Az előző posztóból kitűnik, hogy ott voltam én is a piacon, ott vigyorgok mint a tök a tökök mellett...

És én még láttam mást is, amit említésre (mutatásra) méltónak tartok, úgyhogy pardon:
még eccer Campo de' Fiori!

Egyszóval a kis tér maga így néz ki, con Giordano a közepén.

Mi a szállodában osztogatott kis térkép alapján megtaláltuk (a buszt is, amely a közelben rak le), de más turisták taxival érkeztek furton-furt, mert el van ez dugva a nagyvárosi kavalkádban...
A tér áttekintő képe után egy zsánerkép (?? erre mondják?) a kínálatról, csak mert olyan szép színes...

és egy egészen másféle csendélet:
A nemzeti zászló pultletakarás céljából való felhasználása - úgy tűnik - bevett szokás, ami pedig a táskákat illeti...

...nos, egész Rómában, minden téren és olyan helyen, ahol tömeg van, általában feketék

(Csuri konkrétan négerekre gondolt, de annyira korrekt politikailag, hogy az már fáj: szerinte még az afroamerikai jelző is sértő, ami szerintem meg hülyeség; a néger szó is a "fekete" melléknévből vagy miből származik; én nem tekinteném sértésnek, ha Afrikában a "fehér" szóból kreált gúnynévvel illetnének a maszájok, de persze eszem ágában sincs Afrikába menni lakni, majd hülye lennék, csak úgy mondom), egy-egy tucat táskával rohangálnak fel-s-alá, vagy csak úgy kirakják az utcakőre és onnan árusítják.

Van egy olyan tévhit (??) is, amely szerint olaszhonban lehet a legjobb bőrárut venni - hát kedveseim... lehet, én nem kétlem, de hogy ezen utcai árusok portékája a kínai piac alatt van egy fél méterrel, azt higgyétek el nekem!
A dobozban lévő kis lila maga az articsóka, a nagy római kedvenc.

Ez az a növény, amelynek alig van ehető része (a látható levelek/pikkelyek nagyon kemények, teljességgel használhatatlanok, csak az a rész ehető, ami összetartja őket, vagyis az articsóka "szíve"), de ez egy dolog, mert ha a szíve fincsi lenne... Igazából szinte semmi íze nincs. Olyasmi, mint egy éretlen uborka egy alig fás karalábéba oltva, csak nincs annyi leve.

Kicsit rosszindulatú voltam, de csak kicsit.

Szóval ezt az izét megfőzik sós lében, ekkor olyasmi állaga lesz mint a főtt krumplinak vagy inkább egy főtt káposztatorzsának, ezt a dolgot pedig rápakolják a pizzákra, vagy fűszerezik és összenyomják krémessé, majd rákenik a pirítósra.

A Piaza Navonán, ahol első este vacsoráztunk, volt előételként bruschetta paradicsommal vagy articsóka krémmel. Egy tenyérnyi pirítósra félujjnyi krém. Ehető. 5 ajró. Erről ennyit, és ne többet.
A két hölgy éppen articsókát pucovál, olyan nagy gyakorlattal, hogy oda sem kell nézniük arra, amit csinálnak. A lepucovált belsejét gyorsan bekenik citrommal, gondolom hogy ne barnuljon.

A bal oldali hölgyet, mint jelenség nagyra értékeltem: ott ül a piac közepén, gályázik, de fess kis kötényke, frizura, smink, fux: egy római polgárasszony, egy Mamma alaptípus. Nem szeretném ha megharagudna rám...

Az articsókáról akartam egy külön posztot írni, mert megérdemlitek; talán annak is eljön az ideje és akkor majd visszautalok erre a posztra.


A piactéren találtunk egy aranyos kis húsboltot is, különösebb kommentárt gondolom nem igényel a látvány:
Az ember mindent hirtelen megkóstolna, és erre van is lehetőség: a kedves tulaj egy iszonyatos nagy és éles késsel gyönyörű szeletkéket vagdal szinte bármiből és bíztatja a betérőt, hogy kóstolgassa bátran.

Közben magyaráz (folyamatosan, szünet nélkül, néha mosoly, máskor a téma fontosságához mért komolyság, és széles, kifejező gesztusok megállás nélkül).

Olaszul, persze.

De így is kisakkoztuk hogy az egyik sötét színű szárazkolbász májjal volt keverve (ficat, mondtuk és mutattuk, mire ő is mondta, hogy fegato - na, ugye hogy tudunk olaszul??), vettünk is belőle kicsit.

Még néhány fajta sonkát és szalámit vettünk (mindent azonnal gyönyörűen lefóliázott levegőmentesen nekünk), és fájó szívvel hagytuk el a kánaánt...

Egy vega szerintem 0,3 másodperc alatt exitált volna akkor is, ha csupán csak elsétál a bejárat mellett és bekukkant. Konkrétan. A képek nem tudják visszaadni a teljes választékot, a hangulatot, s főként nem az illatot.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.13. 10:36:32

Igen, ez a husis látvány kifejezetten guszta. A gond, hogy épp pókerezek, és nem tudok emiatt enni. Pedig igény vóna rá...

e1 · http://beszoltam.hu 2007.10.13. 20:14:19

Hm, ahogy gy nézem ezeket a képeket ennék én is most valamit. Valami húsosat... :)

Kovács Kolos 2008.02.19. 16:56:34

Olaszban a piacokrol többet szeretnék tudni!
süti beállítások módosítása