Sorozatunk következő részének főhőse (olvasóink pacifistább részének kifejezett kérésére) nem hadvezér, hanem egy kiköpött humánértelmiségi. Születési helye nem Temesvár ugyan, de ilyen szempontból (mint már említettem) roppant rugalmasak leszünk. Olyan emberről van szó, aki több tekintetben is hasonlít Weissmüller Jánosra: egyrészt a tengerentúli filmvásznon csinált karriert, másrészt pedig nézők százmilliói azonosították legfontosabb szerepével.
 
Hölgyeim és uraim: az ember, akinek felbukkanásakor pisszenés sem hallatszott a harmincas évek filmszínházainak széksorai között, s akinek a mozibajáró fiúk annyi kellemes percet köszönhettek akkor, amikor a kíséretükben lévő leányzók félelmükben odabújtak hozzájuk és nem volt energiájuk arra (is) figyelni, hogy partnerük keze merre kalandozik bátorítás ürüggyel…

Hagyjuk a fülledt erotikát másra, és mondjuk ki a nevet, amelyet szinte senki sem ismer! Hölgyeim és uraim, Drakula gróf köpenyében mai főszereplőnk: Blaskó Béla Ferenc Dezső!


A posztot - teljes terjedelmében - ide kattintva olvasható!

 

tim007 2008.01.31. 08:22:38

Ha jol számolom, ez az ötödik temesvári post, ami kikerül a cimlapra. Gratulálok és csak igy tovabb: városunknak és a Bánátnak kell a népszerüsités!

gyüttment 2008.01.31. 08:30:24

a nagy lugosi béla mint mefisztó 1 mai rekámfilmben. remek.
napielet.hu/napi/rovat/reklama/1516/dijeso_a_pokolban

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.01.31. 08:55:08

Hiába, a nagy emberek mindig felveszik szülőhelyük nevét. Elég csak nagy kedvencemre, Vitora gondolni;) Nekem még van pár évem:D

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.01.31. 09:00:22

Meg ott van ugye George Washington :-)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.01.31. 09:32:27

:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

És a fia, Denzel... :D:D

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.01.31. 09:41:23

Én eddig azt hittem, a színész Denzelben született.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.01.31. 09:50:03

Ott született, de az apja, George valami góré volt kint, aztán tudod milyenek ezek a jenkik, hagyonámytisztelet estébé... :D

Mit ne mondjak, nekünk sem kell a hülyeségért a szomszéba menni:D

No, mára azonban elköszönök a közösségtől, mert kötelességeimnek kell eleget tegyek. Szóval megyek berúgni csoporttársaimmal;)

További szép napot, Béláim az Úrban:)

filmbuzi 2008.01.31. 09:51:16

"Össze nem téveszthető magyaros akcentusa, kicsit (?) modoros viselkedése, a jenkik szemében echte európainak tűnő arisztokratikus gőgje telitalálatnak bizonyul: 1931-ben bemutatják az azonos című Universal Pictures-filmet, ami meghozza számára a régen várt hírnevet és elismerést, valamint (nem utolsósorban) pénzt."


Annyit egészítenék ki, hogy Lugosi Bélának a Dracula c. film produkciója nem egészen hozta meg a pénzt, mert gyakorlatilag (ekkor még heti fizetési rendszer dívott a Universálnál) segéd szinészi áron vállalta a szerepet mert nagyon kellett neki egy film szerep. B. Karloff-ot akarták elsősorban de Ő akkor már sztár volt és pont pénzvita miatt nem lehetett vele megegyezni. Lugosi Béla 4-5. választás volt csak de nagyon lobbizott a szerepért ezért volt hajlandó nevetséges fizetésért elválalni.

A magyaros akcentusáról pedig azt kell tudni, hogy nem volt túl jó nyelvérzéke és fonetikusan tanulta meg a szöveget hallás után ez is kölcsönözte neki a bizarr kiejtést, ti. nem oda rakta a hangsúlyokat ahol a szavak, mondatok igényelték hanem oda ahova Ő képzelte. :) Ez viszont tényleg nagyon bejött főleg az akkori hölgyeknek így lehetett ma már érthetetlen módon a 30-as évek egyik szexszimbóluma...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.01.31. 09:52:22

Tartalmas időtöltést, kultúrált szórakozást!

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.01.31. 09:55:04

filmbuzi,

köszönjük a kiegészítést; hogy a nők mit szerettek a furcsa akcentusban, nem értem, mindenesetre érdemes lenne kipróbálni, hátha nyolcvan év elteltével is működik a módszer :-)

ErrorFlynn 2008.01.31. 13:20:47

biztos tényleg vámpír volt. ott sunnyogott a sötét bányajáratokban, mintha dolgozna, de igazából a vakjáratokban és gyér lámpafényben morózusan csákányozó bányászokat csapolta 12 órában, ettől volt ereje színdarabokat magolni.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.01.31. 16:49:43

Sziasztok,
Blaskó Béla szerzett tudományos fokozatot, ezért a (nagy) Dr jár neki :)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.01.31. 17:19:04

ZZ,

nagy D ide vagy oda: azért milyen cink, hogy citromail-es drótpostacímet ad meg a személyi adatlapján :-)))

A ""Közösülés - paradigmaváltás?" című tanulmányát meg feltétlenül el fogom olvasni!

ErrorFlynn 2008.01.31. 17:25:31

az tényleg pompásan illeszkedik egyéb kiadányai sorába.
:-)
észre sem vettem.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.01.31. 17:40:03

Jobban vagy, Error? Ha igen, reméljük, hogy nekünk is volt szerepünk benne...

ErrorFlynn 2008.01.31. 17:57:39

hát.
olyan két óra múlva asszem jobban leszek.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.01.31. 18:13:12

Szurkolunk neked ;-)

És majd mesélj, ha teheted...

ErrorFlynn 2008.01.31. 18:16:33

az elég... hogyismondjam... sajátos lenne, erről nektek mesélni :-)))
de majd átfogalmazom.
ahhoz értek.

mentula 2008.01.31. 18:35:18

Nem emlékszik valaki arra filmre, amikor a világ legrosszab rendezője - talán a címben is valami ilyen volt - reaktiválja az öreg Lugosit és még csinál pár tuti bukást ? kb. a 90-es években ment, és mellékesen a mi Bélánknak is szép emléket állított :)

ps: Kezdek ráébredmi, hogy mindenki temesvári :)

mentula 2008.01.31. 18:37:59

Bammeg, na ahogy leírtam eszembe is jutott : Ed Wood :)

tistedur 2008.01.31. 19:19:54

:DD mentula,tudod kis fehér tabletta a megoldás :P

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.01.31. 19:25:29

hmmm vikág legrosszabb rendezőjéről uwe boll jutott eszembe.

és erre részegseégem sem menteség

tistedur 2008.01.31. 19:33:24

Bánya!
hidd el ed wood tényleg nem volt jó rendező..habár én kedveléem a filmjeit:annyira rosszak,hogy már jók.
a részegséggel meg vigyázni kell,mert jön a másnap :P

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.01.31. 20:16:41

A másnap buzis dolog;) Én sosem voltam még az, pedig.... :D:D

Viszont, lassan alvás, csak valakivel valamit le kell fixálnom msn-en , amit hazaért:D Nem jó egyetemistának lenni, ezt már régtaó mondom...

Error- elmúlt a két óra, remélem, jobban vagy:)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.01.31. 20:58:52

Error,

felcsigáztad az érdeklődésünket. Próbáld meg, akár átfogalmazással is...

Persze, csak ha nem kellemetlen.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.01.31. 21:04:07

mentula,

a "Szörny menyasszonya" meg a "Plan 9 from Outer Space" (ennek nem tudom, volt-e magyar címe) Wood-filmekre gondolsz szerintem.

Erkölcsileg majdnem lenullázták a mi Bélánkat.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.01.31. 21:05:27

Peat,

egyetemistának lenni király dolog, csak az a disznóság, hogy az ember mindig utólag jön rá, amikor már megbukni sem tud, mert elvégezte...

mentula 2008.01.31. 22:31:18

DDDDDDDD Peat, saját tapasztalatból mondom, télleg jól be lehetsz baszva. Én akkor írok ilyen "precízen" :)))) Váljék egészségére.

Csurtus, volt egy film Ed Woodról, Martin Landau alakította Luoisit. Abba raktak sok ilyen film a filmben témát. Origi Wood filmet nem láttam gondolom szerencsémre :)

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.01.31. 23:32:29

mentula,

én egyetlen igazi Wood-filemt láttam (a földönkívüliset), azt is nagyon régen, amikor félreértésből kölcsönöztem ki a videotékából a vadonatúj video-playerünket kipróbálandó, de nagyon megbántam. Béla kábé 40 másodpercig szerepel benne, utána valami helyettesítő/beugró fazon, aki még testalkatilag sem stimmel; kínos volt.

A Landau-osat nem láttam.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.02.01. 10:19:39

Csurtus,

abszolut király dolog, csak az ilyen fránya kötelezettségek ne lennének... :D

Mentula,

pedig nem ittam olyan sokat csak négy korsó sört (na jó, literesek voltak) meg pár pohár tekilát;) Az a vicc, amikor hazaértem, akkor éreztem, hogy hűű, valami nem stimmel:D

ErrorFlynn 2008.02.01. 11:45:03

mostantól akármit elgépelsz, Peat, örös söröskorsókat meg felespoharakat fogunk vizionálni a hátad mögé :-))
jobban vagyok.

ErrorFlynn 2008.02.01. 11:46:07

izé.
üres.
:-)

DrM · http://internetalon.hu 2008.02.01. 15:58:19

Hajrá Lugosi.
A legjobb Dracula volt, gyerekkoromba összepisáltam Tőle magamat. A többin röhögtem...

Dobai Bernadett 2008.04.15. 16:52:42

TOK JO!!!!!!!!!!!

ugyeugye 2008.08.01. 12:19:00

....szívom magamba az átitató feketeséget.......

fransancisco 2009.09.27. 12:44:36

Lugos híres szulotte még Sepp Posipal - tudott is magyarul
süti beállítások módosítása