2007.08.29. 16:49
Pozsony - még egy kicsit
Pozsonyt szegényt 2 ízben is jól leteremtettem, egyszer a nemzeti galériával (de ez megérdemelt!), másodszor a renoválásra váró házakkal - most befejezésként viszont néhány kellemes kép és jó szó is telik tőlem :)
A belvárosi sétálgatást már eddig is ajánlottam, ezt most megismételem, sőt azt is javaslom egyben, hogy decemberben próbáljátok ki, az Ünnepek előtt. Mi ugyan november végén voltunk, de már teljes ünnepi készülődés volt, ami azt (is) jelentette, hogy a belváros 4 vagy 5 tágas és részben összefüggő terén már álltak a kajás bódék és hatalmas utcai zaba volt...
Például ennek az egyébként nagyon jóképű átjáróháznak (vajon miért ugrik az be, hogy ez a püspöki palota...? Ivan majd kisegít...) na de bármi is legyen, mindkét oldalán olyan terek vannak, ahol folyt a dínom-dánom.
Magáról az itt emlegetett nagy össznépi evésről nem tudok illusztrációkkal szolgálni, de igyekszem majd élénk színekkel ecsetelni az eseményt.
Úgy kell elképzelni, hogy a november végi hétfő estén, sötétedés után elkezd gyűlni a nép az utcákon, tereken (mondjuk nem volt hideg, ez biztos besegített) és kedélyes csevely, valamint evés-ivás folyik. A kaját-piát a sok egyforma kis fabódéban sürgölődők szolgáltatják, de ha nem volt 300 ilyen a belváros terein, akkor egy se!
Olyasmi, mint a pesti Vörösmarty téri karácsony előtti hepaj, csak kevésbé puccos és inkább a helyi erőknek, mint a turistahordáknak szól. Ez utóbbi (mármint hogy szemmel láthatóan a hazai közönségre fókuszálnak) különösen szimpatikus volt.
És valahogy a hangulat is nyugisabb, például a meglehetős tömeg ellenére egyáltalán nem lökdöstek, végig lehetett menni a sokaságon egy pohár forralt borral a kézben, kiöntés nélkül.
És akkor a lényeghez értünk végre: MIT esznek és isznak a jóemberek? Nos, úgy tűnik hogy az ünnepi menü szabott: majdnem mindenhol ugyanazt a 10-12 féle dolgot árusítják, mert minden jel szerint ezt kell enni-inni ilyen időben.
Az innivaló a fűszeres fehér és piros forralt bor, tea, sör - mást nem nagyon láttam.
Az ennivalók közül a sült - párolt húsok viszik a prímet. A disznó- vagy csirke- vagy pulykaszeleteket egy hatalmas fémlapon sütögetik, úgy, hogy mellette rengeteg (de tényleg kilószámra) szeletekre vágott hagymát is sütnek, párolnak. Azért nem ugyanaz a fíling, mint a magyar lacikonyhákban, mert itt Magyarországon mindent zsírban/oljaban sütnek ki, de ott nem; a vaslap, amin a cucc sülöget, nem úszik az olajban, sőt, legfeljebb be van kenve vele, így a hús és a hagyma is csak kis sült állagot kap, ellenben nagyon finoman megpuhul.
Namármost a hússzeletet nagy, puha zsemleszerűségbe teszik, egy öklömnyi hagymakupaccal a tetején, mustárral (perverzeknek kecsup is van).
Ugyanez a mese lehet kis sültkolbászkás alapon is.
És akkor ott vannak a palacsinták és a rétesek. A palacsinkákban van ám sós is, nem is egyféle: májas krémes, káposztás meg ilyenek, de vannak a klasszikus túrós - lekváros - mákos stb variációk is.
Nos, kb. ezek a fő étkek, és mindenki tömi is a fejébe lelkesen - alulírott is végigkóstolta, és a húsokat olyan jónak minősítette, hogy a kipukkadás veszélyével dacolva kettőt is evett...
Ha ottjártatokban sokat ettetek, akkor javaslom hogy sétálgassatok kicsit, például erre:
Nagyon jó kis éttermek vannak a kapualjakban (ja, elfelejtettem, hogy most ettük degeszre magunkat a téren!), és kiváló bizsu-boltok - még ha ez utóbbi a férfiolvasókat, ha vannak, csak kis mértékben tölti is el lelkesedéssel...
A multikulti, illetve a globalizáció szép példáját csodálhatjuk meg a fenti táblicskun: a régi szlovák kocsma (kb. ezt jelentheti a felirat) a pepsivel szövetkezett... Hozzá a kocsmacégér dizájnja sem az a ciklámenszínű fröccsöntött műanyag stílus :)
Végezetül pedig: a renoválásra váró régi házak utcája egészen bíztatóan kezdődik, remélem hamarosan az összesről hasonló képekkel jelentkezhetek:
És mint tudjuk: mindez csak 165 kilométer. Igazán megéri elugrani odáig!
Már csak egy utolsó megjegyzés Pozsonyhoz, illetve a szlovákokhoz.
A jómúltkorában hallgattam a rádióban egy műsort; valamelyik nagyon öreg és nagyon bölcs történészünk mesélt a régi szép időkről, a Monarchiáról, a magyarság és a szomszédos népek közötti (olykor ambivalens) érzelmekről, kapcsolatokról.
Nem eleveníteném fel a teljes interjút, csak az agg tudós egyik reagálását.
A riporter a románokról beszélt, a tudós mondott valamit, majd a szlovákokra terelődött a szó. A történész (idézve egykori professzorát) azt mondta: "Hja kérem, a szlovákok mégiscsak a családhoz tartoznak".
Pozsonyban járva, beleszagolva a levegőbe, megnézve az épületeket, megkóstolva ételeiket-italaikat, az utcán diszkréten megstírölve lányaikat-asszonyaikat bizony egyet kell értenem a professzorral; lehetnek ilyen-olyan nézeteltéréseink, problémáink, vitáink északi szomszédainkkal, de úgy látom: igen, mégiscsak a családhoz tartoznak.
Nem eleveníteném fel a teljes interjút, csak az agg tudós egyik reagálását.
A riporter a románokról beszélt, a tudós mondott valamit, majd a szlovákokra terelődött a szó. A történész (idézve egykori professzorát) azt mondta: "Hja kérem, a szlovákok mégiscsak a családhoz tartoznak".
Pozsonyban járva, beleszagolva a levegőbe, megnézve az épületeket, megkóstolva ételeiket-italaikat, az utcán diszkréten megstírölve lányaikat-asszonyaikat bizony egyet kell értenem a professzorral; lehetnek ilyen-olyan nézeteltéréseink, problémáink, vitáink északi szomszédainkkal, de úgy látom: igen, mégiscsak a családhoz tartoznak.
1 komment
Címkék: gasztronómia pozsony evés ivás
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ErrorFlynn 2007.08.31. 13:18:10