csurtus 2007.12.13. 08:30

Vatikán - Tajvan

Kicsit talán furcsának hat a poszt címében egymás mellett szereplő két "ország"név, de pillanatokon belül meg fogom magyarázni; biztos vagyok abban, hogy diplomáciatörténetben, valamint a nemzetközi kapcsolatok elméletében jártas olvasóinkban máris megszólalt egy csengettyű. Nekik üzenem: igen, eltaláltátok. Azért.


Adva van ugye egy dunántúlnyi sziget, rajta 23 millió kínaival, 200 kilométerre a szárazföldi Kínától, akiknek feláll a hátukon a szőr, ha arra gondolnak, hogy a Kínai Népköztársaság (KNK) egyszer csak tényleg valóra váltja ígéreteit és fizikálisan, a gyakorlatba átültetve is megvalósítja azt, amit "egy Kína elvnek" hívnak szanaszét a világban. Ez (többek között) azt jelenti, hogy a Föld országainak választaniuk kell: vagy a KNK-val létesítenek diplomáciai kapcsolatot, vagy Tajvannal.


Mivel ez egy utazási-gasztronómiai blog, itt meg is állunk; a téma nagyon érdekes, de vérző szívvel el kell tekintenünk a folytatástól.

Szóval pillanatnyilag mintegy 22-25 olyan ország van a világon, amelynek vezetői bevállalták, hogy negligálják az 1,3 milliárd lakosú KNK-t, és helyette a 23 milliós Tajvannal tartják fenn a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat. Nem fitymálok én le egyetlen önálló államot sem, de azért jelezném, hogy olyan nevek vannak ezen a rövid listán, mint például Kiribati (amelyik egyetlen exportcikke és bevételi forrása, hogy mellette halad el a nemzetközi dátumválasztó vonal), Burkina Faso (lakosai a szomszédos, kőgazdag Elefántcsontpartra mennek vendégmunkásnak), továbbá Tuvalu
(gyakorlatilag víz alá kerül, ha elmegy mellette egy amerikai hadihajó). És van pár dél-amerikai ország is a sorban, de most őszintén: mit várunk egy olyan földrésztől, amelyik Hugo Chávezt adta a világnak?

Na, ebbe a sorba illeszkedik a Szent Szék is, amelyik 1942 óta preferálja Tajvant a KNK-val szemben.







És itt látható a tajvani nagykövetség is, a Via della Conciliazione 4/D alatt. Ezt a zászlót (az előbbiekben kifejtett okok miatt) elég ritka dolog lobogni látni, ezért okom volt feltételezni, hogy olvasóink osztoznak a lelkesedésemben.





   







A zászló eredetileg az egész Kínáé volt, csak jött ugye Mao és népes csapata.

A zászló sarkában a címer látható, ami sötétkék alapon fehér, 12 sugarú nap. Eredetileg ennyi volt a zászló is, de aztán jött Szun Jat-szen és létrehozta a mostani dizájnt.

Szerinte a fehér nap a (kínai) nép életrevalóságát, a kék ég a demokráciát, míg a vörös alap a nemzeti érzéseket szimbolizálja.









Nem tudom, minden nap olyan nyüzsgés van-e a nagykövetség előtt, illetve körül, vagy véletlen volt, de leültem vele szemben egy padra, elszívtam két cigit, s ezalatt valamennyi olasz fegyveres testület legalább két tagja megjelent, tett egy kört, fontoskodtak egy kicsit, majd elporzottak.

Itt a Polizia di Stato embereit látjuk; szerintem azt sem vennék észre, ha mögöttük kínai titkosügynökök zsákba varrva (vagy szőnyegbe csavarva...) elvinnék a tajvani nagykövetet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2007.12.13. 09:33:23

Ez a zsákba csavart nagykövet elvitel megmozgatta a fantáziámat. Mondjuk így tudom elképzelni a beszélgetést, mielőtt a nagykövet bekerül a pokrócba:
- Ő Exellenciája?
- Igen, én vagyok.
- Méltóztassék egy kissé mozdulatlan maradni, míg becsavarjuk...
- Őőőő

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.12.13. 11:36:42

A kérdés már csak az, hogy hány évig lesz kint az a zászló

ErrorFlynn 2007.12.13. 12:07:44

milyen érdekes, hogy szőnyegbe csavaródni hullák szoktak, és rajtuk kívül egyedül Kleopátra.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.12.13. 12:51:18

Volt még egy-két pasi, aki ideiglenesen túlélte a szőnyegaffért; tán valamelyik Horthy-gyereket is így exportálták, vagy keverem? Meg aztán Michál Kovác szlovák elnök fiát is hasonló módon vitték át a sógorokhoz pár évvel ezelőtt.

A szőnyeg minden titkosszolgálat elengedhetetlen kelléke. Fontosabb, mint a foncsorozott napszemüveg meg a hangtompító együttvéve.

ErrorFlynn 2007.12.13. 13:19:28

szőnyegbe csavarva lopta el a mindenható 3. Bir. a Horthy-gyereket? nemá. ez tiszta ciki.

Aran-ka 2007.12.13. 13:37:44

A szőnyeg értékesebb volt, mint az egész hadmüvelet..
Szép kézi perzsa.
süti beállítások módosítása