Gondolom, nem tőlem halljátok először, hogy az olaszok imádják az egyenruhát (minél színesebb és feltűnőbb, annál inkább) és az ebbe bújtatott testületeket. Náluk jobban csak a németek gerjedtek jobban az uniformisra a múlt század harmincas éveinek elejétől, majd ezt a haladó hagyományt a boldogult emlékezetű endékások vitték tovább egészen ama emlékezetes október harmadikáig.

De térjünk vissza az olaszokhoz és az ő rendjük őreihez.

Róma utcáin legalább ötféle egyenruhás társaság lépdel peckesen fel s alá. Ez itt egy utazási blog egyetlen
posztja (lesz még vagy kettő a témában), tehát nincs hely és idő aprólékosan bemutatni őket; elégedjetek meg tehát pár életképpel és hányaveti mondattal.


Kivel is kezdhetnénk a bemutatást mással, mint a Carabinierikkel. Ők a Csendőrség, a zsandárok, s mint ilyen, a Védelmi Minisztériumhoz tartoznak.
Izgő-mozgó csapatról van szó, amit az is mutat, hogy ez a címerük szám szerint az ötödik 1935 óta; azt nem mondanám, hogy egyre szebb lett, mert hazudnék és ennek egyenes folyományaként nem tudnék többé tükörbe nézni. A zöld kígyót szorongató kéz kifejezetten primitívre sikeredett; két verzióval és negyven évvel ezelőtt egy szőrös oroszlánmancs (branca di leone, ahogyan a taljánok mondják) tette ugyanezt, valamivel esztétikusabban.

A mottójuk viszont változatlan: Nei secoli fedele, vagyis évszázadok óta hűséges.

Az utcán a piros lampaszos nadrágjukról lehet megismerni őket, valamint ezekről a kicsi Fiatokról; sajnos elmúltak azok a (főleg filmekből ismert) idők, amikor még Rómában is nagy teljesítményű Alfa Rómeókkal száguldoztak és válogatás nélkül lőtték agyon a véletlenül (?) arra bóklászó vörös brigadérosokat.

A carabinierik nem túl erősek konspirációban; erre a mozgó műveleti egységükre (itt alul) úgy bukkantam, hogy a
már Csuri által említett pápai beszéd alatt olyan emberekre lettem figyelmes, akik civilbe öltözve is úgy néztek ki, mint akik még aludni is egyenruhában szoktak, ráadásul drót lógott ki a fülükből, miközben kétségbeesetten próbáltak turistának tűnni a Szent Péter téren.

No, mivel ráértem, az egyik után eredtem, aki fél óra után kislisszolt a térről és egy apró mellékutcába sietett, ahol elkezdett veszekedni ennek az autónak a sofőrjével. Mulatságos volt. Egyúttal nagyon remélem, hogy a másfél milliárd katolikus azért ki tud termelni magából ezeknél rátermettebb és kevésbé hülye biztonsági embereket is, máskülönben XVI. Benedek nagy pácban van.

Nem, kösz, én nem vállalom, különben is: református vagyok.








Amúgy roppant szolgálatkészek: bármelyik turistának készséggel állnak rendelkezésre, feltéve, ha a turista beszél olaszul és van neki térképe. Innen már csak húsz-harminc percbe telik, amíg a törzsőrmester arca felderül és biztatóan mosolyogva megnyugtatja az idegeneket, mondván: Sí, questo e Roma! (Igen, ez Róma!)








Nemcsak a turistákkal, hanem az őslakosokkal szemben is udvariasak: bárkit átsegítenek az úton, aki a napszaknak megfelelően köszön és nem zaklatja őket olyan idióta kérdésekkel, hogy hol van a Colosseum vagy hogy merre lakik a Keresztapa.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.27. 12:18:06

Eh, az elmondottak alapján nálunk az ilyen kvalitású védelmi emberekre általában a kelbimbót bízzák a nagyobb hipermarketekben

Zig Zag 2007.10.27. 13:02:41

Rövidnek szánt kiegészítés: kb ötféle egyenruhás társaság található arrafelé csak rendőrből (ha e klasszikus kategóriát az értelmezhetőség kedvéért megtartjuk), s aztán további szemrevaló egyenruhás társaságok - pl. Guardia di Finanza, akik a magyar szóhasználatnak is megfelelően fináncként jól aposztrofálhatók. Ütős rendvédelmi szev béke időben. Kb 66 ezren vannak és el vannak látva mindenféle izével - akárcsak a római nehézgyalogosok. Meg aztán van saját flottájuk, légierejük, és ha fel kell mászni a hegyekre megnézni a zergéket, nos akkor sem esnek kétségbe. Háborús időben meg egy szemvillanás alatt a haderő részévé válnak, amire béke időben csak az utal, hogy a GdF főparancsnoka a katonai vezérkar tagja és katonatábornok. Nem is tudom, miért pont őrájuk emléxem a legjobban. Nos másként pedig megfigyeltem az ottani egyenruhások terén még valamit. A következő legalább két dolgot az összes uniformisba bújtatott szervetzet tagjai betegesen imádják: (1) a Köztársaság napján XIX. századi díszegyenruhába bújva zenésen masírozni, (2) villogni és szirénázni a szolgálati gépkocsival akkor is, ha csak fél méter kell kissé előre gurulni a parkolóban.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.10.27. 13:12:35

Zig Zag mester,

az olasz fináncokról is van pár képem és gondolatom; alkalmasint ezeket is megosztom veletek.

De hogy miért pont a GdF-re emlékszel zaklatott múltadból, tényleg én sem értem...

Zig Zag 2007.10.27. 13:49:28

Nos, legutóbb csináltam én is néhány képet, midőn a GdF egyik tengeri támaszpontján jártam a livornói kikötő hadi szekciójában. Jól előkeresem és felajánlom a Bloghoz. Dobro?

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.10.27. 18:06:51

Dobro há'! Még vendégoldalt is csinálhatsz, ha van hezzá kedved.

Az üzleti szabályzat itt olvasható:

csurtus.blog.hu/2007/08/11/szolgalati_kozlemeny_vendegoldal_0_0

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.29. 13:44:25

Mér, a vatikáni testőrök egyenruhája sokkal snasszabb :) Abban próbáljon vki ffiasan kinézni :P
süti beállítások módosítása