Újabb kirándulás, újabb élvezetes történetek és újabb szép fotók Viki bácsitól, aki - ahogyan azt megbízható forrásból tudjuk - átment Titusz diadalíve alatt. Most a Haifától 25 kilométerre fekvő, egykori Dor település múzeumában járt, ahol nemcsak bíborcsigát látott, hanem napóleoni ágyúkat is.

Nagy múlt - kis múzeum

Fél-ünnep volt, a gyerekeknek szünidő, a szülőknek viszont munkanap, így aztán a nagyszülőkre hárult a feladat, hogy a lurkókat szórakoztassa. Így kerültünk tel avivi barátainkkal és egy csomó unokával a tanturai kis múzeumba, amelynek nagyon érdekes története van.


A kis csibészek - miután végigszaladtak a múzeumon - felcsaptak alkalmi archeológusoknak: egy kis zacskóban mindegyik kapott egy cserepeire tört kis korsót és ragasztót, hogy állítsák össze a cserepekből az eredeti edényt. Evvel egy-két órára úgy el voltak foglalva, hogy a nagymamáknak, nagypapáknak még arra is maradt idejük, hogy megnézzék a sokezer éves múlt emlékeit.



Hogy mi minden került elő az ásatásokból és a víz alatti kutatásokból, amelyek nemzetközi önkéntesekkel nyaranta még most is folynak, azon még mi is elcsodálkoztunk, akik pedig megszoktuk, hogy az utcánk végén római kori vízvezeték alapjai állnak.

Itt például kánaánita szobrok láthatók.






Itt egy újabb kánaánita szoborfej.

Az öbölnek és a partján lévő kikötőnek az első írott emléke egy egyiptomi hieroglifán található; D-jr-nek hívják; ezután már a Bibliára vagyunk utalva. Körülbelül Krisztus előtt 1230-ban Józsué Könyve (17.11.) így ír:


“ És a Manasséé vala Issakhárban és Áserben: Béth-Seán és mezővárosai, Jibleám és mezővárosai, Dórnak lakosai és mezővárosai, Én-Dórnak lakosai és mezővárosai…”





Ez egy főníciai maszk.


Józsué könyve arról is beszámol, hogy nem űzték el a Kánaánitákat, és ezt a körülbelül 180 évvel később íródott Bírák Könyve (1.27.) is megerősíti:




“ És nem űzte el Manasséé a lakosokat sem Béth-Seánból és annak mezővárosaiból, sem Taanakból és mezővárosaiból, sem Dórból és mezővárosaiból (…) És a Kananeusnak tetszett ott lakni azon a földön.”
Vagyis egy toleráns, vegyes lakosságú kikötőváros lehetett.



Görög szoborfej. Szép.

Krisztus előtt körülbelül 950-ben a városnak Abinadané, Salamon király veje volt a kormányzója. Ezután (Krisztus előtt 586-ban) a város babiloni fennhatóság alá került, majd mintegy ötven év múlva a perzsák foglalták el; következtek a görögök (Nagy Sándor és a Ptolemaioszok). Krisztus előtt 167-ben, a Makkabeusok lázadása után a Hasmóneus királyi ház következett, majd  Nagy Heródes uralkodott a tájon. Idősebb Plinius, valamint Josephus Flavius is ír Dora-ról (ahogy a rómaiak nevezték). Agrippa idejében (Krisztus után 44 körül) volt itt egy zsidó imaház, de a sok pogány békésen megfért nemcsak egymással, hanem a zsidókkal is.

Körülbelül az időszámításunk kezdetén indult be az első ipar Dor-ban: egy bíborgyár. Ennek a festékanyagnak az értéke ugyanannyi volt, mint az azonos súlyú ezüsté vagy borostyáné. A nyersanyagot kétféle tengeri csiga szolgáltatta, amely a Földközi tenger partján Thirusztól egészen Caesareaig nagy mennyiségben megtalálható volt: a murex brandaris (a tüskés bíborcsiga) és a murex trunculus (a sávos bíborcsiga). A csigákat kora tavasszal fogták ki a tengerből és azonnal kivonták az ereiből a piros folyadékot. Ezt aztán kizárólag ólomedényekben főzték, amíg egy-tizenhatod részére sűrűsödött, és közben tesztelésként nyers gyapjút merítettek a folyadékba, amíg elérték a kívánt bíbor színárnyalatot. A bíborfestéket hajókon Európába szállították, és a legdrágább kelméket festették vele, például a királyi bíbor palástot.

A római birodalom bukása után Dor bizánci uralom alá került, ami ellen a zsidók Krisztus után 371-ben fellázadtak. A lázadás leverése során sok város pusztult el, de Dor nem volt közöttük. A templomos lovagok De Merle fennhatósága alatt voltak Dorban a keresztes hadjáratok idején (Krisztus után 1099-1291), majd a városka arab és végül (1517-ben) török uralom alá került, amely egészen 1918-ig tartott.






Napóleon 1799-ben el akarta foglalni Akko várát a törököktől, de sikertelenül ostromolta, úgyhogy végül vissza kellett vonulnia. A francia flotta egyes hajói Dorban horgonyoztak, de az angol blokád miatt nem tudtak kihajózni Franciaország felé.










Napóleon parancsot adott, hogy a hajón lévő ágyúkat vessék a tengerbe, hogy ne kerüljenek az ellenség kezébe. Nem is kerültek; csak néhány évvel ezelőtt halászták ki őket a tengerből, s most ott láthatók a múzeumban.






Edmund Rothschild bárónak (aki az egész környék fellendítésén munkálkodott adományaival) sikerült beindítania a szőlészetet a közeli Zichron-Jakovon. A báró 1880-ban elhatározta, hogy egy üveggyárat építtet Dorban, amely majd palackokkal látja el a borospincéket. Megbízta a vegyész Meir Dizengoffot a gyár vezetésével. Hamarosan kiderült, hogy az itteni tengerparti homokkal nem lehet színtelen üveget gyártani, ezért Belgiumból és Franciaországból hoztak homokot, amit azonban hatalmas kiviteli vám terhelt. Ezért (és mivel az Európából jött üvegfúvók egymás után betegedtek meg maláriában) a gyár három év után csődbe jutott és be kellett zárni. Dizengoff később Tel Aviv első polgármestere lett.

Egy pár évvel ezelőtt rájöttek, hogy a Negev sivatagban kitűnő, üvegygyártásra alkalmas homok van; így indult be a Fenicia síküveg-gyár Tziporiban, amely a világ egyik legkorszerűbb és legnagyobb ilyen ipari létesítménye.

A dori gyár épülete több, mint száz évig állt elhagyatottan, de az eredményes ásatások annyi mindent hoztak felszínre, hogy a Dor helyén lévő Nahsholim kibuc elhatározta: az épület földszintjét múzeummá alakítják át. A tavalyi év során a hiányzó tetőt is pótolták, az emeletet is renoválták, de még hiányzik a pénz a felújítás befejezéséhez, pedig rengeteg kiásott emlék vár új kiállítótermekre, s arra, hogy a közönség elé kerüljön. Reméljük, hogy erre nem kell túl sokáig várakoznunk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tistedur 2007.12.19. 08:52:03

hát igen,izrael is egy olyan hely,ahol jó régésznek lenni...(csak sok a római és a középkori lelőhely:és minegyik alatt nagyonjó őskor van :P)

spájdernecc 2007.12.19. 09:42:21

ez a cserépragasztósdi piszok jó ötlet
szíves engedekmetekkel/engedelmükkel propagálni fogom :)

ErrorFlynn 2007.12.19. 13:19:19

na, most áll keresztbe a szemem. moldvai vadászgép-tranzakciók után éles váltással Kre 1230, meg Manasséé vala, aztán meg Napóleon...

Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2007.12.19. 15:02:07

Olyan erdekes, hogy vetek lenne hozzaszolasommal untatni a nagyerdemut.
A

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2007.12.19. 15:58:26

Ilyen az amikor egy vállalkozás beindul - - -
mondta Poncius pilátus és a sebesség fokozására adott utasítást az evezősöknek, mikor vizisíelni indult a Földközi tengeren

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.12.20. 00:06:20

Aran-ka,

szerintem Viki bácsi minden hozzászólásnak nagyon fog örülni, a kérdéseket pedig különösen szereti; úgyhogy ne tartsd vissza magad!

Bárányi Sanya 2007.12.20. 01:02:07

Ezt ugy-e direkt csinálod, hogy még jobban fájjon a szivünk az elmaradt izraeli utazáésért? Ha egy ilyen kis múzeumban is ilyeneket lehet látni... Persze látni is kell, amit nézel, térben, időben és koncepcióban. Hát ebben utolérhetetlennek bizonyulsz!

Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2007.12.21. 13:09:45

Dragaim, en Izraelhez nem szolhatok hozza, aki volt sorozni, es meghallgatta a tortenetemet (nem a motorosat), az tudja, mirol beszelek:)))

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2007.12.21. 14:34:30

Aran-ka,

a mi blogunkon biztonságban vagy; SENKI keze nem ér el a csurtusblogig!

mentula 2007.12.21. 20:59:48

Engem különösen érdekelne a Zichron-Jakovon termett szőlő későbbi sorsa, jelesül, hogy miféle borok készülnek ottan. A kis országok ilyen tekintetebn borzasztó hátrányban vannak, mindenféle alsó-középkategóriás ausztrál, chilei, kaliforniai borba beleütközünk, az ilyen kuriózumokról meg nem hallani. Viki bácsi, ha ajánlanál valamit... Ja, és remélem a vegyészt csak az üveggyártás úgyében vették igénybe :)

VIKI BACSI 2007.12.22. 11:21:07

Meglesz! most szedem ossze az anyagot a falunkrol Binyaminarol, es a borokrol sem fogok megfeledkezni.

Dani Csaba 2007.12.24. 07:57:52

Na igen, ez a román-magyar térség... Ez a Dizengoff nevű polgármester Moldáviában (Besszarábiában)születik és élete meghatározó élményei egyike Herzl Tivadarral való találkozása, aki Budapesten találja ki a cionizmust. Mégis kicsi a világ...
süti beállítások módosítása