Ígértem, hogy beszámolok a Jax-i kereskedelmi kamara elnökénél tartott kerti partiról.

Egész ottlétünk alatt nagyon vigyáztak ránk és tényleg rengeteg információt kaptunk, eligazítottak, minden alaposan elmagyaráztak - és ez bizony sokszor megkönnyítette az életünket.

A rendszeres eligazításba mindig beletartozott a következő: hová megyünk (mit kell tudni a cégről, személyekről), 'directions' - azaz merre kell menni autóval, térképen jelölve, és, ami nem kevésbé fontos: hogyan kell öltözködni ('dress code').

Az elnök úr a kamara munkatársai közül hívta meg a vezetőket, továbbá azokat, akik a mi programunkkal szorosabb kapcsolatba kerültek, valamint a 12 keleteurópai 'hallgatót'. Megtudtuk jó előre, hogy ez egy kerti parti, ezért 'casual', sőt 'very casual' az öltözködés.


Egy hangyányi aggályom volt ugyan azzal kapcsolatban, hogy mennyire fogunk szétfolyni mint 1 pocsolya a kertben délután 3-kor, amikor a buli kezdődött, de volt erre is megoldás, amint rögtön meglátjuk.


A hely egy lakópark, sok közös vonást mutatva a miénkkel, de a diferencia egy 2 és egy 5 csillagos szálláshely közötti különbséggel érzékeltethető. Ez a lakópark szintén fallal körülzárt területen található, a fal magasabb, belül pedig egy hatalmas kiterjedésű, gondozott, mégis buja benyomást keltő ősparkban álldogálnak a házikók. Itt már nem egyenházak vannak, de ami a leglényegesebb, hogy egymástól jó messzire helyezkednek el, tehát senki nem lát be a szomszéd tányérjába.

A házakat kanyargós kis utak kötik össze, közöttük fű/fa/virág, elválasztásként legfeljebb szimbolikus kis kerítés vagy sövény.


És íme a "terasz":


Igen, jól látjátok: a terasz tartozéka egy kis medanszié, a jobb sarokban az egy jacuzzi, és egy minigolf szett sem maradhat ki a képből.

De ami a lényeg: a terasz bizony FEDETTPÁLYÁS!

Mint megtudtuk, két okból: az egyik az időjárás (meleg + pára), a másik a szúnyogok, rovarok.

Úgyhogy ezt a teraszt légkondicionálják, igaz nem erősen, de valamelyest le tudták hűteni, körben és fölötte pedig hatalmas árnyas fák segítettek hogy ne váljon üvegházzá.

Szóval ez volt a kertiparti színhelye, no meg a hatalmas nappali - előtér, ahonnan nyílt.

Az elnök úr felesége körbevezetett bennünket az egész házon (emeletes persze), már csak azért is, mert fő foglalkozásként ő a lakberendezéssel tölti idejét.

Nem, ne tessék félreérteni, nem lakberendezőként dolgozik! csak egyedül a saját házuk berendezésével.

Egyébként a ház olyan, mintha egy magazinból lépett volna elő, minden kis tárgy, meg kárpit, meg bútor meg kép stb. harmonizál, rendezett, és még azt is mondanám hogy ízléses.

A hölgy egyébként egy egyetemet végzett és nagyon értelmes nő, akivel beszélgettünk egy sort - elmondta, hogy mire a gyereknevelésen túl volt, már nem akart/tudott állást keresni, és azt hiszem, nincs is benne az ottani szokásokban, hogy a nő menjen dolgozni, ha a férj társadalmilag olyan szinten van, hogy eltarthatja. Munka van, és akár találhatott volna valamit ha akar, csak gondolom nem olyan szinten, ami a férj státusának megfelelt volna. Úgyhogy maradt a házzal való foglalatosság.

Én sajnáltam kicsit, a szép házával és a kedves gyerekeivel együtt.

A fiú természetesen ott volt, és tettlegesen részt vett a kaja előállításában, azaz a grillt kezelte, oldalán a nejével:


Ami a grillen éppen sül, az grillkolbász, ez volt ugyanis az egyik fogás.

A másik pedig, igen, komolyan, nem vicc, nem csak a filmekben, hanem a való világban is (mármint ha az a való világ az USA): HAMBURGER!!!!

Helyben sült, igazi burger, amihez a hozzávalók elő voltak készítve és mindenki összerakhatta magának a frissen sült húspogácsával a saját elképzelése szerint.

Volt még sokféle és finom friss saláta, valamint csili kon kárne (chili con carne). Erről nekem volt egy alapelképzelésem (lásd itt), ezért úgy közelítettem hozzá, mint régi ismerős.

Hát, nem kellett volna! Képzeljetek el egy babsalátát, sok finom darálthússal, paradicsomos-csilis, közepesen csípős sűrű szószban - oké, oké, ez eddig teljesen jó, ne türelmetlenkedjetek, hogy mi bajom ezzel, most jön a lényeg: és mindez olyan édes, mint a békebeli házilekvárok...

Nem viccelek: teljesen édes, mint egy desszert. Az első falat nagy meglepetés volt, hogy mást ne mondjak. Még megettem néhány továbbit is házigazdáink örömére, dícsérve a kiváló menüt (látjátok mit tesz a fegyelmezettség??) de elmondhatom, hogy nem ez lett a kedvencem.

A floridai kajákról majd még lesz külön is szó, és az édes élet, akarom mondani étel újra terítékre kerül majd.

A partin természetesen a sok finom főétel mellett desszerteket is kaptunk, na, ezek tényleg édesek voltak, ez szerintem látszik is rajtuk:


Mondanom sem kell, hogy eldobható tányérokat és poharakat használtak, hogy ne kelljen mosogatni, a hangulat viszont tényleg lezser, mindenki nyugodtan csinálhat, amit akar, nem cseszegetik.

A 'help yourself' stílust (a lekvár-chillivel ellentétben) nagyon megkedveltem. Ez a felszólítás majd' mindenhol elhangzik, ahová csak megy az ember. Ki van készítve kávé, üdítő, süti, szendvics vagy bármi enni-innivaló, a vendéglátó pedig csak rámutat és azt mondja 'segíts magadon', hogy tükörfordítással éljek.

És attól kezdve TÉNYLEG nyugodtan oda lehet menni, venni bármiből bármennyit, senkit nem zavar, nem számít udvariatlannak, és beszélgetés, oktatás közben is bárki felállhat, ha éppen megkívánt egy jegesteát.

Ami Floridában a nemzeti ital - de ez már a következő poszt témája lészen.

Szóval a lezserség, a formalitások mellőzése néha egészen kellemes hellyé teszi ámerikát :))

Itt az egyik cseh lánnyal éppen a formalitások mellőzése közben vagyunk láthatók:


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ErrorFlynn 2008.04.16. 12:09:42

ja, a hamburger náluk véresen komoly dolog. láttam egyszer valami műsorban a "világ legdrágább hamburgerét", valami nagyon posh amerikai étterem specialitása, persze ilyen szuperkirály hússal, meg olyan zsömlével, meg a biozöldségek benne, meg tudomén, kisebb vagyonba került, és nem nézett ki mondjuk rosszul, dehát mégiscsak hamburger volt.

ErrorFlynn 2008.04.16. 12:14:41

kedvenc hegymászós könyvemben meg a szerző elmeséli, hogy a 2. vh után, mikor az usa-ból érkezett kajaszállítmányokon éltek, teljes elképedést keltett köreikben valami konzerv gyümölcsszószos hús, ami egy az egyben édes volt, és nem tudták elképzelni, azt hogyan, mivel és miért kéne enni. végül kikurkászták és kb. lemosták a husit, de hiába, mert a hús önmagában is teljesen édesnek bizonyult.

SgtPepper 2008.04.16. 14:19:30

a jó hamburger tud am tenyleg jo is lenni, de ahhoz franko elso osztalyu, szaftos hus kell

nekem a burger kinges peldaul bejon, meg a nalunk mar megszunt wendy's-est is nagyon birtam

spájdernecc 2008.04.16. 15:49:16

nemtom milyen a jó hamburger
sose ettem. nem is tervezem.
de annó a bikali Halgyárban gyártották az "eredeti hamburgerpogácsát"
az frissen sütve, kenyérrel isteni volt.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.04.16. 15:56:36

Csuri, cuki a kantáros nacid :))

ErrorFlynn 2008.04.16. 16:19:41

a halgyárban...?

spájdernecc 2008.04.16. 16:31:07

igen, a Halgyárban.
Gyártottak ott scsevapcsicsát, bélszínrolót, hamburgerpogácsát meg halrolót.
Dobozoltak-olajoztak fekete-tengeri tavridát.
És fagyaztottak mérhezetlenül sok busát szovjet illetve román expotra.

diabka 2008.04.16. 18:59:27

halhamburger? böeee.
De a medencés részt légkondistól napsugarastól ide a kertbe kérném.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.04.16. 19:04:46

Szerbusztok Bogyokaim:) Eloszor is boldog Te' napot utolag:)

Masodjara a vendegposzt vicces lenne, gondolkodom rajta:) Szombat este erkezek haza, addig vagunk baranyt:) olyat havazott a hegyekben, h csuda:) Jok legyetek:)

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.04.16. 19:07:05

Peat,

köszi; nézd meg a postafiókod, mert meghívód érkezett. Persze ráér szombatig.

Havat ne hozzál, fotókat de.

tistedur 2008.04.16. 22:09:51

akarom azt a teraszt :)
hogy lehet a húsos étel édes?! ez barbárság..

catalpa 2008.04.17. 03:35:00

Hello
Pofonok es Illesek valtoznak ( degustibus et coloribus non est diputandum ), kulomben en a sult hust oszi barack vagy szilva kompottal szeretem, es regen az oreganyam nyaron rengeteg gyumolcs fozelekket es gyumolcs levest keszitet.

ErrorFlynn 2008.04.17. 11:30:56

hús gyümölcskörettel, az egy teljesen más tészta (hehe), azt én is imádom. még a menzán is imádtam a nyesedékhusit a meggyszósszal meg a grízzel, de ezen kaják esetében a hús maga nem lesz édes.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.17. 21:52:10

A narancsos kacsa az hús gyümölcskörettel-nek minősül?

És a fokhagymás rostélyos?

catalpa 2008.04.18. 02:00:54

Hello
Narancsos kacsat meg nem ettem, en a kacsat voros parolt kaposztaval szerettem.
Jaj de finom az a foghagymas vagy hagymas marha rostelyos kompottal.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.18. 06:54:59

catalpa,

a rostélyos kompóttal kombó elárulta, hogy bánsági vagy... A kompótos húsételeket állítólag a pozsareváci béke után betelepített svábok hozták be a Bánságba a XVIII. század elején, s a regátiak (Ó-Románia) azóta innen (is) ismerik meg a bánságiakat.

Na meg az okos tekintetükről, magas homlokukról, kiemelkedő IQ-jukról, daliás termetükről, stb.

Santolunes 2010.09.12. 10:28:29

@tiboru: Na meg az okos tekintetükről, magas homlokukról, kiemelkedő IQ-jukról, daliás termetükről, stb.:mintha magamat látnám.;-)
süti beállítások módosítása