Csak kívülről láttam, azt is szürkületben, de a templom tornya így is szép.


Persze a három megközelítésen látszik a kínlódás is, hogy a borús esteledésben erősen zoom-olva fényképezett tereptárgyat valahogy láthatóvá tegyem.


De a korona azért ott van...

Egy illúzióromboló dolog van az egészben, illetve több, de a legfőbb - szerintem - az, hogy a templom teljesen a híd lábánál van, vagyis a hídra való felhajtáshoz az út már háztető magasságban megy el a templomtól 15 méterre...

A lefejezett gróf Pálfy mellett a másik "hát ez meg mit vétett?" érzés a templom háta mögötti épület láttán fogja el a nézelődőt:


Nem tudom mi lehetett egykoron ez a templommal teljesen összeépített valami, de ha még egy kicsit így marad, akkor már semmi nem lesz azután, mert összedől magától.

Igaz, van rosszabb is. Méghozzá a koronázási templomtól csupán pár méterre, az emlegetett híd lábánál, méltó helyen (6 méterre a fejed felett süvít a 2x3 sávban a város forgalmának fele...) megemlékeznek a hajdani zsinagóga helyéről.

A híd lábába még az egykori látványtervet is belevésték:
A felirat: Emlékezz!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

e1 · http://beszoltam.hu 2007.08.24. 01:41:42

Éppen ma meséltem egy kedves lány lénynek (akit ma kalauzoltam Pozsonyban), hogy mi is volt itt annó. Szóval az a szitu, hogy a Dóm tövében egy bazinagy főút vezet, az Új híd teljes forgalma, ami a belvárosba vezet be. Annyi a bibi, hogy ez miatt gyakorlatilga a földdel egyenlővé tették az egykori zsidó negyedet, amely azon a helyen állt, és 2x2 sávnyi szélleségű utat vájtak az óvároson keresztül. Gyakorlatilag ma ez az út választja el a várat a jelenlegi belvárostól.
Ami a Dómot illeti, hosszú éveken keresztül koronázási templom volt, ott koronázták a magyar királyokat is. Éppen hétfőn voltam bent Haľko József atya (pap létére nagyon jó fej) tarttott most hétfőn egy előadást a Dómban és sok érdekes infót tudtam meg, de ezeket látni kell. Nem is gondoltam volna, hogy egy templomban ennyi érdekes dolog van, pedig tuti, hogy az 5 százalékát sem mondták el annak amit már tudni lehet a múltból. Majd teszek fel a közeljövőben képeket a blogomra.
És még egy infó, régen a dóm mellett volt a várfal, ott ahol most a bejárat van. Szintén tudni kell, hogy romlika temlom állapota az út maitt, a rezgések teszik tönkre és most a közeljüvőben orgonacsere is lesz. :)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.08.24. 06:41:05

Vajon a pozsonyi építészek mind hiányoztak a "városrendezés" című előadásokról annak idején a műegyetemen?

e1 · http://beszoltam.hu 2010.08.20. 22:55:15

Inkább nem is tartottak ilyen előadást, nehogy még véletlenül betévedjen rájuk valaki.

Amúgy itt egy érdekes videó, kb. egy évszázad után levették a Dómról a koronát.

abu-bratislava.sk/portal/node/255
süti beállítások módosítása