Mint már bátorkodtam mondani, a blogírás szükségszerűen exhibicionista műfaj; a szerző óhatatlanul betekintést nyújt önmagába. Ilyen szempontból nem tévednek azok, akik a naplóolvasást bizonyos szempontból a röntgenezéshez vagy a végbéltükrözéshez hasonlítják, azzal a különbséggel, hogy itt nem kell tartani a sugár-túladagolástól, és messze nem olyan megalázó az alany számára.

A bevezető költői képek után jöjjön az aktuális kitárulkozás: kamaszkorom óta megkülönböztetett figyelemmel kísérem az 1944-es normandiai partraszállást. Az eseménnyel kapcsolatos számos filmet láttam és rengeteg könyvet olvastam, érthető tehát az a fiús izgalom, amely akkor lett úrrá rajtam, amikor a helyszínen is körülnézhettem.




A témának most egy kis szeletét ragadom ki, az Arromanches melletti Partraszállás Múzeuma önmagában is megérne vagy harminc posztot, de ettől most eltekintek.







Nem fogok kitérni azokra a szárazföldi és vízi bunkerekre, illetve más, hadászati célú építményekre sem, amelyek a normand partokon végig megtekinthetők.




A katonai temetőkről mutatok be pár képet. A közhelyszerűség látszatát is elkerülve nem a szövetségesek (minden partraszállós filmben felbukkanó) emlékhelyeire térek most ki, hanem egy olyan sírkertet prezentálok, ahol az akkori rossz fiúk csapatában fellépők nyugszanak.

Igen, Normandiában nemcsak amerikai, brit, francia, ausztrál, új-zélandi, kanadai, stb. katonai temetők vannak, hanem (szerintem nagyon is korrekt módon) a német hadseregben egykor szolgált, és itt életüket vesztett harcosok is megkapták a végtisztességet.

A francia és a német védelmi minisztériumok egyezménye értelmében a vesztes fél is élhet a lehetőséggel, hogy itt és így emlékezzen halottaira.

Sietek leszögezni, hogy nem a nácizmus, a fasizmus dicsőítése a cél (erre francia földön nem is lenne esély), hanem a százezernyi, a környéken a háború alatt dicstelenül (vajon lehet-e dicsőségesen meghalni..?) elpusztult német kiskatona emléke kap egy főhajtást. Óriási közhely, de bizony itt is ki kell mondani: nettó áldozatok voltak. Ugyanúgy sírva, vinnyogva, a félelemtől reszketve, arcukat a sárba-porba fúrva haltak meg, ugyanúgy véreztek, kapkodtak levegő után, üvöltöttek a fájdalomtól, és ugyanúgy vizeltek maguk alá az utolsó perceikben, mint a másik (többi) zászló alatt elhullottak.

És senki nem akarja lebontani az emlékműveket, nem firkálják össze obszcén szövegekkel a fejfákat, nem téma a halottak kiásása és átköltöztetése, nem zavarja a franciák önbecsülését. Francia állami pénzen - német támogatással - tartják karban ezeket a temetőket, nyírják és locsolják a füvet, söprik a sétányokat, irtják a gazt, gondozzák a virágokat.

Furcsa népek laknak arrafelé...


Ez itt a La Cambe melletti német katonai temető, ahol 22 ezer német katona teste pihen. A hangulat nagyon germán. Darabos, majdnem esetlen, durva megmunkálású kőkeresztek és kőlapok, amelyeken néha egy-egy név látható, de a legtöbbször csak ennyi:







Ein Deutscher Soldat.



Ők is nyugodjanak békében.





 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bárányi Sanya 2007.08.01. 15:20:58

Semmilyen film,vagy történet-regény stb. olvasása látása nem tudta ennyire döbbenetesen megéreztetni velem, hogy milyen nagyságrendű volt az a dícsőséges partraszállás és mekkora ember-érték áldozattal járt. Köszönöm!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.08.01. 17:15:37

Ildikó néni,

a szövetségesek 2 millió (!) katonát tettek partra Normandiában két hónap alatt, a velük szemben álló mintegy 380 ezer némettel szemben. Az itteni hadműveletek alatt (nyolcvan nap!) óvatos becslések szerint is 120 ezer halott és 400 ezer sebesült volt, plusz 180 ezer hadifogoly.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.01. 22:41:41

Hasonló szellemben Clint Eastwood alkotott zseniálisat. Nem tudom, láttátok-e az Apáink zászlaját és Levelek Iwo Jimából-t. Annyira másként közelíti meg a háborút, nincs az az idióta hősiesség benne, és mindkét szembenálló fél szemszögét bemutatja.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.10.01. 23:01:05

Dirty Harry óta Eastwood óriási utat tett meg. Riszpekt neki.

Az említett filmeket még nem láttam, de terveim között szerepelnek; csupa jót hallottam róluk.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.01. 23:10:37

Abban biztos vagyok. Korábban úgy voltam vele, mint Ford, vagyis Clint Eastwood bekaphatja,húúúú... De ez a két film egyszerűen zseniális. Nem tudom, mennyire vagy az 5.1es hanghatás megszállotja, nekem megvan mindkét aviban, természetesen eredeti nyelven. Kiírhatom őket a sörözésig

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.01. 23:33:23

Egyedüli gond, hogy csak aviban fog menni, valamiért nem tudok normálisan konvertálni. De aviban minden működik:)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.10.01. 23:46:44

Semmi probléma, majd megnézem a gépen.

dragon · http://www.panoramio.com/user/1267225 2008.12.10. 10:20:59

Én is jártam itt ! Elgondolkodtató, hogy a francia nép még gondozza is a megszálló német csapatok temetőit ! ..ezek után elgondolkodtató mi miért nem férünk el a ténylegesen felszabadító oroszok emlékművétől ?!

Normandiában készült képim itt (ha vkit érdekel):
www.panoramio.com/user/1267225

dragon 2008.12.10. 10:26:49

Michael Wittman harckocsizó sírja is itt van !! Ő nem volt náci, ő katona volt!
Leibstandarte-beli bajtársai számára Michael Wittmann jelentette a csendes, de kimagasló tudású harckocsizót, aki a harcban is nyugodt maradt, és szinte egy hatodik érzékkel jósolta meg ellenfeleinek következő lépését. Ez a tehetség természetesen nem érvényesülhetett volna kiváló legénysége nélkül, akikkel tökéletes összhangban harcoltak. És Wittmann az a harckocsizó ász, akinek neve tökéletesen tiszta maradt a háború mocskában, nem szennyezte be sem katonai- sem civil személyek elleni atrocitás.
Képem a sírjuknál : www.georgedragon.extra.hu/
legutolsó kép...alul

Steve the Great 2009.11.15. 14:46:15

Én is voltam itt (is) a nyáron, igazi nyomasztó, szürke, esős idő volt. (bár Normandiában milyen is legyen) Egyébként innen - pontosabban az ide tartozó kis múzeumból - tudtam meg, hogy Budaörsön is van egy hasonló, többezres német és magyar katonai temető.
süti beállítások módosítása