Olvasóink százezrei (na jó: eddig csak ekkerjoz és MTi, de a többiek is ezt tették volna, ha van rá idejük) joggal észrevételezték, hogy lengyelországi (krakkói) kiruccanásunknak mindeddig nem volt gasztronómiai hozadéka; se ottani kajáról, se piáról nem írtunk még.

Nos, éreztük a mulasztás miatti felelősség nyomasztó súlyát, úgyhogy mai posztunkban igyekszünk helyrehozni a hibát. Kis sorozatot nyitunk, melynek első részében bemutatunk egy olyan ételt, amit mi magunk is kipróbáltunk Kis-Lengyelország fővárosában és nem lett tőle semmi bajunk, csak annyi, hogy sok sört kellett utána inni.


A poszt - teljes terjedelmű - elolvasásához ide kell kattintanod!

Flat 2009.05.12. 13:28:23

Én is nemrég jártam szép Lengyelországban, először volt szerencsém, bár mi Varsót vettük célba. Némi rokoni szálak is fűznek az országhoz Sobieski király révén, khm..., úgyhogy nagyon megörültem, hogy távoli ősömről, így némiképp rólam is van cigaretta, vodka, és mindenféle egyéb rövditalok elnevezve. A Zywiec viszont nem az én söröm, legkevésbé ahogy a varsói egyetemistáktól láttam, málnaszörppel. Inkább a Tyskie.

Flat 2009.05.12. 13:29:51

Ja, s a bigos tényleg jó. Mi megkóstoltuk még odakünn (igaz nem teljesen tudatosan) a helyi pacallevest, az is nagyon finom, ha jól emlékszem Flaki a böcsületes neve.

2009.05.12. 14:27:32

A tejfölt illetően hasonlóképpen jártam ,igaz, nem Krakkóban, hanem Gdanskban.
Kulinárice az emlékezetes, hogy gyümölcsre éhezvén igen olcsó szilvabefőttet vettünk, amiről otthon (fizetővendég szoba) kiderült, hogy cékla...
Nagyon jó volt.

borigabi 2009.05.12. 14:31:24

Még egy, amit vétek kihagyni, ha pár napot Lengyeloszágban tölt az ember: a zurek (ejtsd: zsurek). És ha már sör, akkor Warka. :)

kakaoscsiga.blogspot.com/2006/11/urek.html

EÖ (törölt) 2009.05.12. 14:51:18

jó cikk, köszönjük
(fizetős rendőrt látni, az nem semmi :))))

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2009.05.12. 15:20:38

@Flat: Nekem a kicsit erősebb ZUBR sör ízlett nagyon, kb. a Borsodi Bivalyhoz hasonlítható, nevéből következően dobozán egy bölény található:)

Flat 2009.05.12. 15:33:00

@Tom KELLER: Úgy úgy. És a már emlegetett Warka sem volt rossz. @méhészborz: Céklát mi is ettünk, igaz nekünk étteremben adták az egyik ételhez. Meleg céklát, meleg lében. Őszinte leszek, tisztelet ide vagy oda, az bizony nem fogyott el. :)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2009.05.12. 15:33:04

Jól érzitek: lengyel italokról is lesz poszt :-)

hcs57 2009.05.12. 15:41:04

@Flat: az Okocimet nem ittál?

papugaja 2009.05.12. 16:04:41

A Swietego Tomasza és a Swietego Krzyza utca sarkán van egy étterem, ahol egy egész délutánt eltöltöttünk. A nevét nem tudja valaki??
Olyan zenék szóltak, amiben egyértelműen felismerhetők voltak magyar és cigány népzenei elemek (a "zarannyeső, jaaaaj ha meghalok" egy az egyben).

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2009.05.12. 16:14:55

@papugaja:

Hű, szerintem mi is jártunk ott... Bementél és jobbra volt egy nagyobb terem (pár lépcsőn kellett felmenni); az egésznek olyan rusztikus hangulata volt: faborítás, nehéz faasztalok, mindenféle parasztira hajazó bútordarab.

És salátabüfé.

A zene nekünk is feltűnt; az egyik - szerintünk nagyon magyaros - számra rá is kérdeztünk és azt mondták, hogy Zakopane környéki lengyel-szlovák keverék :-)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2009.05.12. 16:17:15

@csurtus:

Megvan, előkerestem a fotókat: Polskie Jadlo (legalábbis ez állt az étlapon).

Ott hoztak "előételnek" tepertős zsírt és friss házikenyeret!

Lesz is poszt belőle!

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.12. 16:28:47

rohadtul beindultak a gyomornedveim..
áááá..

ValleyFloydRoad 2009.05.12. 16:30:15

Jaaaj de szép ez a poszt:-) Nagy kedvencem a bigos, ha arra járok, mindig eszem. Sajna Krakkóban még nem jártam, de egyszer egy esküvő miatt jártam Łódzban és Pabianicében, egy hónapot pedig munka miatt eltöltöttem Varsóban. Imádják a vargányát és én is el voltam ájulva, hogy ilyen mindennapos, alap kajába vargányát raknak. Akárcsak a káposztás-gombás pirogba. És egyszerűen csak gombának mondták a haverok. Alig tudtam belőlük kiszedni a vargánya lengyel nevét, annyira természetese, hogy az "a" gomba.
Sörben Zywiec rajongó vagyok, de a Tyskie sem rossz (poznani barátom szerint természetesen a legjobb:-)), de Varsóban egy pultos csaj csak Królewskie-t adott, Varsóban varsói sört igyak, mondta:-)Amúgy az átkosban lehetett itthon is Zywiec-et kapni, egyszerűen csak "táncos" sörnek hívta errefelé a jónép a címke miatt.Kár, hogy manapság nincs lengyel sör errefelé.

Flat 2009.05.12. 16:31:19

@hcs57: Okocim kimaradt. Majd legközelebb. :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.05.12. 16:35:44

@ValleyFloydRoad:

A Lurdy-ház földszintjén a "közértben" (sose' tudom, mi a hálózat neve) egy hónapja láttam 0,25-ös Zywiecet, a madaras teszkóban meg nagy ritkán mintha Okocim is fel-felbukkanna.

MTi 2009.05.12. 16:48:50

A rendőrök bizonyára nem látták, amikor vodkáztatok majd a volán mögé ültél :)
Nagyon tetszett!
Én még zsenge ifjonc koromban jártam Lengyelhonban, kb. akkor, amikor Minden Lengyelek Tábornoka úgy döntött, hogy megfi... khm megrendszabályozza a Szolidaritást. A vodkával kapcsolatban a Wiborowa rémlik, bár azt csak szülői fogyasztásra a dolláros-boltokban lehetett venni, természetesen útlevél felmutatása mellett valutáért! Szegény lengyel testvérek spirituszt ittak... :(

ValleyFloydRoad 2009.05.12. 17:09:41

@tiboru:
Kösz a tippet:-) Okocimot pedig mintha láttam volna én is a madarasban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.05.12. 20:06:02

@tiboru: Te igazi médium vagy, tényleg ez a helyzet :D ( "de a többiek is ezt tették volna, ha van rá idejük")

ErrorFlynn 2009.05.13. 14:59:13

ez az a kaja, amit sajnos sose mernék nyilvános helyen enni, mert utána órákig kell pihegni valami kényelmes fekhelyen, ahol árnyék van és friss levegő. pedig abszolút elhiszem, hogy ízre remek.

samtelen 2009.05.13. 17:05:50

Én a Warka+narancsszörp kombóra esküszöm.

Az üveges konzerv bigos is elég jó volt meg a húsgombóc (pulpety) gombaszósszal, hmmm.

Ha lesz post a lengyel piákról, a Wisniówka se maradjon ki és hogy a Zubrówkát csakis almalével isszák.

magic11 · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/358-chrysler 2009.05.13. 19:38:40

ez nagyon jól hangzik. a vendégszeretettől pedig el vagyok ájulva... tényleg magyarországon ilyen maximum egy vidéki fogadóban történhet meg...

sanghajbaby (törölt) 2009.05.13. 20:36:27

ez nekem sajnos valahogy kimaradt, de cserébe degeszre tömtem magam zsurekkel:) az verhetetlen.
na meg a zubrowka. magában, almalével, citrommal, kis pohárban, nagy pohárban... bárhogy. megemlékezés remélem erről is lesz:)

Inda Krakkóból · http://indawwa.blogspot.com 2009.05.15. 13:54:03

A lengyel vodkák közül ajánlom még a Krupnikot, amely ugyan kevésbé ismert, mint a Żubrówka vagy a Wiśniówka, de a mézes íze miatt mindenképp különlegesnek számít.

mangorlo 2009.05.30. 13:42:11

nem tudom manapság is úgy van e de olyan 5 éve, belefutottam vonaton magyar belföldi szakaszon lengyel büfékocsiba. gondolom a lengyel magyar vonalat kaptam el valahogy. na ott voltak lengyek cuccok dögivel

Titus Pullo Urbino 2009.06.10. 10:35:08

1990 környékén Krakkóban megkóstoltattak velünk egy pacalleves nevű ételt (?), gondoltam, mivel szeretem a pacalt (pörköltnek) ez sem lehet rossz. Tévedtem. Szörnyű volt, úgyhogy ha tehetitek, ezt SOSE próbáljátok ki. Bigoszt is ettem, az ízlett, táncos sört (Ziviec?) ittunk hozzá meg sok kóser vodkát.

vidiki 2009.06.27. 20:18:18

kiełbasa -biztos nem tőlük vettük át. a kolbász szláv szó. és a kerek (kolo-szovákul)szóból van.

eMM2 2009.10.29. 13:00:36

Tökjó ilyent végülis itthon is lehet csinálni csak legalább kétfajta hús kell hozzá,káposzta meg sok sok fűszer.Ahogy elnézem szinte mind1 is hogy milyen.:)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.29. 17:19:30

@eMM2:

És a (legalább) kétféle hús közül az egyiknek bizony egy kicsit zsíros disznóhúsnak kell ám lennie (szerintem...)
süti beállítások módosítása