2008.04.05. 10:45
Florida - Jacksonville, a legnagyobb
Mai témánk a főhadiszállásunkul szolgáló város: Jacksonville, azaz JAX.
Amerikában szeretik a leg-eket; mondhatnám úgy is, hogy döglenek értük. Nincs ez másképp Floridában, a napfény államában sem.
Jax pl. az USA legnagyobb városa, és ne tessék a billentyűzethez kapni, hogy kijavítsátok a hülyeségeket, amiket írok, mert ez igenis így van. A legnagyobb területű városa. A helyi kereskedelmi kamara elnöke esküdött meg nekünk, hogy ez így van, úgyhogy ti sem vonhatjátok kétségbe…
Lakosságszámra nem nagy durranás, kb. 700 ezres város (igaz, hogy ezzel a keleti part harmadik legnépesebb városa NY és Philadelphia után…), de szerteszét terül, ezt tapasztalatból is állíthatom, de a wikipédia szerint is így van.
Úgy kell elképzelni, hogy a St. John’s River torkolatánál fekszik, és csupa mocsár volt mindenfelé, úgyhogy az épületek és épületegyüttesek meglehetősen elszórtan állnak.
Egyébként is: aki egy európai típusú várost képzel el, utcákkal, amelyeket házak szegélyeznek, a házak mellett járdák, ahol emberek sétálnak és a kirakatokat bámulják, vagy kiülnek a járdára kirakott asztalokhoz kávézgatni – nos, az felejtse el ezt a képet.
Kb. 5-6 ilyen utca van, a többi valami egészen más: először is autópályák, utak, hidak (a folyó felett és az autópálya kereszteződésekben több szintes izék), néhány felhőkarcoló, irodaépületekből egész negyedek, közöttük monstre parkolók, hatalmas, többtízezer négyzetméteres bevásárlóközpontok, körülöttük monstre parkolók…Jacksonville zászlaja itt vehető szemügyre. Nem egy nagy durranás, de ez nem is olyan meglepő az Újvilágban.
A fekete árnyékharcosban a hozzáértők Andrew Jackson tábornok lovasszobrát azonosíthatják (ami négy példányban is megtalálható az USA-ba: New Orleans-ben, Nashville-ben, Washingtonban, na és persze magában Jaxben; a névadó Florida állam katonai kormányzójaként kezdte a karrierjét, aztán ő lett az USA hetedik elnöke. Ahogy a költő is mondja: a hetedik ő maga lett. Azoknak, akik sokat forgatják az amerikai bankjegyeket: ő a húszdolláros arca.
A zászló színeire inkább ne vesztegessünk szót; az oké, hogy a narancs Florida nemzeti gyümölcse és egyik szimbóluma, de ez azért túlzás.
Az alsó részben az az amorf izé a város térkép-körvonala. Mekkora ötlet, te jó isten...
Nem egy gyalogos hely, az biztos.
Aztán van még egy nagy kikötő, meg mocsaras részek, meg zöldterületek, így nem csoda, hogy ha mindezt belevesszük, hozzá a szétszórtan csoportosuló ’residential area’-kat, akkor tényleg nagy helyen terpeszkedik, ilyen szempontból a térkép is beszédes.
No de nem tényeket és statisztikákat szeretnék én itten sorolni, hanem benyomásokat.
Akit érdekel az egyébként kiváló város-PR, annak ajánlom Jax hivatalos honlapját.
Ahol a térképen az önkényuralmi jelkép szerepel - amely miatt javaslom hogy pereljük be Amerikát, de Floridát, a First Coast-ot (ez a szűkebb terület neve) és Jax-et minimum - szóval a kommenistajel alatt van az úgynevezett belváros.
Ilyen épületekkel és összlátvánnyal:
Ez a piros cserepes félkör alakú építmény a Jax "landing", egy szórakoztatóközpont, ahol kikötnek a kis jachtok, van egy halom étterem, utcai zenész, és emberek gyalogosan - egyszóval igazi városi fíling....
Körbe-körbe pedig ott vannak a város büszkeségei, a toronyházak, ezek most már saját papírképekről beolvasva...
És mivel Tistedur pálmafákat akart, íme: pálmafákok. Floridában ez tényleg nem számít nagy durranásnak, mondhatni alapelem - de persze első két nap én is rájuk csodálkoztam....
No de egyetlen város sem lehet igazi város, ha nincs helyi "parade", azaz parádé. És mivel mi pont ott voltunk július 4.-én, így volt szerencsénk hozzá.... Következő posztban ízelítő belőle...
11 komment
Címkék: usa florida zászló jacksonville jax
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tistedur 2008.04.05. 11:22:06
tudom,hogy telhetetlen vagyok :)
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.04.05. 13:25:03
dr. Wilbur Swain 2008.04.05. 15:36:42
nagyon-nagyon
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.05. 20:22:47
nem jártam sok észak-amerikai városban, de nálam messze Montréal vezet.
Talán még Nouvelle Orléans, bocs: New Orleans :-) tetszene, holmi fotókból és filmekből következtetve.
catalpa 2008.04.06. 06:04:02
Ha Floridai tengerparttot akartok lattni, az Atlanti Ocean a legszeb, Palm Beach-tol Miami-ig, kb 150 K-meters szakasz ( Palm Beach, Brower es Dade County-ik )
Itt van : Palm Beach, Del Ray Beach, Boca Raton, Fort Lauderdale, Hollywood, Hollandale, Miami Beach, South Beach, Miami, Coconut Grove es Coral Gables, egyeduli a vilagban.
En sok helyen jarttam Europaban ( Costa Brava, Costa de Sol, Francia es Olasz Riviera, Amalfi Cost, a Dalmat tenger part stb. ), de ami Floridaba van az nincs sehol ezen a Sar Teken.
Nowhere else, but Florida
tistedur 2008.04.06. 10:43:49
kissé elfogultnak tűnsz :)
ami dalmáciában van,az sincs sehol máshol ezen a sártekén :P
Mentula 2008.04.06. 17:17:23
A térkép szerint van tenger is, de nem a városcentárban, majd akövetkező poszt ...:)
Amúgy a leírás szerint olyan ez a JAX, mint egy nagy alföldi város, csak nálunk nincs felhőkarcoló és pálmafa. Meg tenger, meg ekkora folyó, híddal. És ilyen fasza egészéves nyár, és jacht-kikötő, meg sztráda - sőt út se - a városban. Kurva rómaiak :)
tistedur 2008.04.06. 18:35:07
Mentula 2008.04.06. 19:16:35
Llychllyn 2008.04.06. 20:12:54
(valahol olvastam egy ilyen párbeszédet, hogy:
- honnan érkeztél?
- Cairo-ból.
- Virginia állam? (asszem)
- Nem, Egyiptom...)
és valószínűleg pontatlanul idézek, persze.:) De valami ilyesmi volt.
ErrorFlynn 2008.04.08. 14:04:16