Felvállalva a szomszéd vár lakóinak, szülötteinek és lokálpatriótáinak jogos (és reményeink szerint nem elsöprő erejű) rosszallását, ebben a posztban egy aradi származású színész életútjáról fogunk röviden beszámolni.

Jó-jó, elismerjük: egy picinykét csalunk, hiszen nem volt egészen pontosan temesvári, de egyrészt mit számít az az ötven kilométer (bánságiak egymás közt csak nem csinálnak kázust egy ekkorácska távolságból?), másrészt pedig ha fenyegető tekintetű aradiak körülállnák a házunkat és figyelmeztető jellegű ökölrázással, valamint obszcén szavak kiabálásával nyilvánítanák ki nemtetszésüket, természetesen azonnal visszavonunk mindent, mint II. József 1790-ben.

Következik tehát Jávor Pál, több generáció hölgytagjainak bálványa, egy egész nemzet snájdig jávorpalija.


A posztot - teljes terjedelmében - ide kattintva olvashatod!

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.04.09. 11:38:21

tü türü rüttürü rüttü tü!

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.04.09. 11:40:11

Újra INDEX címlap! Gratula.

Eztetet írják ottan:
"Csurtusék - A nemzet snájdig jávorpalija
Néha megvert egy-egy okoskodó rendezőt, máskor felpofozott pár színházi adminisztrátort."

nemo 2008.04.09. 11:40:24

Egy igaz ember.

diab 2008.04.09. 11:41:46

hű. nem gondoltam volna, hogy érdekel engem Jávor Pál élete. Köszi.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.04.09. 11:58:22

ilyen tálalásban szerintem sokakat érdekel ;-)

yenoee 2008.04.09. 12:14:44

Jó kis írás ez!
Nem ugrik be a pár éve elhunyt színész neve, aki még együtt piált Jávorral, és utolsó éveiben örmény gyökereit, valamint ikonfestő tehetségét is felfedezte. Ő mesélte eccer a Vámos műsorában, amikor még tévét is néztem, szal a Jávor egyszer állítólag ilyet szólt neki:
"Hapsikám. Ne igyál sört, meg bort - sok benne a lé."

Csaszi 2008.04.09. 12:28:51

Agárdy Gábor ?

tistedur 2008.04.09. 12:29:28

agárdi gábor lehetett a színészkolléga

asztrov 2008.04.09. 12:30:07

Jávor, amellett, hogy húzatta és múlatta, meg olykor felpofozott embereket, rendes ember volt. Támogatott tehetséges és feltörekvő színészeket, némelyiküknek saját villájában adott időlegesen szállást, vagy épen saját ruhatárából öltöztette őket, kifizette a konflis- és éttermi számláikat. Mindezt mindenféle szakmai és más féltékenység nélkül tette, teljesen önzetlenül. Persze, másokon meg úgy nézett át, mintha levegő lenne...

Jó a cikk amúgy, a történelmi és gasztronómiai kitekintésekkel együtt, szívesen olvasnék egy ILYEN filmlexikont.

Bukott Rockzenész · http://bukottrockzenesz.blog.hu 2008.04.09. 12:30:14

yenooe: Agárdi Gábor a megfejtés.

osztovata 2008.04.09. 12:38:20

Yenoee
Agárdira gondoltál?

Jó bejegyzés, tetszik, Jávor életében benne van a XX század első felének teljes magyar történelme.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.09. 12:40:31

Köszönöm a dícséreteket!

Az Indexnek mellesleg eddig tartott a lelkesedése Jávorral szemben; a Story magazin és Kiszel Tünde kinyomta a nyitólapról :-(

Mentula 2008.04.09. 12:48:01

Csurtus, olyan szerteágazóak vagytok mán, hogy lassan elég lesz ezt az egy blogot olvasni - na jó, meg még 2-3-at - és hipp-hopp polihisztorok leszünk :)

Jávor művész urat eleddig jó, ha kb. 50%-os eséllyel felimertem...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.09. 13:56:07

diab 2008.04.09. 11:41:46

Látod-látod; és most rohansz egy kölcsönzőbe kivenni A kék bálványt...

ErrorFlynn 2008.04.09. 15:12:51

mindenki Agárdira gondol, ez valami bolygóegyüttállás lehet.
az elképzelhető, hogy sosem láttam filmet, amiben Jávor úr (jávorszirup) szerepelt volna?

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.09. 15:22:28

Error,

nem csak Rocco Silfredi-filmeket kéne nézni, hanem Jávor Pálosokat is!!!

ErrorFlynn 2008.04.09. 16:18:31

mé, azokban is történik izgalmas?...

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.09. 16:40:49

Te kis telhetetlen!

_lemondóan legyint_

tistedur 2008.04.09. 19:41:33

Error!
nehezen elképzelhető :)

ErrorFlynn 2008.04.10. 12:29:05

hadilábon állok a magyar klasszikusokkal. még a körhintát sem láttam, mert akárhányszor ment, és odakapcsoltam, mindig percekig forgott a csaj körbe-körbe, és eluntam.

spájdernecc 2008.04.10. 12:32:38

na, azért a pörgésért, meg a táncos jelenetért kaptak aranypálmát, vagy mit...
egyébként a régi magyar filmek semmivel nem rosszabbak kortársaiknál...
mondjuk a görög feliratos kópia érdekes :)

ErrorFlynn 2008.04.10. 13:49:35

ebben igazad van. a magyar kortársakkal is teljességgel hadilábon állok.

tistedur 2008.04.10. 13:55:14

Error!
mindenki látta a hyppolitot..mármint az eredetit :)

ErrorFlynn 2008.04.10. 14:21:15

na, azt én is. :-)

ErrorFlynn 2008.04.10. 14:21:50

ja, hogy abban szerepel? ó. akkor mégis láttam.

VIKI BACSI 2008.04.10. 17:36:36

A Halalos Tavaszt, titokban neztem meg, mert anyam szerint , nem gyereknek valo volt.Volt benne egy jelenet ahol Karady levetkozik, de ebbol a nezo semmit nem lat, csak Pali latja egy tukorben, mivel uriemberkent hattal ul , a latvanyossagnak.
Kedves emlekem a "Nem elhetek Muzsika szo nelkul", valoszinuleg olyan Plira szabott szerep volt.
A Noszti fiu Esete Toth Marival is a szep gyerekkori emlekeim koze tartozik, es valahogy jobban elveztem ezeket a filmeket , mint most az amerikai szuperprodukciokat.
Javor Pal a mi generacionk csillaga volt!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.10. 19:56:59

Viki bácsi,

hogy őszinte legyek, az akkori Karádyt én még most is megnézném mondjuk zuhanyozás közben.

Úgy értem: ő zuhanyozna, nem én.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.10. 19:57:53

És persze megkérném szépen, hogy NE énekeljen.

Mentula 2008.04.10. 22:24:12

Mijez az új cím ?

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.04.11. 07:33:02

Csak kiegészítettük, mert egy kicsit túlnyúltunk az eredeti "utazás, gasztronómia" tematikán. De érdemi változás nem lesz.

Ildis 2008.04.13. 09:22:59

Gratula!
Csak ámulok...

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.13. 12:43:21

Ildis,

te olyan ritkán jársz erre és annyira visszafogottan szoktál kommentelni, hogy tőled kétszeresen is jólesik az elismerő szó...
süti beállítások módosítása