Ezeken az oldalakon már gúnyolódtunk egy párszor a legkeletibb franciaországi régió identitásán, ezért nem rúgnánk többet a gallok nemzeti önérzetébe. Azt azonban tényként le kell szögeznünk, hogy a Rajna nyugati partjainál fekvő terület pont annyira francia gyökerű, amennyire finnek az Åland-szigetek vagy román a Székelyföld.



A Habsburgok történelmi címei között szerepelt az "Elzász őrgrófja" megnevezés is, ami - Habsburg György arcára gondolva - már önmagában is nehezen lemosható foltot ejt ezen kedélyes tartomány imázsán.

Ez a jelenlegi címer; a történelmi hűség kedvéért azért pontosítsuk, hogy eredetileg csak a koronás rész szerepelt benne, a fehér pólyát már a franciák rakták rá, itt és most nem részletezendő okokból.




Az elzászi városokat járva, az épületeket szemügyre véve visszaköszön olvasóinknak a Normandiából már ismert, látványos kolombázs-technika.

A házak csak első blikkre tűnnek ingatagnak; a falak és az élek persze egy kicsit ferdék, de statikusok a megmondhatói, hogy ez néha még emeli is az épület stabilitását. 

Ahogy Kolozsvár és Temesvár sem úszta meg a latin-római örökségre erőszakosan utaló, farkasanyás Romulus és Remus szobrokat Trianon után (talán majd erről is nyitunk egy posztot), úgy az elzászi városok  is kénytelenek voltak beszopni a Jeanne d'Arc-ot megörökítő, kétes művészi értékkel bíró alkotásokat.

A hisztériás, valószínűsíthetően vallási tébolyban és kóros frigiditásban szenvedő orléansi parasztlány a francia szabadságvágyat hivatott megtestesíteni, többek között a strasbourgi Arnold téren.

A szobrot 1922-ben állították fel először, majd 1940-ben a bevonuló németek tiszta erőből felrobbantották, ezt követően '45-ben az újból visszatérő francia közigazgatás rekonstruálta.

Mint tudjuk, szimbólumok nélkül nem élet az élet.








Még egy, tipikusan elzászi épület Strasbourgból.

Az egyedüli előny, amit Elzász elkönyvelhetett a francia-német torzsalkodásból az volt, hogy mindkét kultúrnemzet a sajátjának tekintette, ezért a háborúk során csak a legszükségesebb mértékig robbantották - gyújtották - bombázták szét az itteni ingatlanokat.









A tartomány kabalaállata (szimbóluma) a gólya. Nem tudom, miért pont ő, talán mert neki is két hazája van: az egyik, ahol tavasztól őszig lebzsel, a másik meg ahol a telet tölti.

A mindent elsöprő, agresszív francia bormarketingnek köszönhetően az elzászi fehér borok egyre komolyabb nemzetközi hírnévre tesznek szert. Mivel én inkább a vöröset tudom díjazni, nem tartom magam illetékesnek annak eldöntésére, hogy ez a hajcihő mennyire fedi a valós élvezeti értékeket. Tény, hogy ezeket Les Grands Blancs-nak, vagyis A Nagy Fehéreknek hívják, amiben ugye rejtetten az is benne van, hogy a Rajna másik partján (értsd: Németországban) csak ezeknél kisebbek találhatók.

Olyan pezsgőt is fogunk látni az üzletekben vagy az éttermekben, amelyek a Crémant d'Alsace feliratot viselik. Nem kell semmi disznóságra gondolni: a francia törvények értelmében a Champagne vidéken kívül készült habzóborokon ezt a szót szabad csak feltüntetni, és az elzászi crémant elég jó minőségű.
 

Hogy ne csak azzal a tetves, ezerszer megváltoztatott és mindenkinek kicsit fájó múlttal foglakozzunk: Strasbourgban van az Európai Parlament székhelye és épülete, valamint az Európai Ombudsman irodája.


És ne feledkezzünk meg a német-francia együttműködésben létrehozott, kétnyelvű kulturális televíziócsatornáról, az Arte-ról sem, melynek stúdióiban ugyancsak itt, Elzász fővárosában készítik a tényleg nézhető műsorokat.