Fennállásom során jó pár múzeumot és kiállítást láttam már. Voltak köztük hagyományosnak mondhatók és olyanok, amelyek - enyhén szólva - egy meglehetősen szűk kör érdeklődését voltak hivatottak célkeresztbe venni (ide sorolom például azt a negyven négyzetméteres alkalmi kiállítást, amit egykoron Corkban, egy fogorvosi rendelő előterében tekinthettem meg és az írországi fogmosás történelmének állított maradandó és méltó emléket).

Rómában, a II. Viktor Emánuel emlékmű tövében (erről lesz még szó kicsit bővebben) ráfutottam egy tuti bemutatóra, ahol az olasz haditengerészet hajóinak és tengeralattjáróinak hivatalos zászlótartó hajóládáiból és azok tartalmából szerveztek egy nagyon szórakoztató kiállítást.

Először is tisztázzuk a hajóláda és hajóláda közötti különbséget.

Van ugye a mindenki (?) által ismert, sima fából készült, viszonylag egyszerű kivitelezésű, vaspántokkal megerősített, jó nagy láda, amelyben egykoron a hajókon utazók a cuccokat tartották. Újabban divatja van; élelmes vállalkozók sok tízezer forintért különböző stílusú ládákat gyártanak és árusítanak. Aki szereti a rusztikusnak tűnő bútordarabokat, és hajlandó egy ilyenért kifizetni kétszáz üveg belga sör árát, ám lelke rajta.

Tudnotok kell, hogy a (bármelyik) haditengerészethez tartozó vízi járművön kiemelt szerepet kap a lobogó. A zászlótartó hajóláda (biztos nem ez a hivatalos elnevezése, de a rengeteg haditengerészeti szakértő olvasónk közül majdcsak kijavít valaki, mondjuk Zig Zag kolléga), szóval a zthl (így fogom rövidíteni, ha nem bánjátok) elsődleges funkciója, hogy a hajó zászlaját (már amikor nem lobog) itt tartsák. Gondolom, ez értelmes olvasóink számára az elnevezésből prognosztizálható volt.

(Most ne kérdezzétek meg, hogy mi a helyzet a tengeralattjárókkal, azokon hogyan, mikor és hol lobog a lobogó; ez gyermekkorom egyik nagy kérdőjele a tizenhétből. Ha jók lesztek, lassan-lassan a többi tizenhatról is mesélek).

A kiállítást az Olasz Haditengerészet tartja fenn. Csak érdekességképpen említem, hogy hivatalos ünnepnapjuk (mármint az olasz haditengerészeknek) június 10-e. Hogy miért pont ez, megfejtésként a kommentekbe kérem. Annyit segítek, hogy bizonyos fokig magyar vonatkozása is van a dolognak. Zig Zag-tól a tőle megszokott sportszerű magatartást várom: most ne induljon a vetélkedőn... Köszi.

A hivatalos címerükben négy, hagyományosan tengeri hatalomnak tartott olasz város(állam) címere látható: Velence, Genova, Amalfi és Pisa. A velencei oroszlánt biztos mindenki felismeri, igaz, itt kardot tart a mancsában és nem könyvet, mint a biztosítónál.




A zthl-ek kivétel nélkül keményfából készültek, és általában hemzsegnek rajtuk a faragványok, szobrok, domborművek meg mindenféle ilyen díszítő elem. Kétségkívül ízlés kérdése, hogy az ilyesmi tetszik-e a szemlélődőnek, de egy biztos: olyan töménységben, mint amit a kiállításon láttam, az egyetlen komoly érzés bennem az elismerés volt.





Tipikus katonai megoldásként a fényképezést nem tiltotta semmi, viszont erős (vagy gyenge?) félhomály volt (gondolom, a hadilobogók színének megóvása érdekében), ezért fotóim nem nyernének díjat egyetlen versenyen sem. A szervezők szerint sikerültebb hajóládák fotóját egy kis röpcédulán meg is jelentették, onnan szkenneltem be párat - fel fogjátok ismerni a különbséget.





Még egy ilyen kis izét is kiállítottak: erre két búvár ráült, és a víz alatt jól oda tudtak settenkedni az ellenség hajójához vagy gátjához vagy bármihez, amiben előre kitervelten kárt akartak okozni.

Ennek (legalábbis remélem) nem volt zthl-je...







Vannak köztük igencsak megtermett példányok is; ez például legalább nyolcvan centi magas és ugyanilyen széles; fogalmam sincs, mekkora zászlót tartottak benne, de hogy nem tengeralattjárón volt, az tutibiztos (ott ugyanis ennyi szabad hely összesen nincs).






És ahogy megígértem, nyomok ide pár profi fotót az ismertető füzetecskéből, kommentár nélkül. Láthatjátok, hogy még az olasz hajóácsokba is szorult azért néminemű szépérzék.










































Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neoprimitiv 2007.11.01. 11:02:23

Elveszem zig zag kolléga kenyerét: az a kis izé egy SLC200 "Maiale" torpedóhajónak tünik (az SLC a lassan mozgó torpedó olasz kezdőbetűiből áll össze). A II. vh-ban elég eredményesen használták a földközi-tengeri angol flotta ellen.

A dátumhoz: a Szent István csatahajó elsűlyesztése 1918-ban (meg a hadbalépésük 1940-ben, bár azt aligha tartják ünneplésre méltónak).

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.11.01. 16:06:17

Szvsz a tengeralattjárón a legadekvátabb a zthl, hiszen nem sokat van a zászló olyan állapotban, amikor lobog:)

Neoprimitív pedig megleőzött a tippekkel

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.11.01. 17:22:06

Neoprimitív kolléga egy szóbeli elismerésben részesül, továbbá a mai napon kommentjei 1,2-es szorzóval számítanak.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.11.01. 18:00:39

Na tessék, ez a későn kelés átka... :D

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2007.11.01. 18:21:08

Peat,

szolgáljon ez az eset örök tanulságul. Neked és olvasóink százmillióinak egyaránt.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.11.01. 18:44:15

Ne is említsd. Kísérteni fog... Ami vigazstal, hogy az olvasók százmillióinak nem fog, és ők is beleesnek ebbe a hibába. Nem csak én. Muhahaha

neoprimitiv 2007.11.03. 13:52:10

Na tessék, kellett nekem a koránkelés után gyorsan visszabújni aludni...

ErrorFlynn 2007.11.05. 12:50:00

elfogadnék néhány ilyen ládát, ha nem muszáj benne zászlókat tartani.

Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2007.11.05. 15:21:26

Nem is tudtam, hogy zthl-ben tartom a ruhaim tobbseget :)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.11.05. 16:50:21

Lányok,

lehet, hogy lelketekben rejtett tengerészek vagytok?!

ErrorFlynn 2007.11.05. 17:28:51

csak ha nem kell kék-fehéret hordani. azt még ládáért sem.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.11.05. 22:37:34

Error,

pedig a matrózblúznak van egy finom erotikus hangulata...

Gyorsan leszögezem: részemről csak akkor, ha lányon van!!!
süti beállítások módosítása