2007.06.17. 16:17
Portugália - Dia de Portugal
Egy technikai malőr miatt újraírom ezt a posztot; ha valaki olvasta volna a mindössze 24 órán keresztül itt szerepelt első változatot és azt tapasztalja, hogy ez nem pont olyan, mint amilyenre emlékszik, akkor megnyugtatom: nem őrült meg, mindössze jómagam sem tudom száz százalékosan reprodukálni az eredetit.
Szóval szégyellhetjük magunkat, mert megfeledkeztünk Portugália Napjáról, amely június tizedikén volt aktuális. Azért tartom fontosnak egy bejegyzés erejéig megemlékezni róla, mert szépen érzékelteti az egyik nagy különbséget régiónk és a luzitánok földje között. Felénk ugyanis a nemzeti ünnep legalább jó pár száz halottat produkáló forradalom, rezsimváltás, uralkodóbuktatás vagy esetleg lenyakazásokra, akasztásokra vagy más kivégzésekre történő emlékezés szükségeltetik egy izmos nemzeti ünnephez. Arrafelé pedig elég hozzá egy költő emléke.
Az ünnep elnevezése hivatalosan Dia de Camões, de Portugal e das Comunidades Portuguesas, vagyis Camões, Portugália és a portugál közösségek napja. 1580-ban ezen a napon hunyt el ugyanis 56 éves korában a legnagyobb portugál nemzeti költő,
Luís Vaz de Camões, aki az Os Lusíadas című elbeszélő költeményében örök emléket állított a tizenhatodik század portugál felfedezőinek, s rajtuk keresztül a portugál nemzetnek. Maga Camões izgalmas versenyző volt: katona, tengerész, kereskedő, megjárta az Indiákat, Makaót és Kambodzsát; voltak bizonyos tisztázatlan ügyei, melyek száraz leírása leginkább a lopás, csalás, sikkasztás törvényi tényállását látszanak kimeríteni, ült börtönben, kapott királyi kitüntetést, természetesen járt pár szemesztert a coimbrai egyetemre, hajótörést szenvedett, kínai szeretőt tartott, elcsábított pár királynői udvarhölgyet - nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Bizonyos szempontból olyan Villon-szerű alaknak tűnik, de a francia csavargóval ellentétben neki nemcsak ötletei, hanem anyagi lehetőségei is voltak az életvitelszerű kiteljesedéshez. És nem akasztófán végezte, mint francia kollégája, hanem királyi apanázst élvező nyugdíjasként, ágyban, párnák közt.
A világban szanaszét élő portugálok ezen a napon összegyűlnek a helyi bacalhau-akadémián (emlékszünk még ezekre az intézményekre?!), esznek és isznak egy hatalmasat, fado-t hallgatnak és énekelnek (erről talán majd egy külön poszt is születik), jól megbeszélik a Helyzetet (ez az a téma, amelyről az emberek Észak-Norvégiától Dél-Chiléig imádnak hosszasan vitatkozni) és persze megnézik műholdas tévén az anyaországban megszervezett katonai parádét.
Kicsit megkésve bár, de: boldog ünnepet, Portugália!
Szóval szégyellhetjük magunkat, mert megfeledkeztünk Portugália Napjáról, amely június tizedikén volt aktuális. Azért tartom fontosnak egy bejegyzés erejéig megemlékezni róla, mert szépen érzékelteti az egyik nagy különbséget régiónk és a luzitánok földje között. Felénk ugyanis a nemzeti ünnep legalább jó pár száz halottat produkáló forradalom, rezsimváltás, uralkodóbuktatás vagy esetleg lenyakazásokra, akasztásokra vagy más kivégzésekre történő emlékezés szükségeltetik egy izmos nemzeti ünnephez. Arrafelé pedig elég hozzá egy költő emléke.Az ünnep elnevezése hivatalosan Dia de Camões, de Portugal e das Comunidades Portuguesas, vagyis Camões, Portugália és a portugál közösségek napja. 1580-ban ezen a napon hunyt el ugyanis 56 éves korában a legnagyobb portugál nemzeti költő,
Luís Vaz de Camões, aki az Os Lusíadas című elbeszélő költeményében örök emléket állított a tizenhatodik század portugál felfedezőinek, s rajtuk keresztül a portugál nemzetnek. Maga Camões izgalmas versenyző volt: katona, tengerész, kereskedő, megjárta az Indiákat, Makaót és Kambodzsát; voltak bizonyos tisztázatlan ügyei, melyek száraz leírása leginkább a lopás, csalás, sikkasztás törvényi tényállását látszanak kimeríteni, ült börtönben, kapott királyi kitüntetést, természetesen járt pár szemesztert a coimbrai egyetemre, hajótörést szenvedett, kínai szeretőt tartott, elcsábított pár királynői udvarhölgyet - nem feltétlenül ebben a sorrendben.Bizonyos szempontból olyan Villon-szerű alaknak tűnik, de a francia csavargóval ellentétben neki nemcsak ötletei, hanem anyagi lehetőségei is voltak az életvitelszerű kiteljesedéshez. És nem akasztófán végezte, mint francia kollégája, hanem királyi apanázst élvező nyugdíjasként, ágyban, párnák közt.
A világban szanaszét élő portugálok ezen a napon összegyűlnek a helyi bacalhau-akadémián (emlékszünk még ezekre az intézményekre?!), esznek és isznak egy hatalmasat, fado-t hallgatnak és énekelnek (erről talán majd egy külön poszt is születik), jól megbeszélik a Helyzetet (ez az a téma, amelyről az emberek Észak-Norvégiától Dél-Chiléig imádnak hosszasan vitatkozni) és persze megnézik műholdas tévén az anyaországban megszervezett katonai parádét.
Kicsit megkésve bár, de: boldog ünnepet, Portugália!
Szólj hozzá!
Címkék: portugália önérzet
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.