem lenne, hanem VAN!