csurtus 2007.07.20. 11:09

Éire - tőzeg

Azon (statisztikai szempontból elhanyagolhatónak mondható létszámú) olvasóink kedvéért, akik nem szánnak napi egy-másfél órát Szabó István Mihály: Az általános talajtan biológiai alapjai (Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest, 1986.) című alapművének tanulmányozására, gyorsan - és populárisan - összefoglaljuk, hogy mi is az a tőzeg.

Nos, a tőzeg gyakorlatilag olyan, nedves és levegőtlen körülmények között elrohadt növények összessége, amelyeket a legelszántabb vegetáriánus sem lenne hajlandó megenni. A tőzeg a lápnak nevezett, elég büdös helyen található, de erről (mármint a büdösségről) ez esetben speciel nem a környezetszennyezés tehet, hanem maga az Anyatermészet.

Ahogyan azt már említettem, Írországban annyi a láp, hogy exportra is futná belőle, ha ez logisztikailag nem tartozna a megoldhatatlan feladatok közé. Az egyik legnagyobb ilyen élőhely Offaly (írül: Uíbh Fhailí) megyében található, ahol megnéztem, milyen is egy tőzegbánya, és utánajártam, hogy az ír tőzegbányász vajon annyit iszik-e, mint a barnaszénben érdekelt zsíl-völgyi társai, vagy az egykor kicsit sugárzóbb tevékenységet folytató pécsi uránérc-kitermelők.

Rögtön a második kérdésre adott válasszal kezdem: annyit. Sőt.

Ez itt maga a tőzeg-lelőhely. Nem valami látványos, elismerem, de mit csináljak: nem lehet minden rohadt sarkon Moher szikláit vagy meleg-felvonulást fotózni.

Ezeken a helyeken a tőzeg vastagsága eléri a 3-4, sőt 5 méter, ami különösen akkor értékelhető igazán, ha tudjuk, hogy ideális körülmények között évente 0,5-1 milliméternyi új tőzegréteg képződik.

Lássuk magát a technológiát, illetve a technológust.



A szakember kék satyóban látható, amint speciális célszerszámával piszkálni kezdi a tőzeget. A szerszám olyan, mint egy ásó, csak a vasból készült feje derékszögben meg van hajlítva; ezzel (egyetlen mozdulattal, minimális erőfeszítéssel) kiemelhető egy-egy tőzegtégla.

(Ne kérdezzétek meg ti is, mint Csuri, hogy "na és ki volt az a csaj a fazon mellett?", mert nektek is csak azt tudom mondani, mint neki: fogalmam sincs. Tény, hogy folyamatosan és ostobán vigyorgott, néha egy görögnek hangzó nyelven beszélt valakivel mobilon. Biztos az athéni technológiai hírszerzés ügynöke volt, feladata pedig a 21. századi tőzegkitermelés legújabb, írországi vívmányainak galád módon történő ellopása lehetett).

Figyelmetekbe ajánlom a kiásott tőzegtéglák szállítására használt különleges talicskát.




A zsíros tapintású téglákat hősünk lendületes, csak az egykori sztahanovistáktól megszokott, határozott mozdulatokkal helyezi fel a dizájncenter-díjra esélyes egykerekűre.

Nem viszi túlzásba a dolgokat; egy szállítmányba maximum  25-30 tégla tartozik.

Amint látható, a görög kém továbbra is résen van.




Az ily módon, fáradtságos fizikai munkával és szellemi koncentrációval kitermelt hasábokat ilyen halmokban gyűjtik össze, majd a napon szárítják.

Kérdésemre, hogy mi van akkor, ha a nem éppen szárazságáról híres ír időjárás egy kiadós esővel megtréfálja a termelőket, Paddy (tényleg így hívták!) megvonta a vállát és azt mondta: akkor majd utána fog kiszáradni.


Persze a nagyipari módszerekkel operáló Állami Tőzegkitermelő Vállalat (van ilyen, úgy hívják, hogy Bord na Móna) rendelkezik korszerű, zárt, levegőbefújásos szárítótelepekkel, ahol a tőzegből brikettet is készítenek, amit aztán hőerőművekben, de az otthoni kályhákban is lelkesen égetnek el a melegedni kívánó írek, fittyet hányva az eléggé alacsony hőértékre.

És természetesen vannak speciális munkagépek is, amelyekkel a tőzeget rétegenként szedik fel, és az így nyert izét préselik téglákká.

Ezen a fotón azért nem látható Athén bérence, mert ezt a netről szedtem le; Offalyban (még, de már nem sokáig) nem használnak ilyeneket, mert "akkor átkozottul nagy lenne a munkanélküliség" (Paddy szíves közlése nyomán).

Paddy és szaktársai amúgy havi 1300 euró nettót keresnek, és szimbolikus áron vásárolhatnak tőzegbrikettet, saját felhasználásra.


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ErrorFlynn 2007.07.20. 14:41:24

minden írt Paddynek hívnak, akit nem John-nak, biztos mert a Padraig-gal már ők sem tudnak mit kezdeni.
és a tőzeg tényleg ennyire olyan, mint a föld, vagy csak a (z amúgy pesze csodálatos) fotográfiákon?

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.07.20. 22:20:01

Error,

nem mennék bele, hogy van fehér és fekete tőzeg (lásd még Szabó István Mihály tanár úr munkásságát), de a lényeg, hogy az Offaly-i olyan guszta, hogy majdnem beleharaptam.

Amúgy a John az íreknél (és a skótoknál) általában Sean, vagyik Són. Mint Connery, akinél nagyobb skót nacionalistát keresve is alig lehet találni.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.07.20. 23:21:32

Aranka,

te vagy a mi emberünk! Hálából holnap lesz Portugáliás poszt, neked ajánlva!

ErrorFlynn 2007.07.23. 12:38:27

neki nem is az a neve, hogy John Connery? :-O
:-)) csak piszkálódtam.

GZ · http://koxiesgz.net 2007.07.31. 23:17:58

Bocsika, csak kötözködés végett...

A tőzegláp errefelé Connaughtban nem büdös. Nagyon is illatos, főleg így nyáron, egy csomó hangabokor virágzik rajta, meg egy csomó kosbor, meg mifene.

Öröm benne cuppogni (főleg, ha az ember tudja, hogy utána egy pisztrángoktól hemzsegő tóhoz jut...)

Kár, hogy a sok tehén miatt teli van kullanccsal.

És gratula a bloghoz!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.08.01. 06:40:36

Szia GZ,

a gratulát köszönjük, a szagról pedig csak annyit, hogy ízlés kérdése; én például a birkahús faggyúszagát szeretem, de van, aki szerint ez bűz :-)

lipitik 2008.06.28. 23:15:25

én ma vásároltam egy zsák tőzeget, volt vagy nyócvan kiló, mégis megkívántam. szerintetek a bambuszok szeretni fogják? :-)

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.11.16. 14:00:32

"Paddy és szaktársai amúgy havi 1300 euró nettót keresnek, és szimbolikus áron vásárolhatnak tőzegbrikettet, saját felhasználásra."
Fura, mifelénk a hasonló foglalkozású emberkék pont nem keresnek semmit. Amit meg a tözegben találnak, nem ér túl sokat.
Ki, és miért ad neki ennyit, napi két-három talicska, növényi szarért? Ami nagyjából 5 eurónyi benzin, 8 eurónyi szén, vagy két szomorú tehén fűtőértékét se éri el?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.11.16. 18:33:30

@Vérnűsző Barom:

Írországban a mai napig is rengetegen fűtenek tőzeggel. Nem vagyok energetikai szakértő, de az teljesen kizárt, hogy az ottani tőzegnek nagyobb a fűtőértéke?

És nem pár talicskányit termelnek ám ki; valami elképesztő mennyiséget láttam Offalyban száradni...
süti beállítások módosítása