A távoli tájak, valamint a nagy márkák és hírességek világába ezúttal valami egészen prózaival szeretnék bemerészkedni...


Gyálra ugyanis nem beszökött, hanem betört a tavasz. Végre...

Mindennek érzékeltetésére pedig nem szavak kellenek, hanem képek.

Íme, tessék kattintani a "tovább"-ra:




Az aranyeső - gondolom - mindenkinek evidens, de a bangita talán nem annyira ismert:



Kertünkben a mandulafáknak (különösen a teraszt árnyékolónak) kiemelt szerepe van.

Ráadásul igen, terem mandulát, teljesen ehetőt (már ha sikerült feltörni, mert az nem olyan nagyon egyszerű).

A virága pedig csodás; nem véletlen, hogy Van Gogh is megfestette, és nagyon hitelesen festette meg, tényleg úgy néz ki (ha kék az ég mögötte).


Itt van hát a Van Gogh-féle virágzó mandulafa:


Ugyanaz, két megközelítésből:
A tulipánok a kedvenceim, ilyenkor még csak a törpefajták virágoznak, de készül a többi is:
A fa tövénél kifejezetten dekoratív, és mire már nagyon kell nyírni ott is a füvet, addigra elvirágzik.

És hogy legyenek más színek is:


A fűszerkertem alakulását a másik blogon majd részletesen bemutatom, egyúttal felhasználási javaslatokat is adva az illatos ződekhez; most elöljáróban a lestyán, amely már nem bír magával (de majd embermagasságúra nő, akkor is megmutatom!)

Kellemes, virágos tavaszt mindenkinek!!!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mentula 2008.04.03. 09:11:36

De kellmes tavaszi feeleng... és szép a kertetek !
(Mond meg Té-nek, hogy a tulipánok kürül, és a kerítés tövében is nyírja le a füvet :D)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.03. 09:32:29

Megájj Mentula, ezér' még számolunk!!!!!

ErrorFlynn 2008.04.03. 11:57:54

jaj, nagyon hiányoltam már a virágfotókat. tavaszi színpompa rulez, kész szerencse, hogy ahol melózom, van kert, legalább ott nézegethetem. ha már otthon nincs. :(

spájdernecc 2008.04.03. 11:59:01

ne hisztizz, ültesd el a rozmaringot :)

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.04.03. 12:09:53

Vagy kendert.

Izé, ipari kenderre gondoltam természetesen, amiből kócot lehet készíteni!

ErrorFlynn 2008.04.03. 12:17:16

mán kiültettem, de az nem virágzik.
a kender virágzik?

_ártatlan_

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.03. 12:37:43

Van neki virága. Büdi.

(Azt mondják)

spájdernecc 2008.04.03. 13:04:49

az ipari kender legföljebb kerítésnek jó, Error meg el is veszne benne macséta nélkül
a rozmaring pedig virágzik, csak ki kell várni

ErrorFlynn 2008.04.03. 13:14:21

jaj, de én mostakarok! látod, csuriáknak is milyen szépeik vannak. nekünk is voltak szépeink, amíg még volt kert, és most hirtelen úgy hiányzik. még duplaszirmú jácintunk is volt, olyan kék, mint a képen, csak dupla volt a kelyhe. dédanyám kertjéből eredezett...
_sóhajsóhaj_

Dani Csaba 2008.04.03. 13:17:37

Na igen, ez szép. Ha belegondolok, hogy 2 hete végigbarangoltam Hollandiában a virágkiállítást. Egy kicsit azt juttatják eszembe. Küldjek olyanokat? Két kérdésem volna: Láttam Gyálról más képeket is egy blogon. Azzal a városvédő (-:))mozgalommal mi van? És főleg, mi van Temesvárral? Ja, és még valami: a kenderből nem lesz turmixolt zöldkrémleves (smart)? _kajánul vigyorog_

diab 2008.04.03. 13:19:43

fűben fekvős, virágillatos, méhecske döngicsélős tavasz helló.
nem adjátok bérbe a mesekertet olyanoknak akiknek nincs, de szeretnének? Csak egy fél óra kéne, hogy jól legyek.

spájdernecc 2008.04.03. 13:20:37

Error, cserepes, remek, és főként igénytelen törperózsákat láttam valamelyik áruházban. Virágoznak. Tán még nálad is megmaradnának.

ErrorFlynn 2008.04.03. 13:37:36

ugye? kifeküdni, hallgatni, ahogy zürmikélnek a poszméhek, beszipózni a napfényt, és lazulni.

megfontolom a törperózsát.

Aran-ka 2008.04.03. 13:59:04

Aki a viragot szereti....
(Nekem miert is van kutyam??:)))

Aran-ka 2008.04.03. 14:01:43

Vessetek meg! Nekem Van Gogh hianyzik most a legjobban...marcsak gazdasagi szempontbol is..:)

(Woody Allen utanerzest sejtok nem tevednek)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.03. 14:05:54

Csaba,

a gyái városvédő blog egy hirtelen dühroham eredménye volt; azóta vannak szemetesek a piac környékén, ergo volt értelme.

Virágkiállításos poszt jöhet!

Temesvári témák lesznek, csak időt küldjön valaki. SOK időt!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.03. 15:02:55

Tud valaki valamilyen magyarázatot arra, hogy az elmúlt 15 percben miért ugrott meg a nézettségünk?

Dani Csaba 2008.04.03. 15:48:26

Semmi értelmes magyarázat nincs erre! A káoszelmélet is azt mondja, hogy ha Rio de Janeiroban egy pillangó megrebbenti szárnyát, abból LEHET New Yorkban tornádó. De nem KELL legyen. Tehát isten és (fura ízlésű?) emberek dolgai a legváratlanabb következményeket idézheti elő. Például látogatottságot:)

spájdernecc 2008.04.03. 15:52:17

mert mindenhol máshol dögunalom van...

ErrorFlynn 2008.04.03. 16:35:29

te folyton ilyen látogatottsági izéken töpregsz, tib. előbb-utóbb könyvet is írhatsz majd róla, a A Nagy Látogatottsági Fluktuációk.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.03. 16:48:32

Csak nem szeretem azokat a dolgokat, amiket nem értek.

Egy csomó dolgot nem szeretek.

VIKI BACSI 2008.04.03. 17:44:53

Vegre nalatok is tavasz van,nalunk a mandula mar februarban viragzott, a mimoza viragzasa is vege fele tart, szerencsere egesz evben valami mas viragzik, most peldaul a narancsfelek, szagos az egesz falu, mire itt lesztek mar leviragzik, de viragokban nem lesz hiany.
Szep a kertetek, elvezzetek!

tistedur 2008.04.03. 19:52:25

ja kérem,nem lakhat mindenki mediterrán kultúrtájban..:)
kicsit ződ,kicsit savanyú de a mienk :)
és tényleg szép a kert..:)

neoprimitiv 2008.04.04. 08:41:48

tiboru

ez érdekes, én akiket szeretek, sokszor azokat sem értem (pl. a kamaszlányom :-(((). Tovább fűzve: értenek-e engem, akik nem szeretnek? Szeretnek-e, akik értenek? (stb....)
Na jó, inkább megyek és iszom egy kávét.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.04. 08:53:03

Ezeket is nevezhetjük kínzó kérdéseknek.

A KV jó ötlet...

ErrorFlynn 2008.04.04. 12:02:51

mindenki, aki nem szeret téged, azt hiszi, hogy ért, és mindenki, aki nem ért téged, azt hiszi, hogy szereted.

tistedur 2008.04.04. 19:29:00

ezt most bonyolult így estefelé..én azt nem értem,hogy hová tűnnek el a fél pár zoknik..

linda 2008.08.19. 14:05:41

az aranyesőt és az aranyfát nem illik összekeverni, ami a képen van az az aranyfa bármilyen meglepő is!

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.08.19. 16:05:59

linda,

ha ez lenne az első olyan dolog, amit csinálunk, amit nem illik megtenni...

Mindenesetre köszönjük a pontosítást.
süti beállítások módosítása