Kréta a maga 8.400 négyzetkilométerével (akkora, mint Bács-Kiskun, illetve odaát Krassó-Szörény megye) a legnagyobb görög sziget. Távolról sem annyira zöld, mint Korfu, de kicsit bujább növényzettel van megáldva, mint például a dél-líbiai sivatag. Még csak annyit róla bevezetőként, hogy a második világháborúban itt zajlott le a Merkur hadművelet, rengeteg német ejtőernyőssel és hegyivadásszal.



Kopár öbölben és kék vízben az egész hellén szigetvilág erős, ilyen szempontból Krétának sem kell szégyenkeznie.

Ha szabad tanácsolnom valamit: bárhol foglalhattok szállást a szigeten, csak lehetőleg a déli partot kerüljétek el május és augusztus között. Afrika felől tényleg horrorisztikus meleg szelek fújnak, s hacsak nincs valami szaharai előképzettségetek, irtóra meg fog viselni. Persze annyira nem, mint az idei pesti július.





Azért a déli part is tud produkálni szép dolgokat: itt van például ez a mészkőszikla Mélampeszo mellett - tényleg kész csoda. Telistele lyukkal, gödörrel, barlanggal, terasszal, kiszögelléssel, vályúval, erkéllyel, csatornával, amelyekből/-ben satnya növények bújnak elő, megcáfolva azt - az eddig alaptételnek tekintett - biológiai törvényt, mely szerint a Földön a szerves életnek szüksége van vízre.

Ezeknek a növényeknek nincs! És érzékelhető vastagságú talaj sem kell nekik, hiszen szemmel láthatóan közvetlenül a sziklából sarjadnak, gyökereik maximum kálciumot és szilíciumot tudnak feldolgozni, ami azért komoly érveket ad azon tudósok kezébe, akik víz- és szénalapú civilizációnk lefigymálásával töltik munkaidejük jelentős részét.



Mi Északon laktunk ugyan, de pillanatnyi elmazavarunkban egy napra lementünk délre, ahol a már említett hőséggel szembesültünk. Érzékeltetésül: mintegy nyolc métert voltam kénytelen a homokban megtenni, de a talpam felhólyagzott.

A természet ennek a helyi gödénynek nagy valószínűséggel azbeszttel vonta be a lábán a bőrt, mert a 80 fokosra taksált homokon roppant egykedvűen álldogált; nagynéha odébbment pár lépést (gondolom, már fázott a talpa).



Ez a szomorú arcú ember azzal a nagyon kényelmetlen és nevetséges gallérral a leghíresebb krétai a Minótaurusz és Mikisz Theodorakisz után (az elsőről a következő krétai posztban lesz szó): ő Dominikosz Theotokopulosz, vagyis A Görög. El Greco.

Nem nagyon bírta a meleget meg az istenhátamögöttiség érzését, ezért Velence és Róma érintésével a sokkal hűvösebb (?) Spanyolországba emigrált, ahol is sikerült karriert csinálnia.

A helyi főváros, Iraklion mellett született, s egykori falujában áll ez a szobor, egy teljeséggel szokatlan árnyas öbölben, ahol egy hamisítatlan falusi kocsmában valami elképesztően finom báránysültet ettünk, hasonlóan kiváló retsinát (enyhén gyantaízű könnyű fehérbort) ittunk és nem értettük, miért kellett arról a szuper helyről ennek az idióta festőnek távoznia...

Aztán megkóstoltuk a kávéjukat és nem tettünk fel több ostoba kérdést.


Bónusz-információ a temesváriaknak: tudtátok, hogy Krétát (majd a fővárosát, a már említett Irakliont) sokáig Kandiának hívták?

Bónusz-információ-kiegészítés a nem-temesváriaknak: szülővárosunkban évtizedekig (1890 óta) létezett a Kandia nevű csokoládé- és édességgyár. Amikor felőle fújt a szél, a fél városban lehetett érezni a csokiillatot, és olyankor (gyermekkoromban) százezerszer megkérdeztem minden felnőttet, aki szembe jött az utcán: mit jelent a név? Mivel akkoriban nem volt Internet, meg a felnőttek egészen mással voltak elfoglalva, tuti választ senki sem adott. Nem adtam fel a reményt. És lám...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.08. 12:54:51

Hmm,engem a Temesvár infó lepett meg:) Mint született gyergyószentmiklósi rémlett valahonnan, de mostmár beugrott a név:) Igaz, semmi egyéb nem társul hozzá egyenlőre, de ahogy ez lenni szokott... :)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.09.08. 13:17:09

Peat,

gyergyószentmiklósi születésű? Jé...

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.08. 13:53:08

No,akkor kölcsönösen meglepődtünk:)

Albert Laci 2007.09.10. 08:46:39

A csokiillat főleg a város déli-délkeleti részén (Sági út) lakókat ingerelte, hisz már akkor is az uralkodó széljárás a nyugati volt...

ErrorFlynn 2007.09.10. 13:38:19

csokiillatú város?
de jó, hogy nem laktam ott. Kisgömböc lett volna belőlem Error helyett.

csokker 2008.03.23. 23:18:54

Egyrészt aki forró homokon gyalogol, az hülye, másrészt aki Krétán az északi részt élteti a déli helyett, az nem tud semmit a szigetről. Utazási blogba ekkora amtőrizmust beírni, atyaisten...

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.03.23. 23:32:05

csokker,

még szerencse, hogy vannak ilyen igazi profi spílerek, mint te, akik majd megmondják a frankót.

Nekünk az északi part jobban bejött, de ez a szép a dologban: van, akinek a pap, s van, akinek a papné. És ha szerinteünk az a hülye, aki a déli partot szereti?

Sakk-matt. Avagy patthelyzet.

Köszönjük a látogatást; biztos neked is megérte.

sammy85 2008.03.23. 23:38:50

csokker barátom,szerintem te egy kicsit nagyon eltévedtél és a hangnemet is elnézted,mert ez nem egy olyan hely,amilyenhez ezek szerint te hozzászoktál odahaza.

Mentula 2008.03.23. 23:57:54

Hehe most látom csak - szégyenkezve - hogy itten is voltatok :) Mi Chaniaban voltunk nászúton, ez ugye az É-i part. A vendéglátónk, Manolisz, egy derék alkesz kujon volt, aki a feleségemre pörgött. Ennek voltak részbeni előnyei : gratisz búvárkodás, hálóval halászás, verseny mocicsónak kirándulás, reggeli kávé az apartmanba. Persze az elején leültem vele iddogálni, és megdumáltuk, hogy friss házasok vagyunk, ne bunkózzon, és nem is volt tolakodó, sőt, inkább az én társaságomat kereste. Végül mi szesztesók lettünk, és gyorsan leszállt az asszonyról...

Mi is voltunk bérelt kocsival délen. De sose jutott eszembe ezt két külön helyként kezelni, Kréta az bazmeg Kréta.

csokker 2008.03.24. 22:39:12

Hát, kedves csurtus, nem én használtam elsőként az imperatívusz balfaszikuszt, hogyaszongya:

"Ha szabad tanácsolnom valamit: bárhol foglalhattok szállást a szigeten, csak lehetőleg a déli partot kerüljétek el május és augusztus között."

Ehhez még tegyük hozzá a Lonely Planet bevezetőjét a saját krétai utikönyvéhez: "Cretan say that visitors to their island cry twice: when they come and when they leave. Overdevelopment along the northern coast can make a poor first impression but it doesn't take long to fall under the spell of Greece's largest and most southernly island. The sun-drenched southern coas is a paradise of long and sandy beaches and isolated coves." Ésatöbbi, folyik tovább az északi-part fikázás ...

Egyébként meg hai lasa cu vorbele si cu smecheria despre turism, ha érted, mire gondolok.

csokibébi

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.03.24. 23:24:12

csokkermester,

igen, én is olvastam már LP-útikönyvet és azt is hallottam (egyenesen a Vatikánból), hogy beveszik a Bibliába, mert szerzői kivétel nélkül tévedhetetlennek minősülnek, akárcsak a pápa.

Amúgy meg századszor is felhívom a tisztelt olvasók figyelmét, hogy ez nem egy hivatalos turisztikai blog, hanem SZUBJEKTIV és SZEMÉLYES benyomások gyűjtőhelye. Ott olvasható jobbra fent, a nyitólapunkon, szerintem egészen érthetően.

Nekünk az északi part jobban tetszett és szevasz; máris többet foglalkoztam a dologgal, mint amennyit megér. Nyugodtan nyiss egy blogot és dícsérd a délit, csak ebből a pökhendi és okoskodó stílusból kellene picit visszavenned.

Béke legyen veled és a te lelkeddel.

SgtPepper 2008.03.25. 06:39:07

Engem nem köt a bloggazdától elvárható udvariasság és csak annyit mondok: csokker, miért nem húzol el a vérbe és írod meg a világ legjobb útikönyvét, amelyik megállapításaival mindenki mindig egyetért?

Hülye...

csokker 2008.03.25. 08:15:50

SgtPepper: készülök :-)

csokker 2008.03.25. 08:19:19

csurtus: jó ez a bibliás poén, nevettem, gondoltam is, mekkora paraszt vagyok, hogy így belerondítok az ilyen finom humorú emberek szubjektívkedésébe; bocsánat hát ezért az otrombaságért.

bogibogi 2008.03.25. 08:45:15

mi ket eve juliusban voltunk kretan a deli parton ierapetran de a gyerekek nem birtak a 39-41 fokot es harom nap mulva felkoltoztunk haniaba

tok rendesek voltak az apartmantulajok, nem kellett kifizessuk a hatralevo het napot, igaz, haniaban az unokatestvere panziojaba koltoztunk be

Zzoorroo 2008.03.26. 11:59:03

Szóval azt írtam, de nem tudom, miért tűnt el, hogy a Lonely Planet Európában elég gyenge, ezzel szemben délkelet-ázsiában egészen jó: Thaiföld és Vietnám könyveit kipróbáltuk élesben a tavaly és egészen precíz és használható volt, de például Oslóba vagy Koppenhágába nem hagyatkozzatok rá.

Zzoorroo 2008.03.26. 12:00:06

Ez persze a személyes benyomásom, még mielőtt kapnék a fejemre a LP-rajongóktól.

csokker 2008.03.28. 19:37:19

Természetesen távol álljon tőlem, hogy LP rajongó legyek, viszont nem véletlen, hogy a LP egy ilyennel nyit, vagyishogy takaroggyatok délre mind :-)

kádár kata 2008.11.06. 01:36:03


Mélyenszántó volt a társalg észak ill.dél Krétával kapcsolatban, élveztem. Viszont: mi májusban mennénk és még nem voltunk Krétán eddig, sem délen, sem északon. Tervezünk autóbérlést,hogy bejárhassuk a szigetet, de hol szálljunk meg, ahol fürdeni is lehet már ilyenkor? Oly hálás lennék infókért, segitsetek kérlek! Kata

dr. askovics 2008.11.06. 09:29:42

Májusban teljesen tuti északon is és délen is fürdés szempontjából (a hónap első felében 70%-os valószínűséggel, a második felében 100%-ossal).

Ha bérelt kocsi is lesz, akkor szinte teljesen mindegy; én Iraklion mellett valamelyik nagyobb panzióban szállnék meg északon, hogy közel legyek a civilizációhoz :), de végül is nem annyira lényeges. Kréta májusban kiváló választás.

A medencés helyhez ragaszkodjatok szerintem. mert tenger ide, tenger oda, az a tuti, ha van egy medence is a szálláshely közvetlen közelében.

kádár kata 2008.11.23. 00:19:34

Köszönöm, ott a helyünk májusban, csak azt várom, hogy a charterjáratok árai megjelenjenek és körül is nézek szállásilag. Majd koncentrálok a medencére ,de imádom a tengert,a napot,az élményeket és általában mindent ami utazás.Kata
süti beállítások módosítása