Ha sikerül végre elszakadnunk a Pantheon kupolájának látványától (Peat! ez még neked is tetszene: egyszerű, no csicsa. A következő templomokról ezt már nem merném elmondani...), akkor érdemes kiülni eléje a bejárati oszlopok tövébe, és vetni egy pillantást a Piazza della Rotondára.




























Ha van tipikus római tér és házak, akkor szerintem ez áll a legközelebb hozzá. Figyeljétek meg, hogy minden ablakon spaletta van, amin, a napsütés erejét megtapasztalva nincs mit csodálkozni.

A tipikus római belvárosi bérházak továbbá - legalábbis az én tapasztalatom szerint - ennyire kopottasak, de valahogy mégis van egy összhang és otthonosság egy ilyen házsorban.

Na de a lényeg a térről a fenti képen lemaradt, ugyanis a helyzet a következő:


























Az emberáradatra gondolok, amely szerves tartozéka a helynek (és tegyük hozzá, hogy a hátam mögött, bent a templomban legalább kétszer ennyien voltak még...)

Ica kolléganőmmel pont mostanában beszéltük meg, hogy Rómában a terrakotta szín mennyire jellemző (ezt a szép szót ő tudta, neki pedig el is hiszem, elvégre ő a grafikai szerkesztő). Erre mondtam én, hogy még annál is gyakoribb a KOPOTT terrakotta, ami egyébként ugyanolyan gyönyörű és hangulatos - mint itt a sarki ház.



























De néha renoválnak ott is, és akkor meg lehet nézni az eredeti színt (ez a Forum Bovarium mellett van, jóval odébb).



























A Pantheont érdemes meg is kerülni, mert oldalról - kívülről jobban ráérezhetünk, hogy milyen öreg.

A következő kis térről (Piazza della Minerva) pedig ilyen látványt nyújt:



A teteje valaha aranylemezekkel volt beborítva, de azt elhasználták fiatalabb templomok építésénél, így most már csak valamilyen más lemezzel van befedve.


Az újabb obelisco pedig (már megint kereszttel a tetejin) azért érdekes, mert Bernini (mint azt már készségszinten tudjuk: a barokk atyja) ötlete volt, hogy az elefánt nyergébe ültette...

















És ha obeliszk, akkor vélelmezhetjük, hogy templom előtt áll. Úgy is van: ezen a téren van a Santa Maria Sopra Minerva, amely az egyetlen gótikus templom Rómában.
Kétségtelenül vannak belül gótikus ívek, de azért nem kell a csupaszságukban fennséges, tiszta fehér kő belsejű portugál templomokra gondolni...

Hanem inkább ilyen plafonra:

























Na jó: van, aki az ilyet nem szereti. De talán egy kis mentség még azok számára is, hogy 1488-ban festették...

Rendben: ha nem, hát nem.

Szerintem akkor is szép, még ha eccerűnek nem is mondható. Ahogy öregszem, kezdem egyre jobban megszeretni az ilyen klasszikusokat.

És hogy fehér kő is legyen, ott ácsorog az egyik sarokban Michelangelo Feltámadt Krisztusa, vállán a kereszttel, másik kezében pedig kötél és bot:


















































Azt az oda nem illő réz izét a katolikus prüdéria rakatta rá utólag.





Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.29. 12:33:59

A csicsás dolgokkal nekem a mögötte álló elv a problémám. Ugye, a klasszicizmust azért "találták fel", hogy visszahódítsák a reformátusra áttért híveket, ésezzel jelezzék, mi mennyire nagyok vagyunk, mennyire hű de csiribiri. Én egyszerű ember vagyok, mint a facsipesz, ezért nem szeretem a hivalkodást. Ráadásul azt a fajta hivalkodást, ami egy valós problémát merőben másként akar megoldani. Nem újragondolja a létének értlemét, hanem megmutatja, hogy "ki itt a János".

Aztán ettől fogva legyen bármi csicsiás, nekem ez jön le, akár telefonról, templomról vagy filmről van szó.

Ettől függetlenül a freskó szép:)És azt tényleg úgy kell nézni, hogy mikori alkotás:)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.29. 12:42:38

Hehe, egyébként mennyire perverz az ember. Ha Jung feltámadna, és jelentésasszociációt játszana velem, lehet, hogy beutalna egy klinikára, ugyanis akárhányszor terrakotta szót hallom, mindig a Magyar Posta Zrt jut eszembe:D (annó dolgoztam a törökbálinti Depo Postában, és a Terrakotta egyik állandó ügyfél volt. Így végérvényesen összemosódott vele. Pedig azt hittem, már gyógyulok:) )

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.29. 20:59:10

Off

Peat, hosszas bírkózás után sikerült betennem az oldalunkra a blogod linkjét.

_büszke_

Csuri / Bariildi 2007.09.30. 00:00:27

Háj, Peat,

a csicsással kapcsolatos asszociációid érdekesek!

Ami pedig azt illeti, hogy "Nem újragondolja a létének értlemét, hanem megmutatja..." ezzel nagyon egyetértek, főként ha a - nincs mit kerülgetni - katolikus egyházról van szó. Úgy tűnik már eléggé régen nem akarja újragondolni, mert sztem még most sem jutott el "agyilag" eddig a pontig.
De ami az általunk csicsásnak becézett templombelsőket és sok művészeti alkotást illeti, ezek között vannak bőségesen olyanok, amelyek a maguk túlburjánzó díszítettségében is gyönyörűek. Asszem itt nincs is vita... :)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.30. 12:14:07

Oh, Csurtus, /me büszke:)Egyébként, ha valamit szeretnél megvalósítani a bloghoz, nyugodtan kérdezz, talán tudok válaszolni rá valószínűleg:) Kivéve design:)

Csuri, nekem mindennel kapcsolatban érdekes asszociációim vannak:) Szegény Torgelle nevezetű futball játékos nevét hallom, mindig egy tortilla jut eszembe és látom, ahogy egy tortilla fut a labdáért, és potyog ki néha belőle a husi:D De anyukám azt mondta, ha nagyon akarom, kinövöm;)

Azt, hogy kinek mi csicsás, megint csak szubjektív. Pl fogadni merek, hogy letöltöttem most anyumnak Koltai Lajos Evening című filmjét, anyumnak nagyon fog tetszeni, index kritikája szerint baromi giccses. És egy dologról beszélünk. Igaz, pont ezért vannak a giccses/ csicsás dolgok, mert sokaknak tetszik.

De mint mondtam, pl egy 15. századi tempombelső (ami a képen is szerepel fentebb), szvsz teljesen más hatást ér el, mintha ugyanaz a kép a 18. században készült volna. Mondhati, az ideológia miatt.

Katolikus egyház megújulásához azt hiszem, kötelező darab Kevin Smith Dogma című filmje:)

OFF- apropó, sörözés áll még?;)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.30. 22:49:27

Peat,

sajnos úgy tűnik, a sörözés halasztásért kiált... Majd visszatérünk rá, ha a csillagok állása kedvezőbb lesz.

Torgelle: nekem ez a név egy félrészeg viking képét generálja, pedig sem vikinget, sem félrészeg embert nem láttam még életemben.

(a fenti állítás második felének egyik fele hamis)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.01. 14:41:02

Sejtettem, hogy még nem láttál félrészeg embert. Mindenhol csakis teljesen részeg vikingek:)

Sörözés október 11ig nekem sem jó, mert közel-kelet politikai rendszeréből zh-zok, és még nem hogy semmim nincs belőle, de még dolgozok is:)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.10.01. 20:03:00

Mi jövő tavasszal készülünk a Közel-Keletre, ha addig nem történik valami nagy átrendeződés arrafelé...

Apropó Közel-Kelet: nekem az egyik stratégia-tanárom mondta (szándékosan leegyszerűsítve persze a lényeget), hogy a Közel-Kelet háromezer éves konfliktus-sorozata egyetlen kérdésben foglalható össze: kié a víz?

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.01. 20:32:30

Igen, a víz dolog pontosan így van. De van még egy fontos aspektus. És pont ezért utálják Mózest is, mert 40év bolyongás után megálltak az egyetlen helyen, ahol nincs olaj:D

ErrorFlynn 2007.10.02. 14:27:48

én megbocsátok a barokknak, a faragott fa szószékeik, faragott fa imapadjaik, faragott fa gyóntatófülkéik, faragott fa ajtajaik és egyéb faragott fáik miatt. ami festett-aranyozott kőben csicsás és szemfájdító, az puszta fában egyszerűen meseszép.
a gótikus templombelsők összebarokkozását azért nehéz megbocsátani, de rajta vagyok az ügyön. egy 1500. évnél korábban festett falra meg lehetetlen megharagudni.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.02. 17:44:44

Hát nem tudom. Én vagyok a deviáns, holott apám faszobrász, engem meg sehogy sem érdekel a fa, az ő nagy bánatára Igaz, semmilyen művészet, pedig én igyekszem ám:)

nordiquetortue · http://ittvancouver.blog.hu 2007.10.27. 21:37:47

En az alabbi ket honlapot ajanlanam figyelmetekbe: Van olyan ingyenes szolgaltatasuk, ami a blootokon is jol nezne ki.
www.travbuddy.com/world-travel-guide
www.tripadvisor.com/

Koszi a kommentet a blogomon, maskent nem talaltam volna ide :)

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2007.10.27. 22:42:17

Köszönjük a tippeket és a látogatást. Nézz vissza máskor is!

Czegő Teréz 2008.10.02. 22:25:29

Ne szidjátok Mózest. Én voltam ott ahol ők negyven évig bolyongtak. Hat napi járóföld.
Szegényekneknek nem volt iránytűjük
süti beállítások módosítása