Sokan kérdezték már eddig, hogy mikor következnek az albániai gasztroposztok, elvégre egy dolog a velünk született kultúrszomj meg a közlekedési betyárságok, de az emberi léleknek igazán fontos dolgok a szájüreg és a gyomor között történnek (a beleket most hagyjuk, elvégre széplelkek lennénk, vagy mi a fene).

Szóval köszöntsük együtt a csurtusblog első albán kajaposztját, amely nem is szólhat másról, mint a más helyeken általunk is megénekelt bárányról.


A posztot - teljes terjedelmében - ide kattintva olvashatod!

MTi 2009.07.06. 13:15:51

Nagyon vártam már az evős-posztot, mer ilyen sok utazás közben csak megéhezik, megszomjazik az ember :)
A Balkán-félsziget nématérképén Koszovót már illet volna halvány vörössel jelölni, jelezvén: a két albán állam egyesülése csak idő kérdése! Tudom, tudom - ez nem politikával foglalkozó blog :)
Jól látom, hogy a Tirana Beer dizajnja erősen a Heinekenére hajaz?
A nyársonsült bárányhúsnak az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásáról csak pozitívan tudok nyilatkozni :)

Mentula 2009.07.06. 16:15:53

Bocsi, én még nem ettem birkafejet, így hát nem tudom, hogy az agyvelő is benne foglaltatitk a menüben, vagy csak a mimikai izmokat lehet lehámozni, némi szemmel megbolondítva? Mert utóbbi esetben nem tűnik túl kiadósnak :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.06. 16:20:15

@Mentula:

elképesztően kiadós; nem is hinné az ember, hogy mennyi hús van egy birkafejen!

És persze, hogy az agyvelő is ott remeg; enyhén megpirított kenyérrel, jól megsóborsozva, rá valami hideg sör (jó, tudom, nálad inkább veresbor!), szóval csúcsszuper.

Amúgy elég zsíros lesz tőle az ember, meg ugye szépen nem lehet enni; nem csodálom, hogy diplomáciai banketteken viszonylag ritkán szervíroznak birkafejet.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.06. 16:22:26

@MTi:

Igen, a Tirana sün külcsínében van valami hollandos :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.06. 17:04:52

@tiboru:

Sün?!

Természetesen sör... Honnan szedem én ezt a sün-dolgot?

MTi 2009.07.06. 17:41:01

@tiboru: Muhahaha - csak nem gárda-tüntetésen voltál mostanság? :)

Stupidella 2009.07.06. 20:34:20

Hááát, eddig azt hittem, bevállalós vagyok kaja terén, deee a birkafejet és -szemet tutira ki fogom hagyni. Albán húspiacra sem fogok menni... Ez a poszt pont elég nekem :)


Úgy látom, a sünök elfoglalták tiboru elméjét. :D

MTi 2009.07.06. 20:38:58

@Stupidella: esetleg Albániában sünt is ehetett? :)

Stupidella 2009.07.06. 20:41:17

@MTi: még az is lehet, hogy a következő poszt címe az lesz, hogy "Enni Albániában - a sün" lesz.
:)

MTi 2009.07.06. 21:09:02

@Stupidella: már el is képzeltem: az apró szemecskék néznek ki a cuki szőrös pofából.. :))

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.06. 21:12:16

@Stupidella:
@MTi:

Viccelődjetek csak, félős népség!

alois 2009.07.06. 22:41:17

Jó egy hete jöttünk vissza egy fantasztikus albán körútról - sok sok köszönet Tiborunak a rendkívül hasznos információkért.
Most hogy a gasztronómiára került a sor, nem tudom megállni, hogy néhány élményemet megosszam veletek.
Szóval bárány. Tiranában az Ismail Qemali utcában,majdnem a Grand Hotel mellett, az Enver Hodzsa házzal srévizavé található az (reklám! reklám!) Era étterem. Rövid várakozás(!)majd az angolul tökéletesen beszélő pincér asztalhoz kísér , megkérdi, hogy traditional or international menu. Naná hogy traditional. És az obligát kérdésre hogy mit ajánl - Tiboru kapaszkodj meg! - qengji me kos, tave Elbasani, azaz kemencében sült joghurtos bárány Elbasani módra, maga a csoda. Az ebédünk rakival, üveg borral, előétellel, (fergese - sült paprika, paradicsom, bazsalikom, juhsajt kemencében) főétellel két főre épphogy elérte a 2000 leket. (A rövid várakozás alatt megismerkedtem a norvég konzulátus egyik munkatársával, aki saját elmondása szerint évek óta csak itt étkezik, és nem bírja megunni.)

Más.Durres felé az autópályán Lushnjét éppen elhagyva országúti fogadó. (a nevét sajnos elfelejtettem, nagy ház és rengeteg autó áll előtte).
Családi vállalkozás, tekintélyes matróna a főnökasszony, ő vesz kezelésbe minket. Semmilyen nyelvre nem reagál csak albánul beszél. Bennem emberére talál a kulcsszavak vici, gici, qengji (jé ez tényleg olyan mint a veni vidi vici)szóval borjú, malac bárány. Megegyeztünk abban hogy gici (malac), de az étlapon legalább ötféle gici volt. Ma is előttem van, ahogy magán elmutogatta a malac alkatrészeit, a tarjától a combig. Az ijedtségre lenyomtumtunk egy rakit, a feleségemét őszinte örömmel konstatálta, majd megjelent egy-egy tányér nagyon finom levessel. Perfekt albánul (szemöldököm felhúzásával)kérdőre vontam, hogy mi ezt nem rendeltük, szigorú mosollyal csak annyt mondott, szeret minket és ez gratis.

Más. Llogorai hágó Vlore felé, restaurant Alberti. Olaszul kiválóan beszélő háziasszony (tíz év Firenzében), hét nyelven beszélő pisztráng. Olyan HACCP konyha, hogy a szemem felakadt, kiváló (toszkán) borok, gratis bruschetta, gyümölcs, közös fényképezkedés és a borravalót nem fogadta el!

Más. Saranda, Hotel Butrinitivel szemben, a tengerre épült étterem. A víz fölé nyúló terasz, könnyedén lehuppannok a délutáni zápor nyomait igen erőteljen viselő (tökig vizes lettem) székre. A pincér gyerekek olyan leplezetlen röhögésben törtek ki, hogy kissé fel ment a pumpa. Azt a magyar kifejezést amit ott néhány másodperc alatt többször is elismételtem, valószínűleg örökre megtanulták, de jött a főpincér takaróval, néhány rakival és már együtt röhögtünk az egészen. ( A többi vendég a műsor részének tekintette). De a lényeg. Kb. 25-30 cm átmérőjű egészben sült polip, gyönyörű, vajpuha, omlós, hozzá száraz fehér bor, két személyre talán 2600 lekért.
Hirtelenjében ennyi, egyéb ügyekben még jelentkezem.

Stupidella 2009.07.06. 22:51:54

@alois: kemencében sült paprika, juhsajt... Hű de bejönne.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.07. 09:03:02

@alois:

Szuper komment volt, köszönjük! És természetesen várjuk a további élményeket!

(Azért azt a joghurtos bárányt nagyon irigylem ám...)

najmanna 2009.07.07. 11:31:47

emberek, gyorsan valami édességet.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.07.07. 12:34:12

Most olvasom a hírt, hogy visszaesett a külföldön üdülő magyarok száma, kivéve azon honfitársainkat, akik Albániát választották uticélul. A [moderálva] szakportál szerint egy blogger tudósítása, illetve részletes beszámolója futtatta fel az Albánia, mint turisztikai célpont iránti hazai érdeklődést.

Más.
Té, nagyon vigyázz! Azt tudtad, hogy összenőtt a szemöldököd? Ez jelent valamit?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.07. 12:58:54

@najmanna:

Ugyan-ugyan... Édesség birkafaggyúval?! Milyen íze lehet annak?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.07. 13:10:36

@Zig Zag:

A felfutásról tudok, mert csak úgy dől a lé a számlánkra az Albán Turisztikai Hivataltól :-)

Ami pedig a szemöldököt illeti: amióta a seregben balhéból az egész század borotválta egy hónapig, ilyen szép dúsan tenyészik. Az meg, hogy összenőtt, zág són: legfeljebb felfigyelnek rám a boszorkányok.

Stupidella 2009.07.07. 13:17:11

@tiboru: csak úgy repkedhetnek körülötted a sperűnyéleken. :)

VIKI BACSI 2009.07.07. 18:05:10

Nagyon erdekes volt a beszamolo,de ha vissza gondolok a "Regi rossz idokre", Temesvaron , gyerek koromban , apam tavasszal kiment a Jozsefvarosi piacra megvette a baranyt elve, hazahozta elvagta a nyuakat es szepen megnyuzta,es mindenfele kepen lett elkeszitve, de arra pontossan emlekszem hogy a fejebol "Ciorba" keszult, es nagyon szerettem leszopogatni rola a hust es a fot velot sem hagytam a tanyeron. Nem volt olyan exotikus mint Albaniaban de finom volt!

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.07.07. 22:27:31

@VIKI BACSI: Megdöbbentő, hogy Temesváron is van/volt Józsefvárosi piac... Ott is egy volt belügyminiszter működteti a háttérből, vagy más hasonlóság nincs is?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.08. 00:09:42

@Zig Zag:

Temesváron is - mint minden, magára valamit is adó, egykori monarchiabéli nagyvárosban - van József- és Erzsébetváros, a piac meg még ennyire sem meglepő :-)

A hasonlóságok itt be is fejeződnek; a temesvári (még) igazi piac, nem kínai bazár.

Az üzemeltetőről nincs információnk :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.08. 00:10:48

@Stupidella:

Jaja, még kisebb karambolok is előfordultak :-)

Neoprimitív 2009.07.08. 07:13:11

Most látom, hogy valamiért eldobta a blogmotor a tegnapi posztomat, sebaj.

Csatlakozom Stupidellához, egy ilyen összekacsintós vacsorához még nem éreznék elég elszántságot magamban. Mindig frusztrál, ha néznek evés közben, ha ráadásul az néz, akit éppen eszem - inkább nem. Korábban a báránnyal kapcsolatban is komoly fenntartásaim voltak egy turistáktól megfertőzött korfui vendéglőnek köszönhetően, de ez a tavaszi sütögetéseteknek köszönhetően azóta elmúlt.

Stupidella 2009.07.08. 08:35:29

@Neoprimitív: én csak addig szeretem a husit (amúgy tényleg szeretem), amíg nincs állat formája.

MTi 2009.07.08. 09:29:00

@Neoprimitív:
@Stupidella: kinézünk innen benneteket - Mekibérencek! :))

Stupidella 2009.07.08. 09:38:57

@MTi: a meki műkajája nem jön be. A lényeg, hogy a hentesnél a már nem állatformájú hússal találkozzak, ennyi a titok. :)

Neoprimitív 2009.07.08. 18:45:56

@MTi: Ezt a minden alapot nélkülöző, súlyos verbális inzultust kénytelen vagyok a leghatározottabban visszautasítani. Engem még az állatforma sem zavar (tanúim a grillcsirkék!), csak szemmel együtt nekem még mindig élő képzetet kelt a táplálék, kőbaltás felmenőim pedig úgy látszik túl mélyen lakoznak bennem, hogy ez ne zavarjon.

MTi 2009.07.08. 19:38:33

@Stupidella: @Neoprimitív:
magyarázatok elfogadva, gyanúsítás visszavonva - remélem, nincs harag :))
Éljen a bárny, sülve-főve!

Viktus 2009.07.08. 22:42:00

@alois:

Ez a felhozatal vonzóbb, mint a birkafej menü :P

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.08. 23:28:59

@Stupidella:

Érdekes, én elég ínyencnek tartom magam, de átlagban úgy félévente rámjön a hamburgerezhetnék és akkor adok magamnak.

Amíg volt Wendy's, az ő hamburgereiket szerettem, most a Burger Kingére voksolok a Mekivel szemben - hangsúlyozom: csak ha rámtör a láz.

Amúgy a csokival is így vagyok: hónapokig nem kívánom, de egyszer csak jön egy flash és ilyenkor képes vagyok egy ültő helyemben lenyomni 3 táblát valami kommersz joghurtos Milkából.

Stupidella 2009.07.09. 07:13:54

@tiboru: nem azt mondom, hogy soha nem megyek gyorsétterembe, de olyankor salátát vagy hagymakarikát eszem. Az ottani hamburgerekre 2-3 évente vagyok vevő, de pl. legutóbb is fájt utána a gyomrom tőle. Szóval azzal nem stimmel vmi. Vagy én öregszem :)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.07.12. 17:54:14

@tiboru: Hamburgert szigorúan Móriczon, a Wikinger-ből, majdnem közvetleknül Meki mellett.

Ott van a legfaszább hambuger, amit ettem életemben. Igaz, sosem tudtam megenni egyszersem :D King Kong a burger, és hatalmas, legalább egy fél kilós cipó, bele 3steak, csirkemell, bacon... Isteni..

Ezek a bárányok pedig... Megyek is a konyhába :D

Mondjuk, a szemet nem kóstolnám meg. Elég kísérletező vagyok, de azt hiszem, mégsem eléggé :)

Stupidella 2009.07.12. 19:27:06

@Thaddeus Griffin: az gáz, ha én meg tudom enni az ottani hambit? :) ráadásul esetenként protekcióm is van náluk :) a Wikingert tényleg érdemes kipróbálni.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.07.12. 23:45:27

@Stupidella: Egy normál hambit én is meg tudok enni, de a King Kongot nem :D Azt hiszem, a gáz nálam van, mert több Hölgy ismerősöm röhög rajtam, hogy ők megették, én pedig megmérettettem és gyengének találtattam :D

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.13. 11:50:06

@Stupidella:
@Thaddeus Griffin:

Na, feladtátok a leckét; nem akarok anélkül a Világkormány vezetője lenni, hogy ne kóstoltam volna Wikinger hamburgert.

Thaddeus, a nagy kudarcok sorozata mindig az apróbbakkal kezdődik :-)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.07.13. 13:22:14

@tiboru: Világkormány :D:D:D:D:D:D:D Pont most megy a konteó blog szabaccságra'? Amikor már a pápa is a világkormányról beszél? :D

Abban egyébként biztos lehetsz, ha megalakítjuk MuellR-el, Shanghajbabyvel, számítunk Rád is benne :D

A burgerhez- A King Kong ekkora hatalmas csak. Legalábbis nekem :D De a legjobb ízű burger,amit valaha ettem

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.13. 17:12:14

@Thaddeus Griffin:

Utazó gasztronómiai nagykövet szeretnék lenni, illetve másodállásban a Katonai Összeesküvéselméleti Főtanács elnöke.

Pacsit rá!

paranoid T.R. marcipan 2009.07.13. 18:06:34

@tiboru: igazán belső információim szerint mást szántak neked, de hát a diktatúrában az a jó, h lehet halmozni a tisztségeket:):)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.07.13. 18:17:32

A bloghu mostmár tényleg monnyon le, beírtam egy szép hosszú kommentet,erre mikor elküldtem, sünetelt...

@paranoid marcipan: Megelőztél, irgum-burgum!

@tiboru: Ahogy PM is írta, másra gondoltam, de szerencsére a diktatúrában az összeférhetetlenség szabályai igencsak tágak(lásd a Magyar Alkotmányban is az Alkotmánybíróság tagjai és A párt kapcsolatát), így nem összeférhetetlen az általad gondolt azzal, amit én tervezek ;) A következő lemil-bulin(apropó,lemil-buli...) egy sörnél megbeszéljük ;)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.13. 19:51:16

@paranoid marcipan:

Oké, akkor leszek marcipánügyi főreferens.

MTi 2009.07.14. 20:55:52

@tiboru: Világkormány? Nem lesz az túl nagy falat, Mester? Nem kéne előbb Albániával v. Andorával kísérletezni? És akkor ki fog nekünk blogot írni, ezeret... :(

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.14. 22:37:06

@MTi:

Hát első körben lehet, hogy el kéne foglalni egy kisebb szigetet, gyakorlásként.

Nagy-Britannia, Írország, Japán... Majd még gondolkodom.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.07.14. 23:42:34

@tiboru: Ááááá, ki van ez már találva! Először Horvátországot kell elfoglalni: lesz tengerünk. Ezután felszabadítjuk a baráti Szicíliát és Írországot az olasz és angol elnyomás alól, majd azokkal a srácokkal a hátunk mögött nem veszhetünk :D

paranoid T.R. marcipan 2009.07.15. 00:12:35

@Thaddeus Griffin:
tényleg nem akarok kötekedni, de ez az én khm, világmegváltó akcióm. nem jó dolog az ellenségemnek lenni:)
té, ez rád is vonatkozik, de nem fenyegetés, hisz nem tudhatsz mindent:D:D

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.07.15. 00:54:46

@paranoid marcipan: Mimimimimi? Az én ötletemet akarod kisajátítani? Csak egy jó tanács: gondolj Trockijra!!!!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.15. 08:29:38

@paranoid marcipan:


Héhé! Mi az, hogy nem tudhatok mindent?!

Té vagyok, hékás, hát hogy ne tudnék mindent?!

paranoid T.R. marcipan 2009.07.16. 23:25:16

@tiboru: rendben. ezesetben fenyegetés.. ha végre lesz buli, akkor lejátszuk:)

sóskatáska 2009.07.22. 22:44:55

te hasonlitassz a Kiszel Tündéhez szemöldökileg

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.22. 23:10:29

@sóskatáska:

Hát nagyon remélem, hogy ezzel minden hasonlóság ki is merült :-)

Benbe · http://www.benbe.hu 2009.08.31. 14:06:14

Pár hete voltunk megint, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy kedvenc dürresi késdobáló kajáldánk átalakult egy tiszta, többfős személyzettel üzemelő vendéglővé. A skhodrai pontonhíd is a multé, épül az új, kétsávos betonhíd, de jól haladnak a Prrenjas-Pogradec út szerpentinjének keleti rámpájának szélesítésével is.

Tehát aki meg szeretné ismerni a régi jó Albániát, az nagyon húzzon bele!

najmanna 2009.09.04. 16:52:06

first we take manhattan, then we take berlin.
süti beállítások módosítása