Aki úgy gondolja, hogy most Csuri a szlovák fővárost, mint olyat, pláne a szlovák embereket vagy főként népet fogja ostorozni piros-fehér-zöld ostorral, nagymagyarsága tudatában, az dobja ki a képernyőt (hogy mondjuk azt manapság a ciberkorban, hogy dobja el a könyvet...? Hm.) és igyekezzen jobban megismerni Csurit:))

Ostorozás márpedig lesz, de annak tárgya (trágya!!) egyetlen emberfia, akinek nevit nem tudjuk, sőt nem is akarjuk tudni!

Nos, vágjunk bele.



A Duna parton sétálva, az új hídtól jobbkéz felé, amelyik oldalon a koronázási templom is van, meg a Botel, és - mint tudjuk - a luxusszállodák némelyike, szóval itt továbbsétálva a parton elérünk a Szlovák Nemzeti Galériához.

A nemzeti galéria szóösszetétel alapján körvonalazódik valami elképzelésünk, sejtésünk, elvégre mindenki túl van már életében néhány ilyen műintézmény megtekintésén - most milyen meglepetés érhet ezután?

Hát, ebben az esetben kellemetlen, módfelett kellemetlen.

Így fest ez a dolog, ha háttal a Dunának rácsodálkozunk az "épületegyüttesre":




























P.M. Bohun is hátat fordít neki, bárki is legyen ő.

(Majd Tuskó mindjárt feloldja ezt a random kínzó kérdést, addig is térjünk vissza a háta mögé, a borzadályhoz.)

Hát kérem, ha hiszitek, ha nem, az a fordítottlépcső-szerű műanyag / hullámbádog lemezből csinált izé is a galéria része! A mögötte látható snassz kis eccerű fehér, árkádsoros 'U' alakú épületet ezzel hidalták át, és bővítették ki.





























A tervező biztosan nagyon odavolt magától, hogy milyen merészen ötvözte a régit és az újat, ez pont olyasmi - gondolhatta - mint a Louvre üvegpiramisa. Azt is sokan ellenezték, mégis most már korszakalkotóként emlegetik.
Hát ez is ilyen!

Sok szar megoldást láttam már épületben, sok ronda régi és főleg új monstrumot, és a régiek+újak kombinációját, de ez visz minden pálmát. Ennél rondább - ráadásul nemzeti intézményben - nincs.




























És amilyen kultúrnépek vagyunk mi itt errefele, még a kezét sem vágták le, amivel ezt a remek tervet papírra vetette...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.08.14. 21:58:22

Peter Michál Bohun valami festő csávó volt, akiről Liptószentmiklóson még galériát is elneveztek a tót atyafiak.

Ennyit tudok szlovákul, mer'hogy csak anyanyelvén van hozzáférhető hómpédzs.

e1 · http://beszoltam.hu 2007.08.20. 16:15:33

Nagyon gáz ez az épület. Főleg olyankor látszik jól, hogy mennyire elbaszták, amikor a Duna másik partjáról van fotózva. Az óváros közepébe betettek egy ilyen plémonstrumot. Jelenleg éppen egy autómárka feszít az egész épület oldalán.

e1 · http://beszoltam.hu 2007.11.23. 14:14:21

Hallotam már olyan sztorit is, hogy egy német turista csodálkozva kérdezte egy dunai hajózás alkalmával, hogy nálunk miért építjük a konzervgyárat a város közepébe. :D
süti beállítások módosítása