Mindeddig azt az érzetet kelthettem a kedves olvasóban, szemlélődőben, hogy én megvetem a turisták kedvenc helyeit és néznivalóit, és csak az eldugott kis részletek felfedezését értékelem.
Van benne valami, de azért ami szép, az szép, és ha ez urambocsá turistalátványosság, akkor  mi mást tehetnék? csatlakozom a fényképező- és filemzőgépeiket kattogtató hadakhoz (vagy inkább hordákhoz?) és én magam is ájuldozok a gyönyörűségtől a kötelező ájuldozóhelyeken.

Ilyen Prágában a Hradzsin, azaz a vár, és abban is a Szent Vitus székesegyház (máshol katedrálist olvastam).
Nem érzek ellenállhatatlan kényszert hogy minden templomot megnézzek kívül-belül, mint például az én drága anyukám, aki tényleg nem hagy ki egyet sem, de azért van pár nagy kedvencem. Most már a Vitus is hozzátartozik.

Elrendezésileg Prága sokmindenben hasonlít Budapesthez: folyó a közepén, rajta hidak persze, egyik oldal dombos, azon vár, a vár közepén - domb tetején kéttornyú templom:


Hídból van pesze szebb is, ki ne tudná: a Károly híd, de azon csak sétálás van. Igaz, a zsúfoltság legalább ekkora, mint az itt előtérben lévőn, csak ott a turistáktól nem lehetett lépni, de szó szerint értendő. Csak emlékeztetőként: februárban...
Ami a zsúfoltságot illeti: az hogy itt a híd pont tele van autókkal inkább kivétel az én tapasztalatom szerint, mert egyébként a belváros sokkal kellemesebb, csendesebb, normálisabb mint Budapesten, sok az ember, de nem feltétlenül az autóké a főszerep. Valahogy emberbarátabbnak éreztem: kisebb, tisztább, kellemesebb.

Na de közelítsünk a Vitushoz.  Kezdjük az oldalánál:



Úgy emlegetik, mint a közép-európai gótika csúcsát, lehet hogy nem is túlzás. Én mindenesetre a sima kőből faragott cuccokat nagyon tudom szeretni, ezt már Portugália és a Manuel stílus kapcsán is fejtegettem.






















A híres templomoknál legtöbbször a főbejárat a nagy truváj, pláne a gótikusoknál, mindent oda koncentrálnak: ott a sok faragás, boltív, csipke, miegymás. Nos a Vitusnál nem fukarkodtak az oldalánál sem:



Igen, ez még mindig az oldala...
Nagy, tágas térre néz, ezt kiválóan lehet fényképezni, több szemszögből megbámulni, és nem csak lehet, de érdemes is: minden irányból más!































Oldalkapu, őrségváltás, egyebek:




















































Mégis, szerintem legszebb a feneke (vagy nemistudom hogy kell hivatalosan ezt a részét hívni? a háta?? Akárhogy is, a párizsi Notre Dame is hátulról a legszebb a Szajnáról nézve - de ez magánvélemény...)

























És még az elejéről egy szó sem esett, de mindezek után is képes lenyűgözni a felkészületlen turistát:























A tér elrendezése olyan, hogy a főbejárat előtt nincs nagy hely, úgyhogy ebből a perspektívából KELL felnézni a tornyokra - ami nem is feltétlenül baj, mert még impozánsabb ilyen közelről, még kisebbnek érezzük magunkat a tövében.
Az ijedősebb célcsoportnak- a gonosz szellemek elűzésének ürügyén - ilyenek néznek le ránk, miközben mi kitört nyakkal pislogunk felfelé:















A szájukba applikált fémnyelv segítségével nem csak nevükben, de funkciójukban is vizköpők...

És búcsúzóul még egy pillantás a Vitusra....







































3 komment

Címkék: prága vitus

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bárányi Sanya 2007.07.15. 18:20:39

Hát ettől a vitustól vitustáncba kezdtem!
El kell menjek még egyszer Prágába, mert semmi ilyen szépre nem emlékszem belőle.

ErrorFlynn 2007.07.16. 15:02:28

A Vitusba én is belezúgtam pillanatok alatt. Már kívülről is elég áll-leejtő, de az is elképesztő volt, hogy a bejárat előtt sorba álló embertömeg, ami olyan nagy, hogy csak szakaszokban engedik be, mihelyt bejut a főhajóba, felszívódik. Akkora a tér, hogy egész prágát kéne bezsúfolni oda, hogy tele legyen (na jó, nem, de azért...) júj, és fel a toronyba, fentről a tetőcserepek, meg a kakasok a melléktornyok ormán, megmeg... nagyon csípem a Vitust.

hobbi-fotos 2008.05.23. 21:06:30

Lásd még itt:

www.harry.hu Privát menü
süti beállítások módosítása