e1 (álnéven Iván) Pozsonyból már többször jelentkezett kommentekkel, legutóbb a pozsonyi szobrok ügyében írt. Ezután némi magánlevelezésbe is bonyolódtunk, ebből is idézek most:



Aztán amit sajnos kihagytál az Schöne Naci, a régi Pozsony egyik jellegzetes figurája. Szobra a Čumiltól kb. 20-30 méternyire van a Főtér irányában.
Kalapját emeli, csak sajnos a sok marha angol turista valamelyike mindig tönkreteszi. Jelenleg éppen a kalapja van letörve.
 
Itt megkérdeztem, hogy náci volt-e a Schöne Naci, és hogy miért pont az angolok a hunyók kalapleverés ügyében?
 
Én magam soha sem fotóztam a Schöne Nácit (helyesen Schöner, de a rövidebb forma az elterjedtebb), mert hát én némi túlzással naponta megyek el mellette, viszont Google bácsi rengeteg képet tart számon róla (sajnos olyanokat is, ahol szegény éppen fel van borítva). Amúgy tényleg az angol turisták csinálják mindig a balhét. legalábbis amikor elkapják a tetteseket, mindig angolokról van szó. Pozsony számukra egy olcsó hely és ide járnak hétvégenként berúgni és szétverni a várost, mert itt nem félnek annyira, mint otthon.
Amúgy Schöner Náci nem volt náci, csak így hívták. Egy cukrász volt, aki bohóc szeretett volna lenni. A 19. század végén született és 67-ben halt meg és ő Pozsony amolyan kabalafigurája lett. Frakkban és fehérgalléros ingben járt sétapálcával a kezében, emelte a hölgyek előtt a kalapját (cilinderét) és így múlatta az időt. A város menő cukrászdáiba már ingyen is kapott sütiket, gyakorlatilag nem csinált semmit, csak kedvesen mosolygott az emberekre és egy közkedvelt alak lett - egy erősen pozitív figura. Állítólag a mosolyokat, amelyekkel az embereket köszöntötte a tükör előtt gyakorolta. Nemrégiben szálították át maradványait Léváról Pozsonyba, Sajnos ma már a városban nincsenek ilyen emberek.
Ha érdekel, találsz néhány képet Pozsonyról a következő oldalon: http://pozsony.e1.sk - ez az egyik volt iskolatársnőmnek készítettem házi feladatként. Talán majd egyszer frissíteni is fogom, most sajnos nincs rá elég idő.
Aztán ha gondolod, te is less fel a blogomra: http://e1.sk

Iván (e1)
És akkor íme a mosolygós kalapemelés, gugli bácsitól kölcsönözve a képet:
Ivánnak pedig köszönjük a hozzászólásokat, a tippet és várjuk ezután is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.08.23. 06:55:04

Istenem,

egy cukrász, aki bohóc szeretett volna lenni...

Ez olyan közép-európai, nem?

Schöne Náci speciel rögtön az egyik példaképemmé vált: mosolyogni, nem csinálni semmit, nőknek kedvesen bókolni és közben finom süteményeket enni.

Schöne Náci for President!

e1 · http://beszoltam.hu 2007.08.24. 01:28:42

Nekem is nagyon tetszik az idea, de valahogy hiányzik a történet azon része, hogy miből élt a bácsi. Nekem valahogy mindig elfogy a zsetonom hónap végére. :)
Amúgy voltam ma az U.F.O.-ban, talán az is megérne pár szót.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.08.24. 06:37:52

Ó Iván,

még hogy miből élt... Ilyen kérdést is csak műszaki értelmiségiek tudnak feltenni; ugye mérnök, esetleg programozó vagy?!

Hogy miből élt... Abból, amit leírtál, ScHN egy valódi művész volt, méghozzá a szimpatikusabb altípus megtestesítője: életművész. Az ilyenek főleg napfényből, langyos szellőből, továbbá adományokból, apróbb szabálysértések elkövetéséből, továbbá nők nagylelkű ajándékaiból élnek, nem beszélve a meghívásokból származó teasüteményekről és kávékról.

Esetleg nagynéha trolibuszvezetők. Ez utóbbiak nem vetik meg az etilalkohol - vízzel különböző mértékben felhígított - változatait sem.

PS: Mesélj az U.F.O.-ról! Csak nem fosztott meg ideiglenesen személyi szabadságodtól egy kicsi, zöld, nagymellű, roppant készséges földönkívüli nő?

e1 · http://beszoltam.hu 2007.08.24. 19:12:25

Ee, csak 150 krajcárt kértek a lifté wazze. Fél év alatt 3x emelés. Néztem nagyot amikor meghallottam. :D Link: www.u-f-o.sk
Égy már világosabb gondolom. ;)

És nem vagyok sem mérnök, sem programozó, bár az utóbbihoz egy icipicit közelebb állok.

e1 · http://beszoltam.hu 2008.12.02. 00:58:11

Két hete megint ufóztam, 200 szlovák krajcár a beugró fejenként, szorozzátok meg kb. kielnccel és megkapjétok foritnban...
Egy fene, a csajok odavannak a helyért. :D

e1 · http://beszoltam.hu 2010.08.02. 04:29:16

Jelentem, az elmält majdnem 2 év alatt már nem mertek árat emelni, sőt, még 4 exkoronával csökkent is az ár. :)

U.i.: Újra felfedeztem ezt a blogot. :)
süti beállítások módosítása