Sétálgat hát az elkábult turista, és ha a látványtól még nem, de attól biztosan elszédül, hogy folyton felfele (is) kell nézni...






































Úgyhogy a lábfájás, derékfájás mellé felsorakozik lassanként a nyakfájás is :)
Oké, legyünk pozitívak, és tekintsük inkább tornának.


A folyosók néhol lépcsőkbe torkollnak...




































máskor meg ilyen kis oldaltermecskékbe lehet bekukucskálni:





Ebben a múzeumegyüttesben a kiállított temérdek tárgyon kívül, sőt, a kiállítási tárgyaknál jóval inkább maguk az épületbelsők jelentik az igazi attrakciót.

Ha csak a csupasz falak lennének... de mit is beszélek: a falak ugye távolról sem csupaszok...

Itt van mindjárt a kedvenc freskóm, és ma már csak ezt mutatom meg. Nem emlékszem hogy már a Raffaello stanzái néven emlegetett termek egyikében van, vagy valaki más követte el (igaz, hogy az 5 Raffaelo termet sem mind ő festette), de nem is ez a lényeg:



Mondhatnánk, hogy mi van ezen olyan különös: egy jól megfestett épületbelső, amelyben pont olyan a padló mint egyébként Rómában egy csomó helyen, mint láttuk, a festő pedig minden jel szerint ügyes, és tényleg perspektívába tudja helyezni. Szinte be tudnánk sétálni a keresztig, elhaladva a törött szobor mellett.

Igen ám...
DE
ez az egész cucc pont a fejünk FÖLÖTT van, vagyis az egyik terem plafonján!

Ezt télleg csak úgy lehet nézni, hogy a fejed a lapockádat veri (lásd Errornál), de még ez sem baj.
A terem közepén van kis pad, naná, hogy lerogytunk. Miközben azon bűvészkedtem, hogy lefényképezzem a mennyezetet, állandóan egy rossz érzés volt bennem, valahogy kényelmetlen volt hogy ott ülök, pedig már nagyon fájt a lábam.
És tudjátok mindezt miért?
Mert a freskó alatt ülve istenbizony az az érzeted támad, hogy az a szobor márpedig azonnal a fejedre zuhan...

Szóval ez a plafonon felfele-befele folytatódó terem, és annak padlójáról mindjárt a fejedre eső törött szobor szvsz kimeríti a perverzió fogalmát :))
Pozitív értelemben, persze.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dani Csaba 2007.11.15. 11:10:58

A pozitív perverzión túl még fényképen is határozottan szédüléses tériszonyos hatást kelt. Bennem legalábbis.

ErrorFlynn 2007.11.15. 11:49:50

ez nagyon-nagyon-nagyon! hűha, és vajon kinek jutott eszébe? és milyen elképesztő! és még egy törött szobrot is belefest, és ... hú.

mentula 2007.11.16. 08:39:30

Ahogy már mondta, itt se vótam. Viszont tényleg igaz a Blogotok alcíme, miszerint :mintha ott lettem volna. A megspórolt 10-20 eurót így nyugodt szívvel fektethettem vino rossoba :)

mnandy 2011.01.25. 08:44:59

Köszi! Nagyon tetszett.

További ajánlott nézemény:

James Burke: The Day the Universe Changed, 3-ik rész (part): Point of View
(Point of View: Scientific Imagination in the Renaissance)

en.wikipedia.org/wiki/The_Day_the_Universe_Changed

topdocumentaryfilms.com/universe-changed/
süti beállítások módosítása